Mennyire hisztek azoknak az embereknek, akik elmondásuk szerint visszatértek a hálálból és találkoztak Istennel?
Nem olvastam a témának utána annyira, nem tudom hogy ez racionálisan hogy magyarázható meg. Rengeteg hétköznapi ember számol be arról hogy miután meghaltak ( később ügye újraélesztették őket) a mennybe mentek, találkoztak Jézussal, stb.
Nyilván vallásos szemmel ezt simán elhiszik az emberek, de mi van ha tényleg jobban belegondolunk? Tényleg igazak ezek a sztorik, amikből egyébként filmek is készültek vagy kitalált hazugság, esetleg valami fajta halucináció?
Végülis ha kitalálták a sztorijaikat azt csak azért csinálhatták hogy az emberekkel elhitessék a keresztény tanokat, de miért hazudnának ennyire nagyot, amikor ez keresztényként bűn?
Én Gloria Polo Ortiz tanúságtételét találtam az egyik leghitelesebbnek.
Ő azt mondta hogy a hazugságnak nincsenek kategóriái.
Még kegyes hazugságot sem szabad elkövetni.
Képzeljük el, hogy én azt hazudom másoknak hogy voltam a túlvilágon és közben azt hazudom magamnak hogy ez nem bűn, hanem jó cselekedet, mert ennek hatására többen megtérhetnek.
De van, akiknek igazi tanúságtétele van a túlvilágról, és ha egy ember súlyos ellentmondást lát az én hamis és az ő igazi tanúságtétele között, akkor lehet hogy az igazi tanúságtételt is hamisnak fogja hinni.
Akit újraélesztenek, az NEM HALT MEG, ugyanis akkor lehetetlen lenne újraéleszteni öket.
Viszont a klinikai halál állapotában (ez nem egyenlö a halállal!) az idegrendszer szabályzása nem müködik rendesen, különbözö zavarok jönnek létre, ezért halucinációkat okopzhatnak az illetöknek, de ennek semmi reális jelentösége sincs.
Definiáljátok mi a halál. Tudtátok, hogy a porcsejtek a 'halál' pillanata után még kb 1 hónapig élnek? Olyan alacsony az oxigén igényük.
A témánál maradva egyezzünk meg az agy hypoxiás állapotában amiből még kisebb-nagyobb funkcióvesztéssel vissza lehet térni.
Vannak fura történetek. Ha meghalunk, megtudjuk mi az igaz. Vagy nem.
Ha csak egy-két eset lenne, az még nevezhető lenne véletlennek. De nem egy vagy két ember állít ilyesmit, akik visszatértek úgymond a halálból. Hanem sokak tanúsítják ezt a jelenséget. De nem mindenki.
És igen, az az érdekes, hogy ateisták térnek meg a műtőasztalon. nem csak hívők számolnak be erről. De van, hogy a hívők nem látnak semmit ilyen helyzetben.
Azt hallottam, hogy ha az agy nem kap oxigént, akkor léphetnek fel hallucinációk. Na de, hogy sokan egybehangzóan ugyanazt hallucinálnák? Ez valahogy már több véletlen egybeesésnél.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!