Isten miért szórakozik az éggel? Még kérdőjelet is festett a világűrben! Miért üzen nekünk ilyen csodákkal?
Lucifer, olyan cuki vagy!
Mindig megadod az alaphangulatot.
Kérdező!
Amúgy Isten a kérdőjellel arra hívja fel a figyelmet, hogy mi a f@szt is keresgél az ember a csillagok közt?
Festett az űrbe pár gyönyörűt, hogy láthassuk, hogy miben rejlik az Úr ereje. És hogy jó előre telepakolta a világmindenséget a műveivel, jóval azelőtt, hogy a majom isten parancsára lemászott a fáról. Nyílván az evolúció révén.
Az, hogy a kérdőjelet most láttuk meg, inkább arra utalhat, hogy mi kell még a sötét égbólt mélyére az ember szemének, hogy végre megelégedjen. Bizony, bizony még egy keresztet is fog dobni az égre, ha erre vágyik az ember, sőt, már oda is dobta, csak úgy határozott, hogy az utolsó időkben kapjuk lencsevégre. Mert ugye meg van írva több helyen is, hogy jelek lesznek az égben.
Lukács 21, Máté 24 és Márk 13. fejezete mesél erről. Jézus mesél ezekben a fejezetekben az utolsó időkről.
Észre kellene venni, hogyha jelek vannak az égben, akkor közeleg a vége és az új eleje. Jó lesz-e vagy sem, nem tudom, de reméljük a jót.
Isten egyébként a legnagyobb művész. Sőt bűvész is, csak neki nem kell trükköznie. Amúgy meg az igazság a Bibliában van. De azért bemásolom a következő válaszomban őket.
"Azután így folytatta: Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad, mindenfelé nagy földrengések, járványok és éhínségek lesznek, rettenetes dolgok történnek, és hatalmas jelek tűnnek fel az égen.
(Lukács 21: 10-11)
Szerintem ez leírja az elmúlt 3 évet.
#4
Meg az elmúlt 2000 évet.
Általános kijelentés.
Jaj, NE CSINÁLJÁTOK!
Ez az emberi agy egyik jellegzetessége: Alaktalan formákból értelmes kép, ez az emberi agy asszociációs játéka.
Ki lehet indulni abból is, hogy az ember dolgokat lát bele a véletlenszerű természeti formákba. Elég akár a csillagképekre gondolni.
De én inkább abból indulnék ki, hogy bizonyos próféciák csak ebben a korban vagy ezek után mennek át a teljességbe, mert már meg van a technológia, hogy lássuk is a jeleket az égben.
De lehet, hogy belelátjuk az angyalt, a kérdőjelet. De az biztos, hogy eddig nem láthattuk azt a bizonyos kérdőjelet, mert nem volt elég technológiánk hozzá. Példáúl 200 éve azt sem tudtuk, hogy naponta reng a föld, pedig neponta többször is reng a föld, csak mi nem érezzük.
Én inkább azt látom, hogy minél fejlettebb az ember technológiája, annál valószerűbben válnak láthatóvá a jelek. Minél több a tudásunk, annál jobban megértjük és bele láthatjuk a jelenségekbe a próféciákat, hogy kezdenek teljességbe átmenni.
#8
Ezt úgy hívják, hogy baromságokat találsz ki arra, hogy igazold a hited.
*Pál második levele, Timóteushoz, 3. fejezet:
"Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők állanak be. Mert lesznek az emberek magukat szeretők, pénzsóvárgók, kérkedők, kevélyek, káromkodók, szüleik iránt engedetlenek, háládatlanok, tisztátalanok, szeretet nélkül valók, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértékletlenek, kegyetlenek, a jónak nem kedvelői. Árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői."
*Ésaiás 24. fejezet:
"Megüresíttetvén megüresíttetik a föld, és elpusztíttatván elpusztíttatik; mert az Úr szólá e beszédet.
Gyászol és megromol a föld, elhervad és megromol a földnek kereksége, elhervadnak a föld népének nagyjai. A föld megfertőztetett lakosai alatt, mert áthágták a törvényeket, a rendelést megszegték, megtörték az örök szövetséget. Ezért átok emészti meg a földet, és lakolnak a rajta lakók; ezért megégnek a földnek lakói, és kevés ember marad meg."
*Lukács, 21 fejezet:
" Megkérdék pedig őt, mondván: Mester, mikor lesznek azért ezek? és mi lesz a jel, mikor mind ezek meglesznek? Ő pedig monda: Meglássátok, hogy el ne hitessenek benneteket: mert sokan jőnek el az én nevemben, kik ezt mondják: Én vagyok; és: Az idő elközelgett; ne menjetek azért utánok. És mikor hallotok háborúkról és zendülésekről, meg ne félemljetek; mert ezeknek meg kell lenni előbb, de nem jő mindjárt a vég. Akkor monda nékik: Nemzet nemzet ellen támad, és ország ország ellen; És minden felé nagy földindulások lesznek, és éhségek és döghalálok; és rettegtetések és nagy jelek lesznek az égből.
És lesznek jelek a napban, holdban és csillagokban; és a földön pogányok szorongása a kétség miatt, mikor a tenger és a hab zúgni fog.
Mikor az emberek elhalnak a félelem miatt és azoknak várása miatt, a mik e föld kerekségére következnek: mert az egek erõsségei megrendülnek.
És akkor meglátják az embernek Fiát eljõni a felhõben, hatalommal és nagy dicsõséggel.
Mikor pedig ezek kezdenek meglenni, nézzetek fel és emeljétek fel a ti fejeteket; mert elközelget a ti váltságtok.
Monda pedig nékik egy példázatot: Tekintsétek meg a fügefát és minden fákat:
Mikor immár hajtanak, és [ezt] látjátok, ti magatoktól tudjátok, hogy már közel van a nyár.
Ezenképen ti is, mikor látjátok, hogy ezek meglesznek, tudjátok meg, hogy közel van az Isten országa."
*Pèter második levele, 3. fejezet:
„Hol van az ő eljövetelének ígérete? Mert mióta az atyák elhunytak, minden úgy maradt, amint a teremtés kezdetétől fogva van.” Mert rejtve marad előttük, szándékosan meg is feledkeznek róla, hogy egek régóta voltak, és föld is, amely vízből és víz által állt elő az Isten szavára. Ez által az isteni szó által az akkori világ özönvízzel elárasztva elpusztult, a mostani egek és a föld pedig ugyanezen szó által megkímélve megmaradtak, hogy tűznek tartassanak fenn az ítéletnek és az istentelen emberek pusztulásának napjára. Az az egy azonban ne legyen rejtve előttetek, szeretteim, hogy az Úr előtt egy nap annyi, mint ezer esztendő, és ezer esztendő annyi, mint egy nap. Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen. De el fog jönni az Úr napja, mégpedig úgy, mint a tolvaj, amikor az egek recsegve-ropogva elmúlnak, az elemek égve felbomlanak, a föld és a rajta levő alkotások is megégnek. Mivel pedig mindezek így felbomlanak, milyen szentül és kegyesen kell nektek élnetek, akik várjátok és siettetitek az Isten napjának eljövetelét, amikor majd az egek lángolva felbomlanak, és az elemek égve megolvadnak! De új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, amelyben igazság lakik. Ezért tehát, szeretteim, minthogy ezeket várjátok, igyekezzetek, hogy ő tisztának és feddhetetlennek találjon benneteket békességben."
* Jelenések könyve:
Ez Jézus Krisztus kinyilatkoztatása, amelyet Isten adott neki, hogy közölje szolgáival mindazt, aminek hamarosan meg kell történnie, és amelyet angyalával elküldve kijelentett szolgájának, Jánosnak.
Jel. 1,2
Ő pedig bizonyságot tett Isten igéjéről és Jézus Krisztus bizonyságtételéről; mindenről, amit látott.
Jel. 1,3
Boldog, aki felolvassa, és boldogok, akik hallgatják ezeket a prófétai igéket, és megtartják azt, ami meg van írva bennük: mert az idő közel van.
Jelenések, 21 fejezet:
Ezután láték új eget és új földet; mert az első ég és az első föld elmúlt vala; és a tenger többé nem vala. És én János látám a szent várost, az új Jeruzsálemet, a mely az Istentől szálla alá a mennyből, elkészítve, mint egy férje számára felékesített menyasszony. És hallék nagy szózatot, a mely ezt mondja vala az égből: Ímé az Isten sátora az emberekkel van, és velök lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velök, az ő Istenök. És az Isten eltöröl minden könyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak. És monda az, a ki a királyiszéken ül vala: Ímé mindent újjá teszek. És monda nékem: Írd meg, mert e beszédek hívek és igazak. És monda nékem: Meglett. Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég. Én a szomjazónak adok az élet vizének forrásából ingyen. A ki győz, örökségül nyer mindent; és annak Istene leszek, és az fiam lesz nékem. A gyáváknak pedig és hitetleneknek, és útálatosoknak és gyilkosoknak, és paráznáknak és bűbájosoknak, és bálványimádóknak és minden hazugoknak, azoknak része a tűzzel és kénkővel égő tóban lesz, a mi a második halál."
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!