Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Hogy döntsem el, hogy az én...

Hogy döntsem el, hogy az én utam házasság vagy a cölibátus lesz? Mit tegyek, ha fogalmam sincs, nem tudok dönteni?

Figyelt kérdés

Mivel nyugaton élünk (persze mihez képest nyugaton, de Európában) a modern világban, ezért nyilván ezt nem a szülők döntik el. Ázsiában a buddhista, taoista, hindu országokban a mai napig van, hogy a szülők a család egyik okos fiúgyerekét beadják szerzetesnek, vagy lánygyermekét apácának. Régen, itthon, Európában is volt ilyen: több szülő bízta a gyermekének a taníttatását, nevelgetését a szerzetesekre, papokra, akikből aztán szinte biztosan szintén szerzetes lett.


Manapság nyilván ez egyéni érzés, elhivatás érzésének kérdése. Ez szerintem nagyjából jó is így, hisz nem jó, ha valaki egy olyan utat jár, egy olyan életet él, amiben nem érzi jól magát, nem tud benne jól azonosulni, érvényesülni.


De akkor kérdés mi legyen velem... Két út áll előttem: egyrészt a házasság, a párkapcsolat, illetve majd a család, valamint a cölibátus, ami egyfajta aszkézis e téren és ez nyilván a szerzetesség. Egyébként fiatal vagyok. Nem tudom, hogy Isten mit, illetve milyen utat jelölt ki számomra... Nagyon ellentétes jeleket ad. A családom számára mindig nyilvánvaló volt, már kiskoromtól kezdve, hogy lesz majd feleségem, családom, nagy esküvőm stb. A nagymamám mindig azt mondta, hogy "Majd ha egyszer már átveszem a diplomám és az esküvőmre készülök...". Ugyanakkor vallásos család voltunk, és tiszteltük a szerzeteseket, papokat (pedig tudom, hogy a szerzetesség egy lemondó, az egót rettenetesen vágó életforma, tehát őket pont nem kellene tisztelni, hisz ezzel a lemondásukat, a világról lemondásukat nehezítjük). Viszont egy 1-1,5 éve felöltött bennem a gondolat, és nem is hagy nyugodni, hogy lehet, hogy mégis a szerzetesség lenne az én utam a világi élet helyett... Ugyanakkor mégis örülnék mondjuk egy biztos párkapcsolatnak, szerelemnek, majd mégis szeretnék családot. Ahj...


Nagyon kínos, és fura ez a helyzet...


Mit tegyek? Honnan tudhatom, hogy Isten mit szánt nekem? Honnan tudhatom, hogy mi lesz az én igazi utam?



2023. febr. 19. 20:22
1 2 3
 1/23 anonim ***** válasza:
100%
Amelyiket helyesnek érzed ez csak rajtad múlik.
2023. febr. 19. 20:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/23 anonim ***** válasza:
100%
A hídon elég akkor átmenni, ha odaértünk.
2023. febr. 19. 20:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/23 anonim ***** válasza:
52%

Kisfiam, olvasd el a Bibliát és amikor megtalálod azt a részt, hogy cölibátusban kell élnie az embernek, ha Istent keresi , akkor azt másold be ide nekem, mert eskü, én nem találtam meg. De azt megtaláltam, hogy:

"De Isten a teremtés kezdetén férfit és nőt alkotott. Az ember ezért elhagyja apját, anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és ketten egy test lesznek. Ettől kezdve többé már nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten összekötött, azt ember ne válassza szét.” " (Márk 10: 6-9)

2023. febr. 19. 20:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/23 anonim ***** válasza:
45%

De még Pál apostol sem ír cölibátusról, sőt olyasmit ír, hogy aki Isten embere az legyen családos ember, legyen példamutató és jó szülő. Nem ír cölibátusról, hanem leírja valahol másutt, hogy neki(Pálnak) Olyan az állapota, hogy nem vonzódik az asszonyokhoz és férfiakhoz sem, ezért ő egymaga van és Isten a házastársa. Vagy nem tudom, de valahogy így fogalmaz.

Saját tapasztalatom pedig azt mutatja, ha nem ismertem volna meg a feleségemet, sosem kerestem volna Istent és ha nem válok el tőle, akkor sosem találtam volna meg Jézust.

Nem mondom, hogy a cölibátus jó vagy rossz dolog, de Isten férfinak és nőnek teremtette az embert és amúgy az állatokat is és megparancsolta első parancsa az volt, hogy szaporodjatok és sokasodjatok.

Csak mondom, hogy ez volt az első parancsa: Szaporodjatok és sokasodjatok!

Sosem mondott olyat egy embernek sem, hogy ne szaporodjál, ne keress feleséget vagy férjet. Ilyen tiltása nem volt Istennek.


Isten szaván elmélkedj, ne a papén. A pap már beleteszi magát is a szavaiba és beleteszi a cölibátust. Ők azért vannak, hogy őrizzék az igét, biztosítsák azt, hogy Isten szava megmarad. De a pap is összeadja a párokat, nyilván nem tenné, ha helytelen lenne.

Igen, ma a világ kicsit kifordultnak és szabadosnak tűnik. De talán mindig is ilyen volt csak arról nem beszéltek.

Hidd el, ha Isten elhívott téged arra, hogy teljesítsd az akaratát és elhívott arra is, hogy családot alapíts, akkor azt nyílván végbe is lehet vinni.

Én ezt teszem. Nem vagyok pap, én más módon segítem az embereket és egyúttal magamat is, úgy, hogy elvált különélő család apa vagyok. megadta Isten a családot, amire vágytam, biztosította őket, megértette velem, hogy aggódnom nem kell miattuk, hiszen ő vigyáz rájuk. Biztosította, hogy úgy váljak el, ahogy azt korrekten tegyem meg lemondásokkal és feloldozott maga jézus a válás terhe alól. Ez van, erre nem sok mód van, nem én kértem, megadta nekem. Most 2-3 éve így civilben nyomom Istent, hobbyból, nem kényszerből. de mást is csinálok. Ám most gondolkodom magam is, hogy talán valami hivatalos formát kéne ölteni ennek, bár nem tudom, hogy ezt várja -e el tőlem az Úr vagy azt, hogy így civilben melós emberként dicsérjem őt és dicsekedjek az általam vélt ismeretével.

Szerintem bárhogy is dönts, jó döntést fogsz hozni, sőt, ha ez isten akarata, akkor akár a kecske is jól lakhat és a káposztája is megmaradhat egy református papnak.

Ennyi a történeted barátom! Én drukkolok, hogy bővelkedjél isten igazságában!

Dicsőség az Úrnak!

2023. febr. 19. 21:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/23 anonim ***** válasza:
100%

Csak hogy #3, #4 kevésbé lekezelő módon "oktathassa ki" a kérdezőt, álljanak itt Pál apostol szavai a kérdés kiegészítéseként (el lehet olvasni az egész fejezetet is):


1Kor 7:7 Mert szeretném, ha minden ember úgy volna, mint én magam is; de kinek kinek tulajdon kegyelmi ajándéka vagyon Istentől, egynek így, másnak pedig úgy.

8 Mondom pedig a nem házasoknak és az özvegyasszonyoknak, hogy jó nekik, ha úgy maradhatnak, mint én is.

9 De ha magukat meg nem tartóztathatják, házasságban éljenek: mert jobb házasságban élni, mint égni.

10 Azoknak pedig, akik házasságban vannak, hagyom nem én, hanem az Úr, hogy az asszony férjétől el ne váljék.

11 Hogyha pedig elválik is, maradjon házasság nélkül, vagy béküljön meg férjével; és a férj se bocsássa el a feleségét.

...

17 Csak amint kinek-kinek adta az Isten, amint kit-kit elhívott az Úr, úgy járjon. És minden gyülekezetben ekképpen rendelkezem.

...

25 A hajadonok felől nincs ugyan parancsolatom az Úrtól, de tanácsot adok úgy, mint aki irgalmasságot nyertem az Úrtól, hogy hitelreméltó legyek.

26 Úgy ítélem azért, hogy jó ez a jelenvaló szükség miatt, hogy tudniillik jó az embernek úgy maradni.

27 Feleséghez köttettél? Ne keress elválást. Megszabadultál feleségedtől? Ne keress feleséget.

28 De ha veszel is feleséget, nem vétkezel; és ha férjhez megy is a hajadon, nem vétkezik; de az ilyeneknek háborúságuk lesz a testben. Én pedig kedveznék nektek.

29 Ezt pedig azért mondom, atyámfiai, mert az idő rövidre van szabva ezentúl, azért akiknek van is feleségük, úgy legyenek, mintha nem volna.

30 És akik sírnak, mintha nem sírnának; és akik vigadnak, mintha nem vigadnának; akik vesznek, mintha semmijük sem volna.

31 És akik élnek e világgal, mintha nem élnének: mert elmúlik e világnak ábrázatja.

32 Azt akarnám pedig, hogy ti gond nélkül legyetek. Aki házasság nélkül van, arra visel gondot, ami az Úré, mimódon kedveskedhessék az Úrnak;

33 Aki pedig feleséget vett, a világiakra visel gondot, mimódon kedveskedhessék a feleségének.

34 Különbözik egymástól az asszony és a hajadon. Aki nem ment férjhez, az Úr dolgaira visel gondot, hogy szent legyen mind testében, mind lelkében; aki pedig férjhez ment, a világiakra visel gondot, mimódon kedveskedhessék a férjének.

35 Ezt pedig a ti hasznotokra mondom; nem hogy tőrt vessek nektek, hanem hogy illendőképpen és állhatatosan ragaszkodjatok az Úrhoz háboríthatatlanul.

36 De ha valaki szégyennek tartja az ő hajadon leányára, ha virágzó idejét múlja, és úgy kell történnie, amit akar, azt cselekedje, nem vétkezik; menjenek férjhez.

37 Aki pedig szilárdan áll a szívében és a szükség nem kényszeríti, hatalma pedig van a tulajdon akarata fölött, és azt végezte el szívében, hogy megtartja hajadon leányát, jól cselekszi.

38 Azért, aki férjhez adja, az is jól cselekszi, de aki nem adja férjhez, még jobban cselekszi.

39 Az asszonyt törvény köti, míg férje él, de ha férje meghal, szabadon férjhez mehet, akihez akar, csakhogy az Úrban.

40 De boldogabb, ha úgy marad, az én véleményem szerint; pedig hiszem, hogy bennem is Istennek lelke van.


Illetve Jézus szavai:

Máté 19:3 Akkor odamentek hozzá a farizeusok, hogy próbára tegyék. Ezt kérdezték: „El szabad a férfinek bármilyen okból bocsátania a feleségét?”

4 Így felelt: „Nem olvastátok, hogy a Teremtő kezdetben férfinak és nőnek teremtette őket,

5 és azt mondta: Ezért a férfi elhagyja apját, anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és egy test lesz a kettő?

6 Most már többé nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét.”

7 De azok mondták: „Miért adta akkor Mózes azt a parancsot, hogy elbocsátáskor adjunk válólevelet?”

8 „Mózes szívetek keménységére való tekintettel engedte meg nektek, hogy elbocsássátok feleségeteket - felelte -, de kezdetben nem így volt.

9 Mondom nektek: aki elbocsátja feleségét - hacsak nem paráznasága miatt -, és mást vesz el, házasságot tör. Aki elbocsátott nőt vesz el, szintén házasságot tör.”

10 A tanítványok megjegyezték: „Ha így áll a dolog a férj és feleség között, nem érdemes megházasodni.”

11 Erre így válaszolt: „Csak az fogja ezt fel, akinek megadatott.

12 Van, aki azért képtelen a házasságra, mert úgy született. Van, akit az emberek tettek a házasságra alkalmatlanná. Végül van, aki a mennyek országáért önként mond le a házasságról. Aki fel tudja fogni, az fogja fel!”

2023. febr. 19. 21:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/23 anonim ***** válasza:
77%
Az összes döntést meg lehet bánni, ha nagyon akarod. Én a feleségre szavazom. Majd ha csalódást okoz mehetsz szerzetesnek...
2023. febr. 19. 21:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/23 anonim ***** válasza:
100%

"Ekkor Péter megszólalt: „Nézd, mi mindent elhagytunk, és követtünk téged.” Jézus így válaszolt: „Bizony mondom nektek, mindenki, aki értem és az evangéliumért elhagyja otthonát, testvéreit, anyját, apját, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap, most ezen a világon otthont, testvért, anyát, gyermeket és földet – bár üldözések közepette –, az eljövendő világban pedig örök életet. Sokan lesznek elsőkből utolsók és utolsókból elsők.”

(Márk 10 : 28-31)

2023. febr. 19. 21:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/23 anonim ***** válasza:
41%
a feleség nincs közte, annak is mennie kell veled
2023. febr. 19. 21:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/23 anonim ***** válasza:
100%
Ezt neked kell érezni, más nem fogja tudni megmondani. De bármelyiket is választod, tarts ki mellette. Ha Istennek szenteled az életed, s nem házasodsz, akkor abban, ha inkább embertársat választasz, akkor abban.
2023. febr. 19. 21:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/23 anonim ***** válasza:
100%

Mi ezt nem tudjuk megmondani neked, de nehany gondolat:

1. ha még fogalmad sincs, akkor meg ne donts. Fogod erezni es fogod tudni. Isten nem hagy magadra ezzel, vezetes nelkul. Az, hogy valami "eszedbe jut", meg nem jelenti Isten akaratat.

2. azt irod, a csaladod szamara mindig termeszetes volt a "feleseg, csalad" valtozat. Es hogy "mégis örülnék mondjuk egy biztos párkapcsolatnak, szerelemnek, majd mégis szeretnék családot".

Ez nem ilyen egyszeru. Annak, aki nem megy szerzetesnek, papnak, még nem garantalt egy biztos parkapcsolat, sem a sikeres hazassag, a gyermekszuletes meg plane nem. Akinek mindez osszejon és nem álom marad , hálás lehet.

Kalkulald be tehat azt is, hogy a vilagi elet is jarhat kinlodassal. Kepzeletben konnyu gyereket vallalni es nevelni, a valosag nem igy van, hogy melyik "legyen".

Nem tudom, hány éves vagy, de ne donts még.

Ha megis a szerzetesseg fele huz majd a szived, abban biztos lehetsz, hogy eleg probanak fognak alavetni, mielott belephetsz egy rendbe. Boven lesz alkalmad honapokra, tét nélkul bekoltozni, hivatástisztázó, megkulonbozteses hosszabb lelkigyakorlatokra, tanfolyamokra jarni. Semmit nem kell csak ugy a levegobe eldonteni.

2023. febr. 20. 06:05
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

További kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!