Jézusnak volt valami jele, amit a tanítványokkal mint beavatottakkal használtak közösen, a kereszten kívül?
Szia
Semmilyen eszközre nem volt szüksége a tanítványainak (ma sincsen ilyen), a Krisztus tanításán kívül, amire szükségük lett volna az Istennek tetsző élethez és elfogadható imádathoz. Ezt maga krisztus mondta nekik: "Mindamellett eljön az óra, és az most van, amikor az igaz imádók szellemmel és igazsággal fogják imádni az Atyát, mert az Atya is olyanokat keres, akik így imádják őt." János 4:23
Valójában ez volt(ma is) a jel Krisztus és a tanítványai közötti közös tevékenységre.
A kérdésre válaszolva:
Jézus nem használt semmiféle jelet,jelképet az Ő követőivel való azonosság beazonosítására.
Krisztus követői,az üldöztetés időszakában a korábban említett hal jelképét használták,de biztonságuk megőrzésére rendszerint csak porba rajzolva.
Tudomásom szerint a keresztet,csak a középkortól kezték-mint azonosító jelet-használni.
Krisztus,az Ő követőinek,a szív átalakulását-ujjászületését-javasolta,mint önazonosság jelét.
Többször tapasztaltam,hogy utcán,vonaton,túra közben találkoztam keresztények csoportjával,akik együtt kirándultak s viselkedésük,viccelődésük,egymáshoz és másokhoz való viselkedésük harsogta,hogy ők Krisztus követői. Ebben semmi szükség nem volt speciális -vallásos-szavakra,külső jelképekre,"csupán" egy krisztusi magatartásra.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!