"Adjam át a férjem az ördögnek", mondjak le róla, vagy mit tegyek?

Hosszú történet, és túl speciális, ezért pontos részleteket nem írnék, nem szeretném ha valaki rá/ránk ismerne..

A lényeg, hogy a férjem a múltjában komoly dolgokat követett el, erkölcstelen, helytelen dolgokat, bűnöket.

De az istenhit sosem állt távol tőle.. sőt, mindig is mondta, hogy hisz.

Ez némileg talán ellentmondás, hiszen akkor hogyan tudott annyi rosszat megtenni.. ?! Dehát mondjuk, hogy az emberi gyengeség..

Azt mondta igyekszik megváltozni, jobb emberré válni, egy igazi családot építeni velem.

Született egy gyermekünk, és ugyan nem volt hibátlan, tökéletes kapcsolat, de azért sok boldogságot is kaptunk egymástól.

Sajnos később megcsalt engem.

Nagyon nehezen, de megbocsátottam, és azt mondtam menjünk tovább, tiszta lappal..

Azóta nyilvan több lett az életünkben a keserű pillanat, de próbálkoztunk helyre hozni a dolgokat.

Aztán teherbe estem újra..

És mintha minden elindult volna a lejtőn.. sokat voltam rosszul, es ugyan segített ez idő alatt a háztartásban, de mintha nem szeretettel tette volna, hanem muszájból.

Közben elkezdett beszólogatni is bizonyos dolgokért..egyre kevésbé volt kedves, türelmes.

Nem rég volt egy durva veszekedésünk..olyan dolgot pletykált el egy olyan személynek akinek nem kellett volna amivel engem mélységesen megbántott..

Sírva, kiabálva mondtam már neki, hogy ezt nem lett volna szabad megtennie, mire csak kiabált vissza, hogy de, ő akkor is elmondja és nincs benne semmi rossz.. nos nem kell ezt vitatni, egyértelműen rosszat cselekedett.

De bárhogy is volt, mélyen a lelkembe gázolt vele, és ezt sem fogta fel..

Itt eljott egy pont, mikor már annyira felfokozódott a helyzet, hogy rácsaptam a kezére..

Erre nem vagyok büszke, de annyira csúnyán beszélt velem és ez a téma is annyira komoly, életbe vágó, hogy tehetetlenségembe ez jött..

Nem kell valami durva ütést képzelni, olyan mint mikor egy szúnyogot leütsz magadon..

Na és ekkor jött a fekete leves..vissza ütött, többet is, de jóval nagyobb erővel.

Azóta nem szólt hozzám.. én sem hozzá.

Tudni kell, hogy neki szokása ez a hallgatás, amit tudja jól mennyire gyűlölök, mert csak ront a helyzeten mindig..

Eddig az összes ilyen hallgatását én szakítottam meg, 2-3 nap után, akkor is mikor ő bántott meg engem, vagy követett el ellenem dolgokat.. olyankor sem érezte, hogy neki kellene oda jönnie hozzám.

Még előtte beszéltünk normálisan, akkor azt mondta szeret engem..

De számomra ez a viselkedés nem össze egyeztethető a szeretettel.

És most itt állok várandósan, nem tudom mit tegyek, mert úgy érzem nem bírok és nem akarok megint én elkezdeni beszélni azok után hogy durván megbántott és még vissza is ütött..

Úgy érzem ha én megszólalok akkor csak gátolom a lehetőséget, hogy rájöjjön neki is szükséges néha, hogy feladja a büszkeségét és konokságát.

Viszont úgy érzem már hallgatni sem bírok..

Mintha egy halálos betegségben szenvednénk, van gyógyulási lehetőség, ami ugyan nehéz, de van, mégsem nyúlunk hozzá, hanem várjuk a halált..

És úgy érzem annyiszor akartam már megjavítani őt,és adtam neki esélyt a javulásra, hogy már nem bírom tovább, es kezdem azt látni, hogy nem fog tudni változni..

Ugyanakkor keresztényként nem tudom mi a helyes cselekedet a részemről... hiszen az Atya előtt kötöttünk házasságot, én ezt komolyan vettem és a válást is bűnnek érzem.. viszont nem tudom hol van az a pont, ahol valakit el kell engedni, mert "menthetetlen"..

És akkor még magamról és a saját es gyermekem/gyermekeim sorsáról nem is beszéltem..

Mit tanácsoltok mit tegyek??