Mit gondoltok erről?

Meg vagyok keresztelve reformátusnak, de nem foglalkozom vele, egyik vallás sem érdekel. Én abban hiszek, hogy Isten és Jézus mindig ott van velem minden másodpercben, mindegy, hol vagyok fizikailag, és ehhez nem kell templomba, sem sehova máshova mennem. Ettől függetlenül mindig van egy különleges érzésem a templomoknál, mindegy, milyen templom. Imádkozni nem szoktam, sem énekelni, hanem nap végén, illetve napközben, ha valami ér, jó, akkor megköszönöm Nekik. Minden nap szeretettel gondolok rájuk. Olyanok, mint két családtag, vagy két jóbarát, akikre mindig számíthatok. Amikor rossz dolgot tapasztalok, akkor is hálás vagyok, mert tudom, hogy jót akarnak, és tanítanak engem. Elhiszem, hogy Isten teremtett mindent, és hogy ha meghalok, akkor találkozhatom velük, de azt, hogy menny és pokol van, azt nem. Inkább azt, hogy Isten mindenkit hazavár :) Szerintetek ez így rendben?