Hogy nézne ki a modernkori Isteni fegyverzet?
Kaptam ezt a házi feladatot a főnökömtől. Az alapja pál apostol gondolata Isten fegyverzetéről az Efezeusi levélből:
"Végül pedig: erősödjetek meg az Úrban és az ő hatalmas erejében. Öltsétek magatokra az Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben. Mert a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak. Éppen ezért vegyétek fel az Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok. Álljatok meg tehát, felövezve derekatokat igazságszeretettel, és magatokra öltve a megigazulás páncélját, felsaruzva a lábatokat a békesség evangéliuma hirdetésének a készségével. Vegyétek fel mindenképpen a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosznak minden tüzes nyilát. Vegyétek fel az üdvösség sisakját is, és a Lélek kardját, amely az Isten beszéde."
(Efezeus 6,10-17)
Nem egy sima főnök, aki a feladatot adta és nem is egy sima házi feladat, de azt mondta, hogy ér segítséget kérni a feladat elvégzéséhez.
Tehát Pál gondolatai alapján kellene a létező legtöbb lelkiérték felhasználásával megalkotni a modern kori katonai fegyverzetét párosítani a lelki értékkel. Tehát bemásoltam, hogy meddig jutottam. Még egy másik kérdést is feltettem.
https://www.gyakorikerdesek.hu/politika__hadsereg-hadvezetes..
hátha segít valahogy
Utolsó. A humor lelki érték. A gúny sajnos lelki fogyatékosságként van aposztrófálva.
Egyébként hasznos volt a segítséged. De az megértés és nem pedig megtérés jódtablettája.
A falánkság pedig nem lelki érték, hanem egy rossz szokás, hasonlatos a drogfüggőséghez.
De nem tudhattad, nem érthetted.
Ha pedig H. B. Wolfeschlegelsteinhausenbergerdorff egymaga szedné össze mindet, akkor az nem Isten beszéde. Mert meg van írva, ahol 2-en vagy 3-an össze gyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük. Ahogy az is meg van írva, hogy Isten országa nem jön el látható módon, nem mondható, hogy itt van vagy amott. Isten országa köztetek van.
Hogy van az pedig, hogy az ördögnek mindenféle fegyverei ropognak most is a földön, mi pedig római kori fegyverzettel vonuljunk fel ellenük, mikor Isten megadta a technikáját és módját, hogy Isteni fegyverzetet készítsünk.
A becsületesség villanógránátja egész jó. Nálam bele fér a hála hátizsákjába.
Oh, az nem gúny, nem is humor, teljesen komoly, mégis milyen katona nem visz magával váltás alsóneműt? A teljesség jegyében nem lenne e egyszerűbb, ha azoknak is képességük van? A rejtett képesség a leghasznosabb, hiszen ha elfog az ellenség, leszaggatják róluk az összes hadifelszerelést, csak a póló, zokni és kisgatya marad, mint utolsó, láthatatlan védvonal.
Sőt, akkor már hozzátehetnél tetoválásokat,
minden ábra más-más képességet ad. - koppintás a Vámpírbirodalomból.
Mivel katonákról van szó, sokuk veterán, szóval ha nem is hátizsákba, de:
- Az elégedettség művégtagja(i)
- A vidámság üvegszeme
- A tudatosság protézise
Egyéb:
- A részvét taposóaknája
De ne adjunk kicsire, legyen még:
- A tisztesség piszkos bombája
- A békesség kobaltbombája
és mivel modern korban élünk, ahol nem ritka a biológiai fegyver sem:
- A harmónia lépfene fiolái
Micsoda félreértés kerekedik egyetlen rossz helyre került betűből - megtérés megértés - ugyanaz mellesleg.
A falánkságnak benne kell lennie, ennyi erény mellett kell egy negatív tulajdonság is, ez így fair az emberiséggel szemben.
Továbbá Wolfeschlegelsteinhausenbergerdorff de Leon felér 2-3 emberrel, már a nevéből fakadóan is, hát még azok a "hangok", akik a fejében élnek. Később a krónikások elválasztják őket egymástól - mármint a neveket. Wolfe - Schlegel - Steinhausen - Bergerdorff - az írásokban már így fognak szerepelni, ők négyen találták meg Isten hangját.
De Isten beszédét egyedül kell megtalálnia, mert ő lett kiszemelve a feladatra, még nem tudja kikben bízhat, kiknek adhatja oda, akik méltóak rá, hogy viseljék e tárgyakat, sőt, ő maga szörnyen paranoiás, talán gyermekkora zaklatásai miatt - a gyerekek és a tanárok gyakran csúfolták a hosszú neve miatt (az érettségin, mire minden lapra felírta a nevét, negyed óra eltelt), talán mert a postás soha nem hozza ki a csomagjait és e mögött összeesküvést sejt, vagy mert valahányszor meggyes lepényt, vagy magozott meggybefőttet eszik, mindig meggymag roppan a foga alatt és a legsúlyosabb: valahányszor lottózik mindig pont mellé húzza az X-et az összes számnak és soha nem nyer. Ezen traumák hatására alakulnak ki a hangok a fejében, akiket arkangyaloknak hisz és beszél hozzájuk.
Hadmérnökként dolgozik és szigorúan 'a szeretet és demokrácia jegyében' tervezi a tömegpusztító fegyvereket, e kijelentést mindegyik bomba burkolatára felmatricázza.
Hiába békés, jó szándékú ember, annyi ártatlansággal, amennyi egy újszülöttben sincs, a környezete máris felruházta egy negatív tulajdonsággal, amit később jellemfejlődése során ugyan levetkőzik, de inkább hátrányára, mert azután megfeleléskényszeres lesz.
A jelszava: "Minden fejben dől el" - tehát tartja magát ehhez és a "hangok", mint bírók döntik el kik azok a szerencsések, akik viselhetik az isteni fegyverzetet.
Javaslom hallgasd meg Görbicz Tamás erről szóló elmélkedését!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!