A zsidók most isten kegyelméből irtják, üldözik a palesztinokat?
Sem palesztin állam, sem Izrael nem létezett ott. Angol gyarmat, előtte pedig török fennhatóság volt.
Az persze igaz, hogy a zsidók tömegesen kezdtek oda bevándorolni főleg a holokauszt után, de ugye más népek is szoktak vándorolni. Továbbá a zsidók csináltak ott virágzó országot.
Az arab népek meglehetősen nehezen jönnek ki más népekkel. Nem hiszem, hogy a zsidó-palesztin konfliktusban csak a zsidók a hibásak, sőt szerintem inkább a palesztinok a fő bajkeverők.
"Pont úgy, hogy nem mások területe volt. A palesztinoknak semmi jogalapja nem volt a területre. Simán csak voltak magán telkeik mások területén.2
Végülis "csak" annyi jogalapjuk volt hogy ott élnek 1400 éve és nagyrészt az ő magántulajdonukban volt a terület. Azt még elmesélnéd hogy a 20.századi migráns zsidóknak milyen jogalapja volt arra a területre?
@37
Halljátok meg az Úrnak szavát, ti pogányok, és hirdessétek a messzevaló szigeteknek, és ezt mondjátok: Aki elszórta az Izraelt, az gyűjti őt össze, és megőrzi, mint a pásztor a maga nyáját. (Jer 31:10)
Íme, én elhozom őket észak földéből, és összegyűjtöm őket a földnek széleiről, közöttük lesz vak, sánta, viselős és gyermekszülő is lesz velük, mint nagy sereg jőnek ide vissza. (Jer 31:8)
Erre buzgó lőn az Úrnak szeretete az ő földje iránt, és kegyelmezett az ő népének. (Jóel 2:18)
És választ tőn az Úr, és mondá az ő népének: Íme, adok nektek gabonát, bort és olajat, hogy megelégedtek vele, és nem adlak többé titeket szidalomra a pogányok között. (Jóel 2:19)
Az északi [népet] is elűzöm tőletek, és puszta és sivatag vidékre vetem azt; elejét a keleti tengerbe, hátulját a nyugati tengerbe, és bűze magasra száll; felszáll büdössége, mert nagy dolgokat cselekedett. (Jóel 2:20)
Ne félj, te föld! Örülj és vigadozz, mert nagy dolgokat cselekeszik az Úr! (Jóel 2:21)
Ne féljetek, ti mezei vadak! mert zöldülnek a pusztának virányai; mert a fa megtermi gyümölcsét; a füge és szőlő is kitárják gazdagságukat. (Jóel 2:22)
Ti is, Sionnak fiai! örvendezzetek és vigadjatok az Úrban, a ti Istenetekben; mert megadja nektek az esőt igazság szerint, és korai és kései esőt hullat nektek az első [hónapban]. (Jóel 2:23)
És megtelnek a csűrök gabonával, és bőven öntik a sajtók a mustot és az olajat. (Jóel 2:24)
És kipótolom nektek az esztendőket, amelyeket tönkre tett a szöcske, a cserebogár és a hernyó és a sáska; az én nagy seregem, amelyet reátok küldöttem. (Jóel 2:25)
És esztek bőven és megelégesztek, és magasztaljátok az Úrnak, a ti Isteneteknek nevét, aki csodálatosan cselekedett veletek, és soha többé nem pironkodik az én népem. (Jóel 2:26)
És megtudjátok, hogy az Izrael között vagyok én, és hogy én vagyok az Úr, a ti Istenetek és nincs más! És soha többé nem pironkodik az én népem. (Jóel 2:27)
És lészen azután, hogy kiöntöm lelkemet minden testre, és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok; véneitek álmokat álmodnak; ifjaitok pedig látomásokat látnak. (Jóel 2:28)
Sőt még a szolgákra és szolgálóleányokra is kiöntöm azokban a napokban az én lelkemet. (Jóel 2:29)
És csodajeleket mutatok az égen és a földön; vért, tüzet és füstoszlopokat. (Jóel 2:30)
A nap sötétséggé válik, a hold pedig vérré, minekelőtte eljő az Úrnak nagy és rettenetes napja. (Jóel 2:31)
De mindaz, aki az Úrnak nevét hívja segítségül, megmenekül; mert a Sion hegyén és Jeruzsálemben lészen a szabadulás, amint megigérte az Úr, és a megszabadultak közt lesznek azok, akiket elhí az Úr! (Jóel 2:32)
Na jönnek a zsidó hazugságok. Hát akkor honnan jöttek? :) Kik éltek ott 1400 éve?
Itt azt írja az első vh idején 600 ezer muszlim élt zsidó viszont alig.
"A magántulajdonú telkeknek pedig semmi köze ahhoz, kié az adott terület. Az csak annyit jelent, hogy van egy magántulajdonú telked mások területén."
Akkor ez egyből felvet két kérdést. A zsidók milyen alapon jelentették ki hogy ővék a terület? A zsidók milyen alapon vették el a palesztinok magántulajdonát?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!