Hogy nézne ki a modernkori Isteni fegyverzet?
Kaptam ezt a házi feladatot a főnökömtől. Az alapja pál apostol gondolata Isten fegyverzetéről az Efezeusi levélből:
"Végül pedig: erősödjetek meg az Úrban és az ő hatalmas erejében. Öltsétek magatokra az Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben. Mert a mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak. Éppen ezért vegyétek fel az Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok. Álljatok meg tehát, felövezve derekatokat igazságszeretettel, és magatokra öltve a megigazulás páncélját, felsaruzva a lábatokat a békesség evangéliuma hirdetésének a készségével. Vegyétek fel mindenképpen a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosznak minden tüzes nyilát. Vegyétek fel az üdvösség sisakját is, és a Lélek kardját, amely az Isten beszéde."
(Efezeus 6,10-17)
Nem egy sima főnök, aki a feladatot adta és nem is egy sima házi feladat, de azt mondta, hogy ér segítséget kérni a feladat elvégzéséhez.
Tehát Pál gondolatai alapján kellene a létező legtöbb lelkiérték felhasználásával megalkotni a modern kori katonai fegyverzetét párosítani a lelki értékkel. Tehát bemásoltam, hogy meddig jutottam. Még egy másik kérdést is feltettem.
https://www.gyakorikerdesek.hu/politika__hadsereg-hadvezetes..
hátha segít valahogy
Isten mai evangélista katonáinak modern fegyverzete:
Megigazulás golyóálló mellénye
Tettrekészség bakancsa, melynek acélbetétje az evangélium hirdetése
A hit golyóálló pajzsa
Az üdvösség roham sisakja
Az igazságszeretet derékszíja, melyre sok minden felcsatolható
Őszinteség álcahálója
Elhatározás tűzparancsa
Alázatosság dögcédulája
Hála hátizsákja, melybe minden felszerelésetek bőven elfér
Felelősség taktikai terepkabátja
Figyelem mesterlövész puskája
Érzékenység radarja
Elkötelezettség taktikai terepnadrágja
Előrelátás éjjellátó szemüvege
Nyíltság gépfegyvere
Taktikai svájcibicskátok ugyanabból az anyagból készüljön, mint a lélek kardja és lőfegyvereitek minden golyója, ami Isten beszéde.
, Lelkesedés
, Jótett
, Hajlandóság
, Tisztelet
, Harmónia
, Türelem taktikai karórája
, Közvetlenség távcsöve
, Átélés
, Tudatosság
, Méltóság
, Bölcsesség adóvevője
, Remény iránytűje
, Bátorság
, Hűség rangjelzése
, Tisztánlátás zseblámpája
, Nagylelkűség
, Szeretet kézigránátja
, Gondoskodás
, Magabiztosság
, Bizalom
, Humor
, Megértés
, Elégedettség
, Tudás kanál gépe
, Becsületesség
, Megbocsátás pisztolya
, Öröm, vidámság
, Jóindulat
, Békesség
, Részvét
Lemondás, elengedés, feladás, kitartás ???
Ez valami szabadon választható helyzethez alkalmas cuccosok
Védelem, támadás és kiegészítők rendszerezése
Hiszen én is az vagyok, aki veled beszélek.
Lányom.
Szia
Bár az igaz keresztények nem folynak bele szó szerinti háborúkba, mégis részt vesznek egy harcban, és katonákhoz hasonlítanak, ahogyan erről a Filippi 2:25; 2Ti 2:3; és a Filemon 2 ír. Egy keresztény „a kormányzatok ellen (amelyek nem hús-vér emberekből állnak), a hatalmak ellen, e sötétség világuralkodói ellen, az égi helyeken levő gonosz szellemi erők ellen” viaskodik Efézus 6:12. Mivel tényleges fegyverekkel semmire se menne egy emberfölötti szellemekkel folytatott csatában, ezért „az Istentől való teljes fegyverzetet” kell felöltenie Efézus 6:13.
Pál azt tanácsolja a keresztényeknek, hogy ’derekukat igazsággal övezzék körül’ Efézus 6:14. Éppen úgy, ahogy egy öv megerősíti és védelmezi a derekat, az Isten igazságához való töretlen ragaszkodás megszilárdíthat egy keresztényt abban az elhatározásában, hogy továbbra is szilárdan áll a próbák ellenére.
Egy kereszténynek „az igazságosság mellvértjét” is fel kell vennie Efézus 6:14. A szó szerinti mellvért életfontosságú szerveket óvott, főleg a szívet. Különösen a szív bűnös hajlamai miatt van szükség az igazságosságra mint a jelképes szívet védelmező mellvértre: 1Mózes 8:21; Jeremiás 17:9.
A szellemi fegyverzetnek az is része, hogy ’lábunk a béke jó hírének felszerelésével van felsaruzva’ Efézus 6:15). Ha egy keresztény mindig fel van szerelve, és kész ismertetni a ’jó hírt’ másokkal – még nehézségek közepette is –, az segíthet neki hűségesen kitartani.
A szellemi fegyverzet kiemelkedő része ’a hit nagy pajzsa’. Ahogyan egy nagy pajzs a test java részét eltakarja, a Jehova Istenbe és az abba a képességébe vetett hit által, hogy Ő be tudja teljesíteni ígéreteit, a keresztények ’képesek lesznek kioltani a gonosznak minden égő nyilát’ Efézus 6:16; "Szárnytollaival betakar,és a szárnyai alatt menedékre lelsz. Nagy pajzs és védőfal lesz hűsége," Zsoltár 91:4. A hit segít a keresztényeknek, hogy szembeszálljanak a gonosz szellemek támadásaival, ellenálljanak az erkölcstelenségre való kísértéseknek, meneküljenek az anyagias vágyaktól, és ne adják meg magukat a félelemnek, a kételynek vagy a túlzott bánkódásnak: Héberek 11:15; 13:6; Jakab 1:6; 1Tesszalonika 4:13.
Miként a sisak megvédi a katona fejét, úgy ’a megmentés sisakja’ is megóvja egy keresztény gondolkodóképességét az istentelen befolyásoktól Efézus 6:17. Ha „sisak gyanánt (viseli) a megmentés reménységét”, az azt jelenti, hogy ’a megjutalmazásra szegezi tekintetét’, akárcsak Mózes tette: 1Tesszalonika 5:8; Héberek 11:26.
’A szellem kardja, azaz Isten szava’ nélkülözhetetlen egy keresztény számára ahhoz, hogy őrizkedni tudjon a hamis tanításoktól és az emberi hagyományoktól, valamint ahhoz, hogy az igazságot tanítsa, és ’erődítéseket rontson le’ Efézus 6:17; 2Korintusz 10:4, 5.
Mire kell ez? Valami újfajta vallásos RTS vagy RPG lesz?
Néhány kiegészítő(nem csak katonáknak):
A méltóság kommandós alsógatyája
Az odaadás taktikai zoknija
A büszkeség cicanadrágja
Az eufória cipőfűzője (fojtogatáshoz kiváló segédeszköz)
A buzgóság gyalogsági ásója
Az optimizmus hózentrógere
Az bizalom gatyamadzagja
A megtérés jódtablettája
A jóindulat lőszere
A becsületesség villanógránátja
Az átélés könnygránátja
A tisztelet paprikaspraye
A falánkság kanálgépe
Háttérsztorinak:
Sokan voltak, akik értették Isten beszédét, napjainkban már senki nem érti, hiszen Isten már nem beszél.
Meghalt.
Ha élne, Isten nem hagyná, hogy egy olyan kártékony szervezet, mint a Katolikus Egyház a ő nevében terjesszen hamis tanokat és fiatal lelkeket rontson meg.
Ezekben a zavaros időkben született meg az ember, aki a H. B. Wolfeschlegelsteinhausenbergerdorff nevet viseli és feladata, hogy legyőzze a hamis tanokat és újra rávezesse a népet Isten igaz szavaira. Segítségére pedig azok a tárgyak lesznek, amiket az új pottyantós wc kiásása közben lelt fel egy katonai faládában...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!