Bibliai idézet - mit jelent?! Haszontalan szolgák vagyunk, azt tettük, ami kötelességünk volt.
Lukács 17:10 RÚF
[10] Azért tehát ti is, ha teljesítettétek mindazt, amit parancsoltak nektek, mondjátok ezt: Haszontalan szolgák vagyunk, azt tettük, ami kötelességünk volt.
Ugyanakkor nem akarnám a fent írtakkal azt a látszatot sem kelteni, hogy Isten minden esetben a vétkező oldalán áll. Úgy gondolom, hogy Isten a vétket elszendedő oldalán áll egészen addig, amíg a vétkes el nem ismeri a vétkét, és meg nem tér. De amint így megalázta magát, és megtért, Isten felemeli őt, és mellé áll. Számtalan helyen van a Bibliában, hogy aki megalázza magát, az felmagasztaltatik, aki felemli magát, az megaláztatik. Szóval a fenti Lk 17:1-10 olyan esetét írja le a megbocsátás parancsának, amikor egy vétkező testvér elismeri a vétkét, és megalázza magát. Isten ezáltal felemeli, és leveszi róla a bűn terhét. Ezért mivel Isten helyreállította az illetőt, kibékült vele, nekünk is kutyakötelességünk ezt tenni.
Egyébként más idézeteiből a Bibliának az is nyilvánvaló, hogy ha valaki nem ismeri el a vétkét, nem alázza meg magát, és emiatt nem lehet kibékülni vele, akkor is a mi jól felfogott érdekünk, hogy egyoldalúan elengedjük a sérelmet, elengedjük neki a tartozását, és ebben az értelemben megbocsássunk. Nem tudunk kibékülni vele, amíg meg nem tér, de dédelgetni a sérelmünket nekünk árt, és egyfajta módon így uralkodik rajtunk a bűnös, és tovább gyötör. Olyan, mint amikor az ölünkben tartunk és fogdosunk egy skorpiót, és az állandóan belénk mar. Valószínűleg nincs olyan ember, aki egy skorpiót dédelgetne az ölében (legfeljebb egy show-ban egy állatidomár, mert lehet, hogy még egy skorpiót is meg lehet szelidíteni, ha szakember végzi), de legtöbben a sérelmeiket mégis dédelgetik, azok mardossák őket, de nem engedik el. A fenti Lk 17-ben levő résszel ellentétben, ahol a vétkes megtért, és ebben az esetben Jézus szerint a mustármagnyi hittel is könnyű kellene legyen a megbocsátás, abban az esetben, amikor a vétkes nem tér meg, akkor nem feltétlenül gondolja Isten, hogy csöppnyi hittel is könnyű kellene legyen a megbocsátás (a sérelem elengedése, a tartozás elengedése értelmében). Egyébként a sérelem elengedése nem jelenti azt, hogy meg kell akadályoznunk a jogos büntetés végrahajtását, például ha a bűnös valami súlyos vétket követett el, amit a törvény büntet. Csak azt jelenti, hogy mi magunk nem akarunk bosszút állni rajta. Ha valami felettünk álló igazságszolgáltató entitás, akár az állam törvényei, akár Isten igazságos bosszút akar állni a bűnösön, az nem a mi dolgunk. Csak ne mi magunk akarjunk bosszút állni, mert amíg ez van, addig nem tudjuk elengedni a sérelmet.
Ha a bűnös nem tér meg, akkor Isten türelmesebb, hogy elérjünk a megbocsátásig. Ugyanebben a beszélgetésben erről az esetről is szó van, csak nem a Lk 17-ben, mert abból hiányzik, hanem az általam elolvasásra javasolt Mt 18-ban, ami ugyanennek a Jézus és apostolok közötti történt beszélgetésnek más részleteit is tartalmazza (Mt 18:21-35).
Ha a vétkes nem tér meg, akkor is a mi érdekünk a megbocsátás, és Jézus szerint, ha nem akarjuk, nem vagyunk hajlandóak elengedni az ellenünk vétkező tartozását, akkor Isten sem fogja elengedni a mi tartozásunk Őfelé (Mt 18:21-35). Mert mi sokkal többel tartozunk Istennek, mint bárki ember valaha tartozhat nekünk. A bűneink brutálisan megkínozták, és megölték a keresztfán Isten fiát, Jézust. Mi ezzel tartozunk Istennek, és Isten elengedte a sérelmét, elengedte a bosszúállást, szóval ha valaki annál kisebb vétket követ el ellenünk, hogy megkínozza és megöli az egyetlen, szeretett gyermekünket, akkor mi is el kell jussunk a megbocsátásig. Ez nem azt jelenti, hogy rögtön és könnyen kell megbocsátanunk. Megvan a gyász ideje, és megvan az út a megbocsátáshoz. Ami a fenti Lukács 17-ben van, a könnyű, gyors, és dicséret várása nélküli megbocsátás arra az esetre vonatkozik, ha valaki ellenünk vétkezik, és aztán elismeri, megtér.
Ha valakinek a szerette ellen követnek el szörnyű bűnöket, és a vétkes nem tanusít megbánást, nem tér meg, akkor véleményem szerint nem alkalmazható a fenti Lk 17 idézet. Ebben az esetben Isten a vétket elszenvedő mellett áll, nem a vétkes mellett, nem gondolja, hogy mustármagnyi hit is elég ehhez, együttérez a bűn utóhatásaitól szenvedővel, türelmesen várja, hogy leteljen a gyász ideje, igyekszik vigasztalást és erőt adni, és ha jól ismerem Istent, akkor ilyen esetben ő akár tényleg megdicsérheti azt, aki eljut a megbocsátásig. Mert ilyen esetben a megbocsátás nem kutyakötelesség, de feltétlenül a mi javunkat szolgálja, és feltétlenül szükségünk van az irgalmas, tiszta, bosszút nem forraló szívre, amit a megbocsátás megerősít bennünk. Mert ahogy mi bánunk az ellenünk vétkezőkkel, úgy fog Isten is bánni velünk, amikor ellene vétkezünk.
üdv, a javuló Stefán
#11. Nagyon köszönöm, javuló Stefán. Igazán érdekes, amiket írtál és megszívlelendő. Jókor jött az írásod. Köszönöm, hogy ennyire fontosnak tartottad ezt a kérdést, hogy 2x is írtál.
És mindenkinek köszönöm mégegyszer.
"Előírt kötelességed végrehajtásához jogod van, de munkád gyümölcséhez nincs! Sose hidd, hogy te vagy tetteid eredményének oka, és sohase vonzzon kötelességed elhanyagolása!"
(Bhagavad-gítá 2/47)
A szőr föláll a hátamon, amikor ezekhez hasonló veretes ballasztokat olvasok:
"Életem csak kegyelem, önérdemem nincs"
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!