Keresztények! Mit tegyek, ha nem merem felvállalni a hitem?

Akkor természetesen felvállalom, amikor ebből nekem nem származik hátrányom, de akkor, amikor ezzel kockázatok is járnak, mondjuk a személyem megbélyegzése, utálat, lenézés stb., akkor nem merem egyszerűen felvállalni. Nem merem kimondani, hogy keresztény vagyok.

Például, amikor nyíltan, erősen vallásgyűlölő emberek között vagyok, egyszerűen nem merem felvállalni a hitem. Nemrég volt itt egy kérdés, amiben egy internetes poszt alatti vallásellenes gyűlöletcunamit osztott meg a kérdező. Képzelem mennyire szörnyű lehet, ha ezt személyesen kapom meg az arcomba, lekicsinylően, sértően.

A tanulmányi életem alatt is többször volt, hogy rettenetesen vallásellenes, azon belül is különösen keresztényellenes közösségben kérdezték tőlem, hogy milyen vallást követek, miben hiszek. Volt olyan is, amikor gyakorlatilag aztán mindenféle vallási nézetet elfogadtak, csak a hagyományos vallásokat nem. Az egyik valamilyen new age, spirituális stb. irányzatot követett, legalábbis magára buddhistaként, meg spirituálisként, meg "lelkizősként", meg ezoterikusként, meg ki tudja hogy hivatkozott, azonban az általa leírt világnézet (Univerzum energiái stb.), valamint néhány ezoterikus író könyve különböző elméletekkel egyáltalán nem buddhizmus (sőt, a hagyományos buddhista tanítók kimondottan ágálnak ellene), hanem new age, még akkor is, ha magára ezt kb. soha nem fogja mondani egy irányzat sem. (Amúgy a Buddhát, mint egy remek tanítót én is tisztelem, a szeretet és béke iránti elköteleződése miatt is, rengeteget foglalkoztam vele külső szemlélőként, és tudom, hogy a new age-nél semmi sincs messzebb az eredeti irányzattól.) A nézeteit elfogadták. A másik kettő radikálisan vallásellenes volt, minden hagyományos vallási nézetet teljesen elítélt, kivéve ezt a modern maszlagot. Még a hinduizmust és a buddhizmust is. Kb. tényleg ez az Erdélyi Ágoston feeling, csak kicsit annál is rosszabb. Apológiát nyugodtan elkezdhetnék (jártas vagyok a teológiában és a vallásokban), de mivel a túlsó oldalról a már korábban a szájukból elhangzottak alapján is tudom, hogy nincs meg az ellenérvek értelmezéséhez szükséges tudás (ha mondjuk irodalmat ajánlanék, akkor az a válasz, hogy "Nem olvasom el, mert én azt olvasom, ami érdekel"). Csak hebedtem, meg habogtam a kérdésre... Annyit mondtam, hogy hiszek Istenben, de nem úgy ahogy sokan (nyilván itt lebutítva az antropomorf, haragvó istenképre gondoltam). Így is kaptam beszólásokat, hogy bizonyosan birka, hülye, gyűlölködő, meg nem tudom én mi vagyok.

Az is közrejátszik abban, hogy nem merem megtenni, hogy nem akarok a hitemre rossz fényt vetni az én személyem által. Nem akarom, hogy az én hibáim a hitem fejére olvassák... Már így is van elég álszent hívő, akik miatt sok nem-keresztény azt hiszi, hogy amúgy maga, az eredeti tanítás is erről szól, pedig lehet (nyilván a lelkét nem látja más senkinek), hogy Jézus olyan határozottan beszélne hozzájuk a templom lépcsőjén, mint anno a farizeusokhoz.

Tudom... Ismerem a hegyi beszédet, és az egyik kedvenc részem a Bibliából, hisz nagyon egyértelmű, az alapító Mestertől, Megváltótól származó katekézis. Mégsem tudom megtenni... Ismerem Illés (Élijáhu) próféta történetét is, aki egyedül maradt meg az igaz hitben, ellenben vele szemben mindenféle bálványnak (ami ma lehet világi, materiális öröm vagy haszon, de lehet szó szerint a new age-en keresztül kategorikus bálvány is) 450 prófétája volt. De én erre nem lennék képes... Nem akarom a hitem sem rosszabb helyzetbe hozni, meg lelkileg sem merem valamiért megtenni. Nyilván gyarló és önző, szinte a császárszobor előtt tömjénezőkhöz hasonló jellemtelen alak vagyok én is, és féltem a magam képét is, nem akarok magamnak bélyeget. Egyébként római katolikus vagyok.

(Szekták kérem ne írjanak térítő jellegű üzeneteket!)

Mit tegyek, ha félek felvállalni a hitem? Miért van ez?