Hogyan lehet elfogadni, hogy nincs értelme az életnek, és az örök semmi van a halál után?
Az lenne a legjobb ha álmomban halnék meg, előtte egy jót hallucinál az agyam, és örök lámpaoltás. Vagy legalább hiteles reinkarnáció bizonyíték nincsen?
Elvileg vannak gyerekek akik emlékeznek az előző életükre, és ez jó lenne ha igaz lenne.
#4.
Próbáld ki és boldogulni fogsz!(A szeretet megélését.)
Az, hogy az életnek nincs valamilyen istenség által kitalált értelme az nem jelenti, hogy nincs értelme. Sok ember életének van értelme, célja.
Azt elfogadni, hogy a halál után feltehetően semmi nem lesz azt csak simán el kell fogadni.
Vannak dolgok amikkel nem lehet kezdeni semmit csak eltudjuk fogadni.
Arra pedig, hogy lesz-e valami a halál után feltehetően sosem lesz bizonyíték, így arra sem, hogy melyik elképzelés lenne ha lenne bármi is. Nem tudsz mire készülni, értelmetlen időpazarlás ezekkel foglalkozni. Különösen úgy, hogy a rengeteg emberi agyszülemény között nem is biztos, hogy szerepel a valódi túlvilág leírása már HA van túlvilág.
De sokkal inkább úgy tűnik, hogy a lélek, szabad akarat és hasonlók nincsenek amik szükségesek lennének ahhoz, hogy a túlvilágon valamilyen jó vagy rossz helyre tudjanak besorolni és hasonlókhoz.
"Vagy legalább hiteles reinkarnáció bizonyíték nincsen?
Elvileg vannak gyerekek akik emlékeznek az előző életükre, és ez jó lenne ha igaz lenne."
Igen, volt egy tudós aki a csapatával megvizsgált rengeteg ilyen esetet és hitelesnek találtak többet is. De a kutatási módszereik több szempontból is hibásak voltak. Nem emlékszem a tudós nevére de ha utána nézel biztos megtalálod ahogyan azt is, hogy mennyi hibája volt a kutatásnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!