Miért szidják olyan sokan a Jehova Tanúit, miközben példás, segítőkész emberek, akik nem csak prédikálnak, de segítők és tettre készek is tudnak lenni, ha kell?

Olyan ügyben írok, mely talán egyeseknek jelentéktelen, nekem viszont nagyon fontos. Rátérek a témára:

Nagyon bántanak bizonyos dolgok: kezdem az elején.

Mindig érdekelt valamennyire Isten. Egyszer, kb két és fél éve beszéltem egy magát Jehova Tanújának mondó valakivel, aki kilátásba helyezte azt, hogy náluk meg tudok térni. Viszont azt is írta, hogy lehet, hogy nem tudja megbeszélni ezt a gyülekezet vezetőjével. Azt is írta, hogy meg kell térítenie bizonyos okoknál fogva néhány jó barátomat. Én nem ismertem akkor a Jehova Tanúit és segítséget kértem, hiszen nem akartam bűntény áldozata lenni és a barátaimat is meg akartam védeni. Persze, jó dolog az örök élet, de szerintem nem bármi áron. Ráadásul én akkor alkoholista voltam és nem is tudtam volna mit kezdeni az örök élettel. Minden percem szenvedés volt. Nem is érte volna meg engem meg téríteni. Nem az voltam akkor még, aki ma vagyok.

Ne értsék félre: nem adtam az illetőt egyházi személyek kezére és nem is ismertem igazán keresztyén papot.

No meg nem is nagyon hittem Isten létében. Bűnözők létében annál inkább. Határozottan éreztem a veszélyt. Vannak megérzésem, amik többnyire megbízhatóak. Persze mára megtanultam azt, hogy ne hagyatkozzak kizárólag rájuk egy fontos dologban még akkor sem, ha más döntési tényező nem áll rendelkezésemre, mert ami nekem csak egy döntés, az másnak az életébe kerülhet.

Folytatom mondandómat: tudom, hogy sokszor viselkedtem úgy, hogy méltatlannak találhassanak arra, hogy közöm legyen a kereszténységhez, mert sokszor gyengének, ostobának mutatkoztam. Ennek oka az, hogy voltak betegségeim. Egy évtizednyi maximális mértékű stressz és három évig tartó nyugtatóként való alkohol ivás nem volt jó hatással az agyamra és a viselkedésemre. Teljesen rossz irányba vitt el az ital és nem vagyok rá büszke még akkor sem, ha nem szórakozásból, hanem stressz kezelésére ittam. Nem probléma megoldás helyett ittam, de egy idő után az alkohol olyan dolgokra rávitt, amikre nem vagyok büszke. Azt hittem, mert azt mondták, hogy néhány évig tartó rendszeres alkohol fogyasztás nem áthat. Hát nekem ártott, pedig nem azt akartam. Nem gyengeség miatt ittam, hanem olyan okból, mint amilyen okból valaki beveszi a gyógyszert a magas vérnyomás kezelésére.

Sok embernek és az is lehet, hogy nem csak embereknek ártottam ezen állapotban. Aztán jött az, amire nem számítottam, hogy ily korán eljöhet: majdnem belehaltam az említett káros hatásokba. Sajnos az emlékeim nagy része is kitörlődött és tanulni sem tudtam már. Tudtam, hogy létezik például gázpalack, ami életveszélyes, de nem tudtam azt, hogy hogy néz ki és hiába olvastam utána, mégsem tudtam megjegyezni. A rettegés állandósult. Ezen állapotot nem hiszem, hogy kizárólag az alkohol okozta, hanem köze lehetett a stressz okozta károkhoz is. Már menni is alig bírtam. Nem volt jó kilátásom, mivel egy esztendeig voltam ebben a szörnyű állapotban. Egyre rosszabb lett.

Aztán valakik segítettek és CSODA történt. Nem szeretnék róluk többet mondani, de Jehova fénye alatt pár perc alatt csináltak csodát. Pár perc alatt meggyógyítottak.

Persze sok dolgot újra kellett tanulnom, de a kapott majdnem zseniális memóriával ez nem jelentett gondot. Új életet kaptam. E mellett pedig rájöttem arra, hogy ebben a világban sem mindenki rossz. Rájöttem arra, hogy ebben a világban is vannak igaz barátok, sőt ismeretlen, önzetlen jótevők is, hiszen megtehették volna azt, hogy hagynak meghalni, hiszen felfoghatták volna úgy a dolgot, hogy van helyettem sok millió olyan ember a Földön, akik máris értékesek és nem csak talán azok lesznek majd valamikor. Ráadásul a majd és a soha az sok esetben úgy viszonyul egymáshoz, mint anya és gyermek. Úgy értem ezt, hogy ha valamit várnak némely emberektől, hogy majd véghez viszik, annak a dolognak sok esetben az lesz a sorsa, hogy soha nem megy végbe. Ők mégis segítettek. Önzetlenül. Viszont rájöttem arra, hogy ezzel az újonnan kapott élettel nem bánhatok felelőtlenül, és nem csak ezzel, hanem más személyekkel sem. Addig mindenkitől azt kaptam a világban, hogy csak belém rúgtak, kihasználtak, eldobtak, szóval nem értettek, vagy nem is akartak megérteni. Rájöttem az említett nemes segítség után arra, hogy mi mennyit ér. Rájöttem már arra is, hogy hogy érdemes élni: ésszel, szívvel, nyitottan a világra, minden nap tanulva, fejlődve, és ezt főleg szellemi lelki értelemben mondom.

Na ennyi lett volna a történetem. Tényleg nem értem miért szidja mindenki, mikor példát kéne venniük az elszántságukról.