Észak Koreába miért nincsenek Jehova Tanúi?
Kedves Kérdező
Jézus nem mondta azt, hogy szándékosan kikell tennie magát a követőinek, tanítványainak az üldözésre. Sőt, a következőket mondta:
(Máté 10:23) 23 Amikor üldöznek benneteket az egyik városban, meneküljetek a másikba. Mert biztosak lehettek benne, hogy semmiképpen sem járjátok végig Izrael városait, amíg az Emberfia meg nem érkezik.
Jézus nem mondta, hogy a jóhírt mártírkodással kell terjeszteni. Az üldözés amúgy is előfordulhat egy kormányváltás, vagy törvénymódosítás által.
Jézus ezzel jelezte is, hogy nem lesz teljesen a feladat elvégezve, kevés terület, vagy hely mindenképen kimarad. Ezt pedig majd Ő elbírálja, nem a mi dolgunk.
Ahogy Jézus megmondta, nagyon kevesen vannak a tanítványok az idő pedig rövid. Tudja nagyon jól, hogy nem lehet az utolsó fűszálíg teljesíteni.
@2
"Jézus nem mondta azt, hogy szándékosan kikell tennie magát a követőinek, tanítványainak az üldözésre."
"Jézus nem mondta, hogy a jóhírt mártírkodással kell terjeszteni. "
Ő maga mégis pont ezeket tette. Ő nem bújt el az üldöztetés, mártírkodás elől, hanem vállalta azt a hitéért.
"Jézus ezzel jelezte is, hogy nem lesz teljesen a feladat elvégezve, kevés terület, vagy hely mindenképen kimarad. Ezt pedig majd Ő elbírálja, nem a mi dolgunk.
Ahogy Jézus megmondta, nagyon kevesen vannak a tanítványok az idő pedig rövid. Tudja nagyon jól, hogy nem lehet az utolsó fűszálíg teljesíteni."
Csak épp ennek semmi értelme. Akkor ez alapján felesleges a tanúk létezése is, hisz a munkájuknak semmi haszna nincs, Jézus majd elbírál mindenkit, és ez nem az ő dolguk.
4-es
"ez alapján felesleges a tanúk létezése is, hisz a munkájuknak semmi haszna nincs, Jézus majd elbírál mindenkit, és ez nem az ő dolguk."
ez elgondolkodtató valóban.
3
Már megbocsáss, de a megváltás, és a mártírkodás nem ugyan az. Másnak nem.
4
Már hogyne lenne haszna? Akkor a Tanítványoknak se lett volna haszna.
Három oka van a szolgálatnak. Az egyik hogy ez is hozzátartozik az Istennek végzett imádathoz. A másik a Jézus által kijelentett begyűjtő munka végzése, mivel ennek a feladatnak a végzése is azonosítja a keresztényeket, a közöttük lévő szereteten kívül. Plusz ez egy áldozat bemutatása, ami szntén hozzájárulhat a megmentéshez:
(Róma 10:10) 10 Az ember ugyanis a szívével gyakorol hitet az igazságosságra, de a szájával tesz nyilvános kijelentést a megmentésre.
(Héberek 13:15) 15 Őáltala ajánljunk fel mindenkor az Istennek dicséretáldozatot, vagyis az ajkak gyümölcsét, amelyek nyilvános kijelentést tesznek az Ő neve mellett.
#6
Nem zavar, hogy minden apostolt üldöztek, s ők mégis terjesztették az Evangéliumot? Sőt egyet kivéve valószínűleg mind vértanúságot szenvedett. Ebből is látszik, hogy Jehova tanúinak semmi köze az ősegyházhoz.
ott nem csak tanukat uldozik
talpnyalok sincsenek biztonsagba
normalisabb diktatorikus rendszerrel biztos megsokkal elorebb lehetnenek, de valoszinu ugyanugy egy babrendszer (vegso soron satane) mint sok mas hasonlo
8
Igen, mert ott éltek, nem pedig előre kifontoltan direkt oda mentek.
Azt pedig, hogy tovább terjedt még jó, hiszen gyülekezetek alakultak, akik folytatták a szolgálatot.
Akár megölték őket, akár természetes halállal haltak volna meg, a terjedés nem ált meg.
Egyébként pedig a hitehagyás pedig elkezdett terjedni.
Ennél fogva akárhogy is, de mindenkép tovább ment volna, de ahogy írva van, rossz írányt vett a terjedése a Biblia igazságainak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!