Bibliai idézet - mit jelent?! Haszontalan szolgák vagyunk, azt tettük, ami kötelességünk volt.

Azt jelenti, hogy ne várjatok viszonzást, dicséretet és ellenszolgáltatlást a jócselekedeteitekért.

Tegyetek úgy jót az emberekkel, hogy nem várok viszonzást.

Bizony, mind jól látjátok a helyzetet.

A parancsolatok betartásáért ne várjunk jutalmat. Az valóban amolyan minimum elvárás.

Aki hiszi, hogy jézus az Úr, annak az Ő parancsai az alapelvárás. Lukács evangéliumában pedig ebben a részben arról van szó, hogy Aki követi Urának parancsát, az ne várjon érte semmiféle dicséretet, jutalmat. Akik krisztus szolgálatát választották önként, azok azért teszik, mert tudják, hogy ez a helyes. Nem várnak érte semmiféle extra jutalmat.

A szolgák sem kapnak extra jutalmat azért, mert szolgálnak. Megkapják a bérüket, fedelet a fejük fölé, élelmet és mindent, amiben megjegyeztek az urukkal.

Figyeljétek meg, hogy nem rabszolgákról beszél, hanem szolgákról.

Mai korba átértelmezni ezt úgy lehetne, hogy a munkavállaló teljesíti a kötelezettségét és cserébe ugyanannyit kap, mint a többi munkavállaló. Betartjuk a szabályokat, teljesítjük az utasítást, amit a főnök ad és ezért megkapjuk a jussunkat.

De nekünk ez a dolgunk. Az a parancs, hogy hirdessük a Krisztust és szeressük az istent minden erőnkből, teljes elménkből, teljes szívünkből. Az a parancs, hogy embertársainkat, sőt még köztük az ellenségeinket is szeressük, minimum úgy, mint saját magunkat és maximum annyira, mint ahogyan Jézus szerette a tanítványait. Lényegében ez a legfőbb parancs.

Ez a minimum elvárás, hogy ne rúgjanak minket ki.

Ha csak a parancsokat tartjuk be, akkor haszontalan szolgák vagyunk. Nem ölünk, nem lopunk, nem hazudunk, nem teszünk semmit. Nincs ezzel hasznunk, hanem csak nem okozunk kárt.

De nem vagyunk kártékony szolgái Istennek legalább, ha betartjuk az alapvető parancsokat.

Jó és hasznos szolgák is lehetünk. Ez az igazság hirdetésével és életünkben való nyilvánvalóvá válásának megnyilvánulásával érhető el.

ha tehát tudják rólunk, hogy hiszünk Jézusban és azt látják az emberek, hogy így is tudtunk letenni az asztalra, akkor talán ők is megtérhetnek a Jézusba való hitre. Így pedig termünk gyümölcsöt. Aki pedig gyümölcsöt terem, az hasznos szolga.

De ez már egy másik igéhez kapcsolódik. Én így értelmeztem reggel sz@rás közben a napi evangéliumot. ha nem teszünk rosszat, betartjuk például a 10 parancsolatot és a magyar törvényeket, mert Magyarországon élünk, akkor még Isten haszontalan szolgáinak számítunk.

Az, hogy reggelente olvassuk a napi evangéliumot vagy a mai igét önmagában csak annyi, hogy minden nap megújítjuk a gondolkodásunkat. Pál is ezt tanította.

Hasznos szolgák is lehetünk, mint az a szolga, aki az 1 miniből csinált 10 minát. Az pedig, aki az 1 minát elásta és nem kereskedett vele haszontalan szolgának minősült. El is vette tőle ura azt az 1 minát és annak adta, aki 10-et csinált az 1-ből.

Íme a haszontalan szolga sorsa Lukács 19-ből:

"A magad szájából ítéllek meg – mondta neki –, te mihaszna szolga. Tudtad, hogy szigorú ember vagyok. Fölveszem, amit nem én tettem le és learatom, amit nem én vetettem. Miért nem adtad hát oda pénzemet a pénzváltóknak, hogy megjövet kamatostul kaptam volna vissza? Ezzel a körülállókhoz fordult: Vegyétek el tőle a minát, és adjátok oda annak, aki tíz minát kapott. Azok megjegyezték: Uram, neki már tíz minája van. – Mondom nektek, hogy akinek van, az kap, akinek meg nincs, attól azt is elveszik, amije van." (Lukács 19: 22-26)

Érdemes megfigyelni, hogy e példázat előtt Lukács 17-ben mi is történik:

A tanítványok arra kérik Jézust, hogy növelje bennük a hitet.

Kb. ezt jelenti:

'Csak a munkámat végeztem'.

A szolgáknak vannak kötelezettségeik, nem tettek semmi extrák, csak ami a feladatuk.

Szia

Bizonyára elolvastad a 17:10 megelőző verseit is. Ott Krisztus magyarázatot ad a 17. versben elhangzottakra, illetve összegzi a tanítása lényegét.

Jézus arról beszél az apostolainak, hogy milyen fontos alázatosan és kiegyensúlyozottan gondolkodniuk magukról. Ezt mondja: „Ki az közületek, aki, ha van egy rabszolgája, aki szánt vagy a nyájra vigyáz, ezt mondja neki, amikor az megjön a szántóföldről: »Gyere gyorsan az asztalhoz, és egyél!« Nemde inkább ezt mondja neki: »Készíts nekem valamit vacsorára, vegyél fel kötényt, és szolgálj nekem, míg be nem fejezem az evést és az ivást, utána majd ehetsz és ihatsz.« Ugye nem fog hálát érezni a rabszolga iránt, amiért az megtette, amit feladatul kapott? Ugyanígy ti is, ha megtettétek mindazt, amit feladatul kaptatok, mondjátok: »Semmirekellő rabszolgák vagyunk. Azt tettük, amit tennünk kellett«” Lukács 17:7–10.

Nézd meg a Lukács evangéliuma 17. fejezete 1-10. verseket, mert amit írtál, az egyetlen kiragadot vers ebből a beszélgetésből. Azon kívül érdemes lehet elolvasni a Máté 18. fejezetét, amely bővebben tartalmazza Jézusnak ezt a beszélgetését az apostolokkal, vagy akár Márk evangéliuma 9:33-50-et, amiben további részletek vannak ebből a beszélgetésből, pl. az, hogy nem sokkal mielőtt Jézus a Lk 17:1-2-t mondta, az apostolok arról vitatkoztak, hogy ki közülük a legnagyobb.

Lk 17:1-2 Jézus arról tanít, hogy aki megbotránkoztat "egyet e kicsinyek közül", az rosszabb büntetésre számíthat, mint egy durva vízbefojtás. A megbotránkoztat szó azt jelenti, hogy az elbukását okozza vagy vesztét okozza. Az "e kicsinyek" alatt Jézus "kis" tanítványait érti, akik a gyerekekhez hasonlóak, az egyszerű, gyermeki, őszinte hitű tanítványai, akik nem tudnak még sok mindent Istenről, mert pl. tapasztalatlanabbak, "újabb" tanítványok, gyengébbek, könnyebben bánthatók vagy félrevezethetők, olyanok mint a kis gyerekek. Legalábbis nagy valószínűséggel őket jelenti, ugyanis Máté és Márk evangéliuma alapján Jézus ezeket a mondatait, amelyekben a "megbotránkoztat egyet is e kicsinyek közül" kifejezés van, Jézus a saját "kis", alázatos pozícióban levő tanítványairól mondja.

Lk 17:3-4 Jézus mond egy példát arra, hogy hogyan okozhatjuk Jézus egy "kis" tanítványának bukását: ha az vétkezik ellenünk, de elismeri, megtér, viszont mi nem bocsátunk meg neki. Ha naponta többször vétkezik ellenünk, de megtér, akkor is meg kell bocsátanunk neki.

Lk 17:5 Az apostolok ezt nagyon nehéznek gondolják, mert arra kérik Jézust, hogy növelje a hitüket.

Lk 17:6 Jézus ledöbbenti őket, hogy nem az a helyzet, hogy a megbocsátáshoz nagy hit kell. Nem az a baj, hogy nem elég nagy a hitük, hanem hogy egyáltalán nincs hitük. Mert még egy mustármagnyi hit is bőven elég lenne ehhez, de még annyi sincs nekik.

Lk 17-7:10 Jézus segít nekik egy példabeszéddel: ebben feltárja az okát, hogy miért nem tudnak könnyen megbocsátani: El vannak telve saját magukkal, a saját fontosságukkal, (vagy akár a pozíciójukkal, hogy ők az apostolok, Jézus legbelső köre). Túlságosan önteltek. Talán azt hiszik, hogy nekik, mint kivételesen fontos embereknek joguk lenne az őszintén megtérő "mezei" testvért hagyni főni a saját levében azzal, hogy nem bocsátanak meg neki "csak úgy". Ugyanakkor az is baj az apostolokkal, azért sem tudnak könnyen megbocsátani, mert a megbocsátást nem valami alapvető dolognak, nem kutyaköteleségnek tartják, hanem valami extra kegy gyakorlásának tekintik (dicséretet várnak a megbocsátásért Jézustól). Valószínűleg hiányoltak Jézus beszédéből valami olyasmit, hogy "és ha megbocsátasz naponta hétszer is, akkor te egy igazán, kivételesen nagyszerű tanítványom vagy, akinek majd mindeféle kényeztetés fog járni ezért a mennyben". De Jézus "elfelejtett" hozzátenni a megbocsátás parancsához valami nagy jutalmat vagy dicséretet.

Egy Úrról és egy rabszolgáról szól a példabeszéd. Abban az időben voltak rabszolgák, bár sosem volt Isten akarata, hogy rabszolgaság legyen, de ez volt a helyzet akkoriban, amit Isten tolerálni kényszerült. Jézus rendkívül sokszor használ a példabeszédében ún. hiperbolát, túlzást. Ez is egy ilyen hiperbola, hiszen Isten nem támogatja a rabszolgaságot.

Ki az úr és ki a rabszolga a példabeszédben? Szerintem az úr Jézus/Isten és az apostolok a rabszolga. Esetleg az Jézussal együtt az úr a megtért és bocsánatot kérő testvért is jelentheti egyben. Tehát az úr egyben két személyt is jelenthet ebben a példabeszédben. Hiszen a megbocsátás esetében akit szolgálni kell az, aki vétkezett ellenünk, hiszen ő kér tőlünk valamit (bocsánatot), amit nekünk meg kell adnunk neki, tehát ő kér, ő az úr, mi szolgáljuk ki az ő kérését, mi vagyunk a szolga. Ha így van, akkor Jézus arra céloz, hogy ha valaki elismeri a bűnét ellenünk, megtér, megalázza magát, és bocsánatot kér tőlünk, azt a kérést vegyük úgy mint egy parancsot az Úrtól, vagyis Jézustól/Istentől.

Szóval két dolgot tanít a példabeszéd. Tegyük helyre, hogy ki az úr és ki a szolga. Nem mi vagyunk az úr, aki valami nagy kegyet gyakorol a megbocsátással a szolgának, aki vétkezett. Ő az úr, mi vagyunk a rabszolga, és a magát megalázó testvér bocsánatkérése egyenlő egy paranccsal magától Jézustól/Istentől. Megbocsátani egy bűnét elismerő, megtérő testvérnek nem úri kegy részünkről, hanem kutyakötelesség, ne várjunk ezért dicséretet vagy jutalmat.

üdv, a javuló Stefán