Mit jelent? 26Aztán elmegy, vesz maga mellé még másik hét, magánál is gonoszabb lelket, bemennek és ott laknak. Annak az embernek az utóbbi állapota pedig rosszabb lesz az elsőnél.”
Figyelt kérdés
2024. máj. 10. 19:40
1/4 anonim válasza:
Jézus ennek a gonosz nemzedéknek a helyzetét egy olyan emberhez hasonlítja, akiből kimegy egy tisztátalan szellem. Mivel az ember nem tölti meg a helyét jó dolgokkal, a gonosz szellem visszatér hét, nála gonoszabb szellemmel, és megszállják őt.
Ez azt jelenti, hogy Izrael nemzete is megtisztult, és változásokon ment keresztül. De elvetették Isten prófétáit, sőt még Jézust is, akit egyértelműen Isten szelleme támogat. Ez azt mutatja, hogy a nemzet állapota most rosszabb, mint kezdetben volt.
„Ez a gonosz nemzedék” a vallási vezetőket is és „a sokaságot” is magában foglalta, amely sohasem értette meg a Jézus halálában és feltámadásában beteljesedett jelt.
2/4 A kérdező kommentje:
De ha valakiből kiűzik a gonoszt vissza mehet?
2024. máj. 10. 20:28
3/4 Potyondi Gergely válasza:
Ha az illető nem fogadja be Jézust a szívébe, és elkezd a saját vágyainak élni, akkor sajnos nagyon nagy rá az esély, hogy visszatér a gonosz.
4/4 IstenGyermeke1 válasza:
Hogy exorcizmus után ha ez ember nem fogadja el Jézust, mint Megváltóját, s Védelmezőjét; a gonoszlelkek könnyen visszatérnek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!