Sámuel, Keresztelő (Szent) János, meg a többi egész életükre názír fogadalmat tett emberek ténylen soha nem vágták le a hajukat/szakállukat?

Ott lehet a félreértés, hogy nazíreus állapotnak gondolod azt, ami valójában nem az, hanem az Örökkévaló specifikus, egy bizonyos emberre elrendelt kívánalma. Ez a helyzet Sámuellel, Bemerítő Jánossal és Sámsonnal is. Az ilyen tekintetben mindegy, hogy a szülőkön, vagy az illető ember életmódján keresztül valósul ez meg, a lényeg, hogy itt gyakorlatilag kötelezettség áll fenn az Isten irányából.

A nazír fogadalom egy saját elhatározásból kiinduló, bizonyos időre szóló elválasztott állapot, aminek csak az egyik külsődleges jellemzője a haj lenövesztése.

Hogy technikailag hogyan oldották meg, arról tudtommal nem maradt feljegyzés. De elvileg sem a haj, sem az arcszőrzet (és a köröm sem, ha már szarurétegekről van szó) nem nő a végtelenségig. Kopik, elhasználódik, hullik. Nyilván a józan ész keretein belül kezdtek valamit a túl hosszúra növő szőrzettel (valószínűleg összefogták valamilyen szalaggal, zsinórral, Sámson be is fonta).

Sámuel tudtommal nem volt nazír, talán Sámsont akartál mondani. Szerintem Keresztelő János sem volt az, legalábbis nem mond ilyet a Biblia, aki bár kétségtelen, hogy nem ivott bort, viszont ő nagyon sok mindent nem evett és nem ivott, mondták is rá, hogy ördöge van.

Sámson aki örökös nazír volt nem volt ápolatlan csak meglehetősen különös megjelenésű. A haját ugyan nem vágatta, de nyilván fésülte és mosta, ami persze hullott és kopott, s hétfonatot készítve hordta, amit fel is tekerhetett. A szakállát szerintem vághatta, arról nem esik szó, vagy azt is összefonva feltekerve viselte.

Szia

A Biblia szerint van olyan nazireus, akit Isten választott erre az életpályára, és van olyan, aki önként vállalta. A kettő nem ugyan az. Egyébként a kérdésedben említett két férfi nem önként vállalta, Isten választotta őket.

Keresztelő Jánost maga Jehova választotta ki, hogy legyen nazireus, azzal összhangban, amit Ámós próféta által mondott: „Fiaitok közül prófétákat támasztottam, és ifjaitok közül nazireusokat.”

Mi volt a követelmény velük szembe? Ez változó.

Akiket Jehova választott ki, hogy egy életen át legyenek nazireusok, és hogy különleges szolgálatot lássanak el, azok nem tettek fogadalmat, és nem is volt meghatározva, hogy mennyi ideig kell nazireusoknak lenniük (ellentétben azokkal, akik önként tettek nazireusi fogadalmat, mert ha ők megszegték azt, akkor újra kellett kezdeniük nazireusságuk napjait). Emiatt Jehova nem pont ugyanazt kívánta meg tőlük, mint azoktól, akik önszántukból váltak nazireussá.

Sámsont már a fogantatása előtt kiválasztotta Isten, hogy egy életen át nazireus legyen. Még az anyja sem dönthetett erről. És mivel úgy volt, hogy a megszületendő fia nazireus lesz, ezért az angyal különleges utasításokat adott neki: a terhessége alatt nem volt szabad bort vagy mámorító italt innia, sem olyasmit ennie, ami tisztátalan. Erről a Bírák 13:2–14; 16:17 olvashatsz bővebben.

Sámson csak azt a megszorítást kapta, hogy „ne érje borotva a fejét” Bírák 13:5. Az viszont nem volt megtiltva, hogy holttesthez érjen. Ezért maradhatott nazireus, noha megölt egy oroszlánt, illetve levágott 30 filiszteus férfit, majd leszedte a holttestükről a ruhát. Egy másik alkalommal Isten jóváhagyásával ölt meg ezer embert egy „szamárcsődőr állkapcsával”: Bírák 14:6, 19; 15:14–16.

Sámuel azért lett nazireus, mert az édesanyja, Anna, még a fogantatása előtt megfogadta, hogy Jehovának fogja adni, hogy nazireusként szolgáljon. Így imádkozott Istenhez: „Ha. . . fiúmagzatot adsz rabszolgaleányodnak, akkor én Jehovának adom őt élete minden napjára („és nem iszik bort vagy részegítő italt” 1Királyok 1:11), és borotva nem érinti a fejét” 1Sámuel 1:9–11, 22, 28.

Keresztelő János nazireusságáról nem sokat tudunk, de azt igen, hogy egyáltalán nem ihatott „bort és részegítő italt”, és hogy ő is már a születésétől fogva nazireus volt: Lukács 1:11–15; Máté 3:4; 11:18.