Mennyire hisztek azoknak az embereknek, akik elmondásuk szerint visszatértek a hálálból és találkoztak Istennel?

Békesség neked, kérdező!

Mivel az ember empirikus lény, így az érzékszerveinek hisz. Ezen a földi síkon a létezést az öt érzékszervünkkel fogjuk fel. A rengeteg inger, ami szüntelen árad a világban, ezek segítségével szűrjük, és ezek segítségével engedjük magunkba. Ez a tipikus anyagi felfogás, ez árad folytonosan a világból. Ami viszont túlhaladja az anyagot, az emberi elme felfogóképességét, azt az ember a legtöbb esetben elveti magától. Noha Istent, a Szeretete, az Igazságot, az Életet mindenki keresi, kutatja, vágyik rá, mégis ellentmondásos módon valahol el is veti magától. Mivel az ember szívét gúzsba köti az elme játéka, így a legtöbben már teljesen eltávolodtak Isten kegyelmétől, nem jelez már a lelkiismeretük, Krisztus hangja. A világot szolgálják, a testi vágyaikat, így annak hisznek, amit érzékelnek a testükkel. Csakhogy van egy hatodik érzékszervünk is, a lelkiismeret hangja, ami vezet. Az emberek zöme, amit nem lát, nem érint meg, az számukra nem is létezik, mert a világunk az anyagara van felépítve. Vannak valóban olyanok, akik beszámolnak róla, hogy állítólagos! (mivel a legtöbb esetben ezen megtapasztalások szemfényvesztések, de a gyümölcs mindig árulkodó) látásokat kaptak, találkoztak egy anyagot meghaladó rendezői elvvel, létezővel, Istennel. És a legtöbben nem hisznek nekik, pedig azok, akik így tesznek, állítólag hívők! Nem hisznek, mert az emberek zöme irigy és rosszindulatú. Azt érzik ilyenkor, hogy a másikkal szemben Isten kegyesebb, így elvetik ezen találkozás valóságtartalmát, azért, mert igazságtalannak érzik, hogy más láthatta már Őt, ők viszont még nem. Abba viszont nem gondolnak bele, hogy oka volt annak, akik valóban láthatták már ilyen és olyan módon Krisztust, és általa Istent is. Talán azok az emberek már bizonyítottak, a lelkük okán megérdemelten élhették meg ezt az élményt.

Azt fontos leszögezni, hogy Istent direkt módon soha, senki senki látta még. Nem is láthatná így senki, mert elpusztulnánk. A tökéletességét még látásban sem lehet megbírni. Erről bizonyságot teszek magam is, mivel megadatott már számomra is ez az élmény, ami csodálatos, de félelmetes is a tesi gyarló ember számára, hiszen olyan érzés, mintha összepréselődnél, mintha nem kapnál levegőt. Ezért szükséges Krisztus, az egyetlen közbenjáró értünk, mivel így általa képesekké válunk megbírni a köteléket Istennel. Istent azt láthatja, aki látta a Fiút, akinek a Fiú magát kijelentette. Ez magyarán annyit tesz, hogy aki gyermeki lelkületű, szelíd és alázatos, az látja az Atya arcát. Ilyen téren mindenki láthatta már Őt. Viszont más a látomás, elragadtatás, kómában való megtapasztalás, az csak keveseknek adatik meg a világon. A legtöbb beszámoló talmi, valóságtartalma semmi. Az emberek zöme a nyereségért, a hírnévért képes eladni magát a sátánnak, azaz szimbolikusan, mivel ennek jelentése, hogy a lelkük istentelenné válik. Aki pedig direkt teszi ezt, az okkal, hiszen így lehet szándékosan eltévelyíteni az embereket. Az emberi gonoszság szinte határtalan! Aki arról számol be, hogy ő látta Istent, azonnali hazugság. Aki azt vallja, hogy úgy látta Krisztust, ahogyan a vallásban ábrázolják, szintén az.

Magam többször tapasztaltam már Krisztust, rengetegszer találkoztam vele imában látásban, megtapasztalásban, és látom is, de soha, egyszer sem láttam az arcát! És innen élem lélekből, hogy ő az igaz Megváltó, nem az elmém játéka, vagy a kísértő. Mert nem szükséges látnom az arcát. Vannak, akik arról számoltak be, hogy egy óriási alakot láttak kirajzolódni a felhőből. Legelőször így láttam őt magam is, erről is bizonyságot teszek. Megértem, hogy ez a legtöbb ember számára a hitetlenség, az irigység miatt elfogadhatatlan, és őrültnek bélyegeznek és istenkáromlónak. Mindenkinek lelke rajta, miben hisz. Nekem már megadatott ez a kegyelem, álmok formájában is, így dicsőn méltatom a Szent Lelket, ami Él-Ő és nem hazugság meg szemfényvesztés! Vannak, akik szintén tapasztaltak ilyen megéléseket, és bizony igazul szólnak. De nem az a lényeg, hogy ki hisz nekik, hiszen nem nekik kell hinni, hanem Istennek. Az Igazság nem erőszak. Ki így dönt, ki úgy. De ha az emberek zöme még inkább lenne lélekben gyermek, mint sem megkövült szívű felnőtt, akkor többen élnének meg hasonlókat.

Azt is tudni szükséges, az Úr maga mondja, hogy annak ad, akinek ad. Hogy Ő kinek jelenti ki magát látásban, elragadtatásban, az az Ő dolga, akarata, de csak keveseknek, és azért, mert nagyon kevés olyan ember van, akit tud használni, mivel a legtöbben eladták a lelküket, és azok is, akik ezt nem is tudják még, de képmutatóak, és hiszik, hogy ők jó emberek és mert van vallásuk. Krisztus azt mondja, hogy ő választ, nem mi őt! Sokan hiszik, hogy őket Isten kiválasztotta. Dehogy választotta! Miklyen a fájuk gyümölcse? Akit Ő kiválaszt magának, azt az ember el nem felejti, annak olyan ereje van annak a találkozásnak. De aki ilyen, az ezt a megélést nem teszi pénzzé, nem árulja el Istent, nem a TV-ben dicsekszik meg az online médiában! Ezek az emberek hangtalanul, idézőjelesen persze cselekszenek, a háttérben munkálkodnak azért, hogy a számos, több ember, aki már eltévelyedett, az éljen azáltal, hogy szólnak nekik Istenről. Ez a világolás. De ezért az ilyen emberek meghurcoltatást, megalázást kapnak a világtól. Ne nagyon vágyjon erre a kiválasztásra senki sem, mert ez nem olyan boldog dolog, ahogyan azt sokan képzelik! A legdicsőbb, de csak kevesen bírják meg. Ez egy magányos, fájdalmas út.

A másik pedig az, hogy mit jelent visszatérni a halálból? Mert a fizikai halálból senki sem jön vissza idelent, hiszen azért haltunk meg testben. De más a szimbolikus, testi halál. Erről szólt Krisztus is. Aki elengedi az ő életét, örökre megtarthatja azt. Aki meghal a testi vágyainak, a világnak, az fel fog támadni. Ezt megtapasztaltam magam is, és élem is, mert ez egy folyamat. Elengedtem már azt, ami gúzsba köt, annak a zömét, de még gyarló vagyok, így vannak hibáim, vannak dolgok, amiket le kell tennem. Viszont már bizonyítottam Istennek azért. A legtöbben viszont ugyan abban maradnak, amiben voltak. Persze, hogy nem hallják Őt. Az ember az életében két halált élhet meg. Az egyik, amikor valaki szimbolikusan meghal a világnak, a testének és még életében! feltámad. Ők élni fognak. Ők egyszer halnak meg, testben, a testük meghal, de a lelkük élni fog. És vannak azok, az emberek zöme, akik meghalnak testben is, majd utána lélekben is! Ez a kárhozat. Nem a pokolba mennek, egy démonokkal teli mesehelyre, hanem a lelkük nem fogja tudni elhagyni a testüket, és a testbe, a földbe ragadnak, ahová temetik őket! Ez a második halál. A többiek, kevesen viszont eltávoznak Istenhez, a lelkük elhagyja örömmel a testüket. Ez történik a halálunk után. Nincsen babonás pokol! A pokol ez a világ itt lent, amit az ember magának megteremtett és teremt, a valósága. Ebbe élünk, a poklunkban. Az a fő, hogy amíg valaki még él, haljon meg a testi vágyainak, a világnak, hogy a lelke feltámadjon. És lehet, hogy ő még testi halált sem lát majd. Énok és Illés sem halt meg ilyen téren. És az, hogy nekik ki hisz, hogy ők mit láttak, nem ez a lényeges. Az a fő, hogy munkálkodunk, amíg élhetünk, világoljunk szülessünk újjá a Lélek kegyelméből, legyünk újra gyermekek. Lelkünk rajta. Ahogyan valaki él, úgy hal meg. És aki meghal testben, az élni fog lélekben.

Legyen meg a hitünk szerint, a Szent Lélek akarata valósuljon meg!

Üdv.

Semennyire. Az emberi agy vérellátási problémák miatt sokmindenre képes. De érdekes mód, mindenki olyan dolgokat képzelt, amilyeneket itt is hallott a földön, senki sem volt, aki valami ettől eltérőt tapasztalt volna.

Amúgy meg édesapám átélte, őt is visszahozták már és azt mondta, hogy semmi sincs odaát, csak nagy fekete üresség.