Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » A hegymászás egy bűnös dolog?...

A hegymászás egy bűnös dolog? Az ember kísérti vele Istent és a sorsot, kockáztatja az életét? Lehet szívből hívő és vallásos egy hegymászó?

Figyelt kérdés

Erőss Zsolt özvegye, aki szintén hegymászó, most a férje nyomdokaiba lépve kereszténykedik. Már Erőss Zsoltnak is ott lapult a táskájában a Jézus-zászló, ami azt szimbolizálta, hogy az ő szponzora Jézus.

[link]

Ezt özvegye is folytatta, aki történetesen járta és járja a keresztény lapokat.

[link]

[link]


[link]


Nadav ben Yehuda izraeli/zsidó hegymászó többször említette, hogy ő vallásos zsidó és hisz Istenben, többször találkozott a hinduizmussal, buddhizmussal, kereszténységgel és iszlámmal, sok mindent csodált bennük, ugyanakkor ő zsidó. Hitének erkölcsiségével indokolta azt is, hogy inkább feladta az Everest csúcsának meghódítását egyszer, minthogy magára hagyjon egy török hegymászót, aki oxigén, meg kesztyű nélkül feküdt kinn szinte megfagyva, élet és halál között, ezáltal a saját életét is kockára tette. A srác tömegével hódította meg a hétezres és nyolcezres hegyeket, kb. az izraeli Erőss Zsolt.


De ott van Akke Rahman és Ali Nasuh Mahruki, akik magukat muszlimnak vallják és szintén tömegével mászták a baromi magas hegyeket.


De ezt mégis hogy? A hegymászás egoista, hiszen az ember csak magára koncentrál és ez a tipikus Bábel tornya feeling, minél magasabbra akar az ember jutni... Ez az egót erősíti. Nem véletlen, hogy Alister Crowley is hegymászó volt, aki egy rettenetesen erkölcstelen vallást alapított meg és abban az önistenítés is megjelenik. Másrészt az ember az életét kockáztatja vele, ami a legfontosabb lenne. Gyakorlatilag kihívja maga ellen a sorson keresztül Istent.


A hegymászás hogy egyeztethető össze a hittel? Ez egy bűnös dolog? Vagy ésszel kell csinálni (mindent megtenni azért, hogy élve jöjjön le)?



2023. szept. 14. 19:58
 1/6 anonim ***** válasza:
100%

Nem tiltja sehol a Biblia, szóval miért ne lehetne?


"A hegymászás egoista, hiszen az ember csak magára koncentrál és ez a tipikus Bábel tornya feeling, minél magasabbra akar az ember jutni... "

Olvasd el a Bibliában Bábel-tornya történetét, s ha valaki azért akar hegyet mászni, akkor az tényleg helytelen.


De előtte olvasd el, ha nem ismered, akkor elég nehéz beszélni róla.

2023. szept. 14. 20:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
100%
Ilyen alapon bűnös dolog mondjuk az ejtőernyőzés a bungee jumping a kötéltánc..stb.Tehát lényegében minden extrém sport.Sőt a profi sport is.Hiszen profi szinten meg sok sportoló különféle szteroidokat használ a jobb eredmény érdekében.Ezzel kockára téve az egészségét az életét.
2023. szept. 14. 20:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
Bűn elmenni egy haldokló mellett, ha ez a kérdés.
2023. szept. 14. 21:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 Potyondi Gergely ***** válasza:
100%

Máté 4,7

Monda neki Jézus: Viszont meg van írva: Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet.


Márk 10,44

És aki közületek első akar lenni, mindenkinek szolgája legyen.

2023. szept. 14. 22:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
25%
#4 lemész nekem sörért? Már csak akkor tudok aludni, ha iszom legalább kettőt.
2023. szept. 14. 22:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 IstenGyermeke1 ***** válasza:
Nem bűn. Hülye kérdés.
2023. szept. 15. 21:50
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!