Ádám és Éva az emberiség történelme során ők hibázták a legnagyobbat?
Az biztos, hogy nekik volt az egyik legsúlyosabb bűnük az emberiség történelmében, hisz úgy vétkeztek, hogy tudatában voltak Isten létezéséről, és tudták hogy mit nem szabad.
Még talán Júdásra lehetne azt mondani, hogy neki volt az egyik legsúlyosabb bűne.
Máté26,24
Az Embernek Fia jóllehet elmegyen, amint meg van írva felőle, de jaj annak az embernek, aki az Embernek Fiát elárulja; jobb volna annak az embernek, ha nem született volna.
Igen, az emberiség történelmében Ők akkor hibát vétettek, ami kihatással lett a leszármazottakra is. Eljátszották az életünk szép lehetőségét, az egészséget, boldogságot.
Helyette a bűnre való hajlamot, betegséget, öregséget, és halált hagytak hátra.
Primo, a bűnbeesés története, minthogy egy csomó más történet is a teremtés könyvében, JELKÉPESEN ÉRTENDŐ. Hogy ezt hogyan tudom összeegyeztetni avval, hogy a Szentírás Isten szava, akit érdekel, elolvashatja a https://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__vallas__.. 8. választ.
Secundo, mi, emberek utasítottuk el a Végtelen Szeretetet történelmünk elején; ahelyett, hogy Vele együttműködve kiteljesedtünk volna, a kísértő hazugságát elhittük, miszerint Isten uralkodni akar felettünk. Emiatt bizalmatlanság lett bennünk az Örökkévaló felé; s egymás felé is. Ezt nevezem áteredő bűnnek. S tényleg ez minden bűn gyökere.
Az ugye megvan mindenkinek,hogy Ádám,Éva története csak mese?
MESE,halandzsa,kitaláció...
Igen
A Biblia válasza
Ádám és Éva voltak az első emberek, akik bűnt követtek el. Ellenszegültek Isten parancsának, és ettek „a jó és rossz tudásának a fájáról”. Tettükre sokan az „eredeti bűn” a kifejezéssel utalnak (1Mózes 2:16, 17; 3:6; Róma 5:19). Nem lett volna szabad enniük a fáról, mely azt szemléltette, hogy Istennek van joga meghatározni az emberek számára, hogy mi helyes, és mi helytelen. Azzal, hogy Ádám és Éva evett a fáról, magukhoz ragadták ezt a jogot, elutasították, hogy Isten állítson fel nekik erkölcsi törvényeket.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!