A Bibliai Antikrisztus egy olyan alak mint Jézus tehát ilyen félig másvilági félig ember vagy teljesen ízig-vérig halandó lesz?
13.
Kedves Kérdező.
Az is antikrisztus, aki azt mondja, hogy emberként megoldja az emberiség gondjait, vagy is "Krisztus" szintjére emeli magát.
Jézus nem használ emberi hatalmakat, politikai, nemzeti, vagy nacionalista csoportokat, mivel az Ő uralma nem része a világnak.
Jézus mindig is kiemelte, hogy az emberiség problémáinak egyedüli megoldása Isten országa, vagy királysága, uralma.
Ez volt a központi témája annak amit hírdetett az első tanítványaival.
(Lukács 8:1) 8 Röviddel ezután Jézus elkezdett városról városra és faluról falura járni, prédikálva és hirdetve az Isten királyságáról szóló jó hírt. . . .
(Lukács 4:43) . . .„Más városoknak is hirdetnem kell az Isten királyságáról szóló jó hírt, mert Isten ezért küldött el.”
(Máté 4:23) . . ., hirdette a királyságról szóló jó hírt,. . .
19 Az Antikrisztus nem a sátán, sosem volt az, és sosem lesz. A Biblia 2 részt jelül vele szemben:
1./ Az Antikrisztus szellemét, ami a második legmagasabb rangú szellemisége sátánnak Jézabell szellemisége után.
2./ Antikrisztusnak jelzi azt a személyt is, aki sátáni felkenetésben részesül és aki ember, és a Keresztény Egyházból szakad ki.
Jelenleg a világon az egyetlen Egyház, a Neo Protestáns, akin a Szent Szellem gyümölcsei megtalálhatóak, és akiken keresztül a Szent Lélek munkálkodik, az a Szent Lélek, aki Jézus Krisztuson keresztül is munkálkodott mikor a földön volt. Jelek és csodák kiséretében.
Már az apostolok idejében is voltak "antikrisztusok", erről olvashatunk.
Azok akik a gyülekezeten belül más tanításokat kezdtek el bevezetni, hogy szakadásokat idézzenek elő. Az ilyen személyeket kiközösítették, és nem lehetett vele beszélni, vagy kapcsolatot ápolni.
Illetve voltak akik azt állították magukról, hogy "ők" a messiások.
Josephus írásaiból ítélve úgy tűnik, hogy az első században, a Templom [i. sz. 70-ben történt] lerombolása előtt, számos messiás jelent meg a színen, aki szabadulást ígért a római iga alól, és találtak is maguknak készséges híveket”
I. sz. 132-ben aztán az egyik legnevesebb álmessiást, Bar Kohbát (Bar Koszibát) üdvözölték úgy, mint messiás-királyt. A római katonák mindamellett leverték az általa vezetett lázadást, és több ezer zsidót megöltek.
Az ilyen hamis messiások személye jól mutatja, hogy sok zsidó elsősorban politikai messiást szeretett volna látni. Nemértették meg a messiás szerepét Isten szándékában.
Ezek között a későbbi önjelölt messiások között említhetjük a krétai Mózest, aki azt bizonygatta, hogy kettéválasztja a tengert Kréta és Palesztina között, és Serenust is, aki sok zsidót becsapott Hispániában.
A judaizmussal foglalkozó encyklopádia kb 28 ilyen hamis messiást sorol fel, akik i. sz. 132 és 1744 között ténykedtek.
#13
Miért nem hiszel a Bibliában leírtakban? Ott semmi ilyet nem írnak, János apostol maga írja, hogy már korában is sok antikrisztus támadt. Akkor miért keresel most egy adott személyt? Mi viszi arra az embert, hogy Isten szava helyett saját hülyeségeket találjon ki? Az emberi gőg?
Eredetileg értelmezése tág.
Krisztus tevékenységével szembeni törekvésű.
Hamis Krisztus (aki megtéveszti az embereket)
Tehát bármely önhitt téves dolgokat prédikáló tanító is az.
És nyilván az is aki szándékosan Krisztus (vagy utótja) szerepében tetszeleg (mondjuk személyes érdekből)
És nyilván az olyan mítikus alakok is mint a Sátán, annak gyermeke(i), vagy annak természetfeletti csatlósai.
Mit jelent magyarul az "antikrisztus" szó?
Krisztus ellensége.
Krisztusnak,csak egy ellensége volt,van?....Igen,Sátán,de ő szolgáin keresztül fejti ki ellenségességét s így antikrisztus volt Néró,Kaligula,Hitler,Sztálin és sorolhatnám a neveket.
Antikrisztussá válhatsz te is,ha Krisztus ellenségeként viselkedsz. (Nem irígylem annak következményét!)Sátán kiválaszt különleges képességű embereket arra,hogy pusztítsák mindazokat,akik Krisztust követik. Legyőzött ellenség!
"Sátán kiválaszt különleges képességű embereket arra,hogy pusztítsák mindazokat,akik Krisztust követik."
Nem csak különlegesképességű embereket.
Minden olyan családban, ahol olyan keresztény él/nevelkedik, aki sátán későbbi idejére veszélyt jelent. Magyarul az adott kereszténynek elhívása van Isten által és később Szent Lélekkel betöltött hivő lesz.
Minden ilyen családban 1 személyt megszáll. Ennek a személynek a későbbiek folyamán az egyetlen célja a keresztény ember elpusztítása, amit minden eszközzel próbál kivitelezni. Ez vonatkozik országra, népességre, családra. Bár hol ahol keresztény ember fog születni, vagy már megszületett, de még a világban van, vagy már a kereszténnyé válás folyamataban, és Szent Lélekkel betöltekezik vagy betöltekezett vagy majd a későbbiekben fog.
Ez mióta a világ a világ azóta van. És jelen időnkben is jelen van minden keresztény életében, aki valóban keresztény.
Nem véletlenül mondják, az a keresztény akinek nincs harca, annál a kereszténynél nagy problémák vannak. Mert ott már sátán működik.
29+ Ami mindegyik ilyen emberben közös mint indulás: irigység
Minden esetben irigységgel indul ez a folyamat illetve az a folyamat amikor sátán aktivizálódik az adott embernél, és az adott ember szelleme fölötti uralmat át akarja venni.
Ezért óva int a 10 parancsolat, és millió helyen meg van írva, hogy mindenki tartsa magát a legtávolabb az irigységtől.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!