Mit csinálnak húsvétkor a tanúk?
Sonka, piros tojás,csoki nyuszi?
Azért az érdekes hogy ezen az ünnepen a bárány helyett sokan disznó sonkát esznek pont egy tisztátalan állat húsát lehet hogy valamiben igazuk van a tanúknak én változtattam ezen disznó helyett pulyka sonkát vettem.
Szia
Bocsáss meg, de mi nem ünneplünk húsvétot, mivel a pászkabárányt, az Izraeliták fogyasztották, az Egyiptomból való kivonulásuk emlékezete miatt. A keresztények nem vonultak ki Egyiptomból, tehát ránk nem vonatkozik ez.
(1Korintusz 11:26) . . .eszitek ezt a kenyeret és isztok ebből a pohárból, az Úr halálát hirdetitek, míg ő el nem jön.
Ugyanakkor nem Krisztus feltámadását tartjuk, hanem a haláláról emlékezünk meg, ahogy Krisztus meghagyta. Sehol nem olvassuk, hogy a halálán kívül a feltámadását is meg kell ünnepelni.
Kovásztalan kenyér (páska,) és adalékmentes, fűszer nélküli vörös bor.
Jézus a zsidó naptár szerint Niszán hónap 14-én kötötte meg a szövetséget a tanítványával a királyságára, amikor a páskát, és a bort körbe adta, és ez váltotta fel a régi ünnepet.
Sem tojás, sem nyuszíról nincs szó. Ez nem tartozik az Istennek járó imádathoz. Más népek ünnepelték a tavaszt, és ezzel mosták össze Jézus feltámadását, mint "megújulást".
Ezt az egyházak keverték bele a tiszta, Istennek járó imádatba, hogy a pogányokból így csináljanak keresztényeket, vagy is megengedték, hogy megtartsák a pogány szokásaikat.
A hamis imádat így összekeveredett a tiszta imádattal.
Remek, azt gondoltam a kivonulás élőképe a megtérésnek vagyis a világból való kijövetelnek ki lettem oktatva amolyan JW módon vagyis nem gondolkodhatunk önállóan a Bibliából csak az a követendő amit a vének mondanak.
Az ószövetségi páska élőképe Jézus keresztáldozatának ugyanis ö az újszövetségi hívők páska báránya ezt a Bibliában olvastam ezt nem mondták a vének ?
2#
A hamis imádat pont a JW tanúinál megy ezerrel....
2#...ennyi baromságot honnan lehet összeszedni?
Mindenesetre akkor a Tanuk ünneplik a Niszan ho 14.- ét.
Vegre van egy ünnepük...ezt is megértük..
Egy igazi balvanyünnep
3
Kedves Kérdező
Bocsánatot kérek először is, nem kioktatásnak szántam, hanem elmondani, hogy mi nem ezt tartjuk.
A kivonulás, nem a "megtérés" előképe.
Az Isten népe rabságban volt, és a hamis vallás vette körül őket.
Isten pedig azzal, hogy kihozta őket, megszünt a "rabszolgaság", és nem voltak körbe véve hamis vallásos dolgokkal.
Jézus halála két dolgot valósít meg.
Egyrészt az emberek megszabadulnak a bűn, és a halál rabszolgaságából.
Ugyanakkor Jézus támogatásával, helyre áll a tiszta Istennek járó imádat.
Hogy miként gondolkodol ezzel kapcsolatban, ahhoz neked szabad jogod van.
Mindössze azt bátorkodtam elmondani, hogy a Biblia alapján mi, Jehova Tanúi hogyan értelmezzük ezt.
Semmi rossz indulat nem volt bennem.
6
Ez nem bálvány ünnep. Jézus adta parancsba, hogy emlékezzünk meg a haláláról. Ezt a Tanúk több mint száz éve ezt így gyakorolják.
Az ünnepről pedig azt szeretném elmondani, hogy nem csak ez az egy "ünnepünk" van.
Amikor nagyobb összejövetelek történnek, pl kongresszusok, és ekkor vannak a keresztelkedések is, az számunkra ünnep, mert Isten tiszteletére jövünk össze.
7 "Az Isten népe rabságban volt, és a hamis vallás vette körül őket.
Isten pedig azzal, hogy kihozta őket, megszünt a "rabszolgaság", és nem voltak körbe véve hamis vallásos dolgokkal."
JW tanúi pont ebben vannak benne. Beszélhettek Jézusról, ha nem Őt dicsőítitek, azért amit értetek is tett... Se Szent Szellem, se Igazság... csak a betü, ami önmagában megöl.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!