Ha Jézus maga ISTEN, akkor hogyan lehet IISTEN fia, és aakkor most ő magához imádkozott?
megelőzve a kérdést ezt is én inditottam https://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__vallas__..
A gyk szabályai nem tiltják több kérdés ki irását, . Most azon gondolkodom, ha ő maga az Isten, akkor miért mondják Jézust az Isten fiának? A keresztre feszités előtt imádkozott most akkor magához imádkozott? A kereszten könyörgött, akkor ezt magához tette az égben maradt Isteni részéhez? Most ez hogy van?
Jézus egyszerre Isten és ember.
Teljesen Isten és teljesen ember.
Előszőr volt Isten mivel eredendően Istennek született: "Kezdetben vala az ige...Isten vala az ige."
Majd emberként is megszületett: "Az ige testté lett és lakozott közöttünk"
Jézus a törvény alatt élt és beteljesitette a törvényt, hogy aki hosz benne annak Isten megbocsájtja a büneit és Jézus igazságát tulajdonitja nekünk. A törvény beteljesitése azt jelenti, hogy ő emberként teljes szivéből, teljes lelkéből és teljes erejéből szerette Istent. Ezt soha senki nem tudná megtartani, ezért kell nekünk Istenben és Jézusban hinni és nem magunkban bizni:
Ne nyugtalankodjék a szívetek: higgyetek Istenben, és bennem is higgyetek! (Ján 14:1)
Ez úgy lehet, hogy 2000 évvel ezelőtti népeknek ez a sztori jó volt és nem gondoltak bele.
Kitaláció, nincs logikája.
Üdv: aládnyúlok32
Még valami a #11-hez
Jézus teljesen úgy imádta Istent ahogy a törvény megköveteli.
A fenti idézet pedig Jézustól annyit jelent, hogy Istenhez is imádkozhatunk és Jézushoz is. Teljesen megbizhatsz ugyanúgy Jézusban mint az Atyában.
Isten= atya+fiú+szentlélek
Jézus=Isten-(atya+szentlélek)
Tehát Isten≠Jézus
Ez tény!
#15
Nem, még a kereszténység sem így fogja fel.
#15-ös nem én voltam.
#14-nek:
A hajóban levők pedig leborultak előtte, és azt mondták: - Valóban Isten fia vagy! (Máté 14:33)
#18
Persze, de ezt külső szemlélők mondják.
Ha maga isten lett volna, valószínű ugyan ezt mondták volna.
Hogy érted ha maga Isten lett volna?
Az, hogy Jézus a megtestesüléssel kiüresitette magát nem csökkentette Istenségét. Amikor emberré lett akkor se csökkent le az isteni minősége: "amikor bevezette az elsőszülöttet a lakott világba, így szól: „ És boruljon le előtte Isten minden angyala!” (Zsid 1:6)
Jézus felette állt mindennek akkor is amikor emberként megszületett, kivéve persze az Atyát.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!