Egy kereszténynek a helyes Izrael az nem a muszlim és nem a zsidó állam,hanem a templomosok Jeruzsáleme?
A helyes a zsidó Izrael állam támogatása. Ugyanis nem vetette el végleg Isten Izraelt és nem emlékezik örökre a büneikről, és nem haragszik felettéb rájuk, hanem vissza lesznek oltva a szelid olajfába.
A templomosok hamis teológiája elveti Izraelt mint zsidó államot, de a Messiás Jeruzsálembe az ő Templomába fog visszajönni amikor egy zsidó templom fog állni az al-aksza mecset helyett. Előtte sajnos a vég idejéig tart a háború, ugyanis a sátán az asszonyt (Izraelt) aki a fiút szülte (Jézus Krisztust) kergeti. (Jelenések 12. Fejezet)
Fölösleges ezen gondolkodnod. Jeruzsálem mégha ha Izraelhez is tartozik ahol köztudottan sok a zsidó sem jelenti azt, hogy fenn akadj ilyen teljesen lényegtelen dolgokon.
Én sem akadok fenn azon, hogy a 21. században emberek milliói még mindig istenségekben és próféták tanításaiban hisznek.
Ezek egytől egyig mind olyan fölösleges kérdések és erőlködések amik csak arra jók, hogy az embereket még jobban megosszák.
Azért az ott egy kicsit más szituáció volt, a zsidók tőrbe akarták csalni Jézust, csak sokkal bölcsebb volt náluk.
Az biztos, teológiai értelemben már nincs szerepe Izraelnek és a jelenkori zsidó államnak. Semmi. Az ő szerepeük akkor véget ért, amikor Isten engedelmével a rómaiak földög rombolták a Templomot, hiszen funkcióját is betöltötte akkorra régen.
De nyilván keresztényként, illetve csak egyszerű jó érzésű emberként is elítélem a Hamász terrorszervezet által ellenük indított istentelen, gonosz háborút. Amit gondolom Irán és más ördögi országok támogatnak.
Semmi nem igaz abból amit #7-es irt.
Teológiailag egy olyan felfuvalkodott egyház tagja aki prostiként egy fenevadon ülve tömjénezi magát, hogy én vagyok a királynéasszony. Ismerős a Jelenések 18. fejezetből? Csak a Katolikus egyházra illik rá semelyik másik egyházra se.
Szent Ágoston antiszemitizmusából nőtt ki a behelyettesitési teológia ami miatt évszázadok óta rengeteg üldözés érte a zsidóságot, ezért momdja a Jelenések, hogy részeg a vértől a kisasszony és szellemileg az orráig se lát azért ir ilyen butaságokat. Olvasd el Ezékiel 36. Fejezetét mit ir Izraelről.
És véletlenül se az a felfuvalkodott, aki mást prostinak titulál kedves hitgyülis hozzászóló :)
De majd a kérdező eldönteni, hogy melyik választ fogadja el, szerintem a fórum szabályzata tiltja ezt az alpári, veszekedős stílust, amit te és felekezeted tagjai műveltek itt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!