Miért csinálom ezt? Ez istenkísértés és istenkáromlás? Válságban van a hitem?

Folyamatosan, amikor imádkozom valamiért Istenhez, az ellenkezőjét kérem annak, amit szeretnék. De ezek csak elkalandozások, természetesen nem mondom ki. Például szeretném, ha egy verseny jól sikerülne, mindezt elmondom az imámban, majd a végére odagondolom, hogy "Mi lenne, ha visszavonnám, és azt kérném, hogy borzasztóan rosszul teljesítsek, és iszonyatosan megalázzanak?". Után persze imádkozom tovább, hogy visszavonom mindezt, de néha ez a gondolat odajön egy pozitív kérdés után is. Vagy amikor arra kérem Istent, hogy adjon hosszú életet nekem és családomnak, a végére megint csak felötlik bennem ilyen gondolat. Vagy néha az a gondolat, hogy "Hagyj el engem, Istenem!", utána persze sokszor elmondom azt is, hogy "Ne hagyj el, Uram, Adonáj!".

Miért kérek magamnak szándékosan rosszat? Miért kísértem Istent? Hiszek benne...

Vagy amikor káromló szövegekre gondolok... Ilyen is van. Nem azoosulok velük lelkiekben, de néha például Istent káromló szövegek jutnak eszembe, vagy éppen bálványimádó vallások zenéit dúdolgatom (pl.: sátánista, thelemita vagy ókori kánaánita himnuszok, mágikus zenék dallamát).

Miért teszem ezt?

Nem akarom... Hívő vagyok, hiszem, hogy Isten egy olyan energia, aki mindent átjár, hisz mindennek Ő a forrása, de mégis időnként gondolataimba eszembe jut az istenkísértés, meg az istenkáromlás, meg a bálványimádás is.

Valamiért kb. azóta vannak meg bennem ezek a kísértések, amióta a paráznaságról (pornó és önkielégítés) leszoktam.

Isten annyi mindennel elhalmoz engem, miért hálálom meg ezzel, ráadásul úgy, hogy sokszor lélegzetemet visszafojtva koncentrálok arra, hogy ne legyenek ilyen gondolataim?

Komolyan mondom... A gondolaton a legnehezebb uralkodni. A cselekedet és a szó ehhez képest kismiska. A gondolataim viszont irányítanak.