Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Hiszel ebben szerinted is így...

Hiszel ebben szerinted is így van?

Figyelt kérdés
Mikor meghal az ember a földön egy betegség, (szívinfarktus, stroke, daganatos betegség vagy valamilyen betegség balaset következtetében ) véget ér a földi fizikai testi létének élete. A lelke azonban kiszáll és ISTEN vagyis FIA megváltó Krisztus ítélő széke elé áll ahol egész életükről számot kell adni, minden szavunkért ha nem bantuk meg mindenért amit tettünk pl 20 évesen mindegy mikor de mindenert és utánna kimondja az Úr a végső ítéletet hogy örök mennybe kerül az ember lelke az üdvösségre vagy az örök pokolba a kínok kinjaiba ahol örökké szendved a földi vetkek bűnök miatt a meg nem tértség miatt
aug. 3. 10:11
1 2
 11/13 anonim ***** válasza:

Nekem sokkal szimpatikusabb a muszlimok véleménye erről. Az Iszlám tanítása elveti azt, hogy lehetőségünk lenne egy második, harmadik, és sokadik életre, amiben kijavíthatnánk előző életeink hibás döntéseit, rossz cselekedeteit. Magyarán a halál után nem lesz semmi a lelkünkkel.


A hindu vallás halál utáni véleményi is sokkal jobb, mint a keresztényeké. A lélekvándorlás nagy találmány.


Krisztus ítélkezése helyett, akkor a muszlim vagy a hindu tanokkal szimpatizálok. Biztosan van még sok más vallás, de ezek halál utáni gondolkodásmódját nem ismerem.

aug. 3. 12:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/13 anonim ***** válasza:
9%

A Biblia nem tanítja a halál utáni életet, hanem az újra élés lehetőségét.

A kereszténység vallásaiban sajnos összemosták a hellenisztikus Görög, Római tanítással, hogy több "pogányból" tudjanak "keresztényt csinálni.


Isten nem akarta, hogy az emberek meghaljanak, nem ezért kezdett el teremteni. Ő senkinek a halálában nem leli örömét. ezért hozott áldozatot, hogy helyreállítsa ezt a szándékát.


Ugyanakkor azért is, hogy az emberek ne gondolják, hogy ez automatikusan jár, tehát nem magától értetődik, hanem Isten irgalmát, és szeretetét mutatja be az emberiség iránt.

aki ezt nem fogadja el, vagy nem értékeli, azt nem kötelezi erre.

A halála után nem folytatja az életét, sem így sem úgy.

aug. 3. 12:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/13 Közveszélyes Kontár ***** válasza:
0%

igen

orok szenvedesben (pokol) es

orok eletben (menny)


farizeusok (kepmutatok) kerulnek nagyon melyre pl.

aug. 3. 20:41
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!