Egyes nézetek szerint létezik szellemi érzékelés is. Szerinted ez mi lehet pontosan?
A buddhizmus 5+1 érzékelésről beszél. Hogy a számok senkit se zavarjanak, a fizikai érzékelések mellett a szellemi (tudati) érzékelést is megemlíti. Mi lehet ez pontosan?
A mellébeszélést és a hited igazolását kérem mellőzni - köszönöm.
Szellemi felfogóképesség, vagy intuició. De ez filozófiai fogalom amely óriási témakör. Majdhogynem évezredeken keresztül rágódtak a különféle változatain a fogalmának és a görögöktől származik. Majd a vallások is átvették, sőt a Biblia is használja ezt a görög szót, hogy "nusz".
A hagyományos racionális logikai gondolkodási képességünk analitikus "dianoia". A gondolkodás során részekre bontja a tárgyát majd a részekből felépitve probálja megérteni az egészet. Ezzel szemben az intuició egyetlen mozzanatban ragadja meg a tárgyát mintha felkapcsolnák a villanyt.
A vallásokban az intuició (szellemi megismerés) az Isten megismerésének az egyetlen formája.
A buddhizmusban és hinduizmusban (keresztény nézőpontból) nem Istennel hanem a szellemvilág egyéb sötét részével kerül kapcsolatba az intuició által az ember.
Köszi.
Ettől eltérő, vagy esetleg kiegészítő vélemény?
Egy buddhista biztos, hogy nem osztja veled ezt a felfogást, ezért korrekt volt tőled, hogy odaírtad - keresztény nézőpontból.
Mennyire érdekel ez téged ?
Hajlandó volnál utánnaolvasni ?
Az intuició tanult dolgok összessége. Ha minden szintet végigtanulnál a buddhizmusban, az ugyanúgy beleférne az intuicióba.
Tehát az intuició: tanult dolgok összessége.
Persze ez késöbb nagyon kitágul, és olyanná válik mint a tér, igy lehetséges vele szellemi-érzékelés. De mondták a doktrinákban: tudás, intuició... *A többi csak a dharma-áldása, ha megosztottad, és az ideiglenes. Tehát matek, (erények=képességek), témák-emberek felismerése (is).
**Akkor lesz jó, ha nem könyvből, hanem a dharma-áldásán (áldás) keresztül tanulod meg, mert minden ølyan felmegy az intuicióba, elraktározódik. Ha nagyon sok van, szintet lépsz pl.̡
Az általam sokat olvasott könyv (könyvtár):
Dr. Hetényi Ernő : Buddha Dharma Sangha
pl.: 31.oldal
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!