A templomos lovagrend tagjai,lovagjai, hogyan álltak a zsidókhoz es a zsidó kérdéshez ?
Forrásokkal, szakirodalommal nem tudom alátámasztani, de a templomosok pénzváltással, banki üzletekkel is foglalkoztak. Nagyjából úgy, hogy ha egy keresztény zarándok a Szentföldre akart menni, akkor a zarándoklatra szánt pénzét itt Európában a templomosok egyik rendházába vitte, akik erről írtak egy bizonylatot, amivel a zarándok a templomos lovagok jeruzsálemi központjában beválthatott készpénzre. Tehát a mai bankrendszer alapjait fektették le. Persze ebből jól meg is gazdagodtak, ami többek között később az ellenük irányuló, erőskoncepciós jegyeket mutató perhez és a felosztlatáshoz vezetett, hiszen Szép Fülöp királynak is kellett a pénzük.
Mivel a zsidóság is hagyományosan érdekelt volt az ilyen banki üzletekben, így nem lenne meglepő, ha üzleti érdekellentét lett volna kettőjük között. Ugyebár zsidóság ekkor már diaszpórában élt Európában.
"Azt tudom hogy a muszlimok és a zsidók együtt harcoltak a keresztesek ellen."
Forrás?
#7
A keresztesek nem lettek templomosok, esetleg elhanyagolható kis részük. Miért írsz ilyen ökörségeket?
Milyen ügyért harcoltak? A kérdésből ez se derül ki, csak rájuk akarod vetíteni az antiszemitizmust, amire egyetlen épkézláb forrás sincs.
Én amúgy egyetlen ügyről tudok, a zarándokok védelme. Ezzel szemben a keresztesek ügye elvileg a Szentföld felszabadítása volt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!