Egy teologustól hallottam hogy a halálunk ugyanúgy levan determinálva mint a születésünk. Az élet kezdetétől elvan döntve hogy mikor halunk meg. Ez igaz lehet?
A szabad akarat, bármelyik isten, determinisztikus világ, stb. nem bizonyított.
Így mondhat bármit a teológus, fizikus, pap, stb. amíg nincs bizonyíték addig az nem több egy elképzelésnél, felvetésnél, hitnél.
Persze lehet, hogy valamelyik véletlen eltalálja a valóságot de amíg nincs bizonyíték nem tudni melyik is az.
Szia
Ha a predesztináció elmélet igaz lenne, az azt jelentené, hogy Isten – még azelőtt, hogy megteremtette az angyalokat és az embereket – előre tudta és látta, hogy mi fog történni a teremtményeivel, beleértve azt is, hogy az egyik szellemfia fellázad, később pedig az első emberpár is fellázad Édenben az 1Mózes 3:1–6; és a János 8:44 szerint, illetve azt is, hogy milyen rossz következményekkel jár majd a lázadásuk egészen napjainkig. Ez szükségszerűen azt jelentené, hogy a történelem során elkövetett szörnyűségek (a bűnözés és az erkölcstelenség, az elnyomás és az emiatti szenvedés, a hazugság és a képmutatás, a hamis imádat és a bálványimádat) már léteztek a teremtés előtt, méghozzá Isten elméjében, hiszen a legapróbb részletekig előre látja a jövőt.
Ha az emberiség Teremtője valóban mindent előre tudott volna, ami az emberek megteremtése óta történt, akkor az összes gonoszságért őt terhelte volna a felelősség, mivel ő indította volna el ezt a folyamatot a következő szavaival: „Alkossunk embert” 1Mózes 1:26. Ezek a gondolatok kétségeket támasztanak a predesztináció elméletének ésszerűségével és következetességével szemben, különösen azért, mert Jakab tanítvány szerint a zűrzavar és más hitvány dolgok nem az égből, Istentől jönnek, hanem „földi, állatias, démoni” eredetűek Jakab 3:14–18).
Korlátlan Isten előretudása? Az az érvelés, hogy Isten tökéletlen lenne, ha nem tudna előre mindent a legapróbb részletekig, valójában a tökéletesség egy tetszés szerinti értelmezésén alapul. A tökéletesség ugyanis azt jelenti, hogy valami teljesen megfelel a kiválóság azon irányadó mértékeinek, melyeket egy olyan személy szabott meg, aki alkalmas meghatározni azokat. Végső soron Isten akarata és jótetszése alapján ítéltetik valami tökéletesnek, és nem emberi vélemény vagy elképzelés alapján: 5Mózes 32:4
Ézsaiás 46:10
"Kezdettől fogva előre megmondom, mi lesz valaminek a kimenetele,és régtől fogva azokat, amiket még nem vittek véghez. Azt mondom: »Minden úgy lesz, ahogy eldöntöttem, és megteszem mindazt, amit szeretnék.«
Szemléltetésül: Isten mindenre kiterjedő hatalma kétségtelenül tökéletes és korlátlan, ahogyan erről a 1Krónikák 29:11, 12; Jób 36:22; 37:23 olvashatunk. Ám az, hogy tökéletes a hatalma, nem jelenti azt, hogy minden esetben használnia kellene a teljes erejét. Egyértelmű, hogy Isten soha nem tett ilyet. Ha mégis tett volna, akkor nem csupán bizonyos ókori városok és nemzetek lettek volna elpusztítva. Az egész föld és minden, ami rajta van, már régen ki lett volna törölve a létből Isten ítélet-végrehajtásának következményeként. Ezt a pusztítást dühének és nemtetszésének félelmetes kifejeződései kísérték volna, mint az özönvíz idején vagy más esetekben: 1Mózes 6:5–8; 19:23–25, 29; Jeremiás 30:23, 24.
Ehhez hasonlóan, ha Isten úgy dönt, hogy nem fog mindent előre tudni, csak azt, amit szeretne, akkor sem kérdezhetné tőle jogosan egyetlen angyal vagy ember sem: „Mit cselekszel?” Jób 9:12; Dániel 4:35.
Ézsaiás 45:9
"Jaj annak, aki vitatkozik azzal, aki készítette, hisz csak egy cserépdarab a földön heverő többi cserépdarab közt! Mondja-e az agyag a fazekasnak: „Mit csinálsz?”, vagy mondja-e róla az, amit készített: „Nincs is keze.”
Tehát nem az a kérdés, hogy Isten képes-e előre látni, előre tudni vagy előre elrendelni bármit is, hiszen „Istennél minden lehetséges” (Máté 19:26). A kérdés inkább az, hogy Isten mit vél helyesnek előre látni, előre tudni, illetve előre elrendelni, hiszen a Biblia azt jelenti ki, hogy ’mindent véghezvisz, amiben kedvét leli’ Zsoltár 115:3.
"Isten – még azelőtt, hogy megteremtette az angyalokat és az embereket – előre tudta és látta, hogy mi fog történni a teremtményeivel, beleértve azt is, hogy az egyik szellemfia fellázad, később pedig az első emberpár is fellázad Édenben"
Nagyon jól látod, Zitus.
Tényleg előre tudta.
És EZT AKARTA, hogy így legyen!
#15
Ez így igaz:
"Ha a predesztináció elmélet igaz lenne, az azt jelentené, hogy Isten – még azelőtt, hogy megteremtette az angyalokat és az embereket – előre tudta és látta, hogy mi fog történni a teremtményeivel, beleértve azt is, hogy az egyik szellemfia fellázad, később pedig az első emberpár is fellázad Édenben"
"Nagyon jól látod, Zitus." - köszönöm, örülök, hogy te is így látod. :-)
Csak az a helyzet, Zitus, hogy ez az isten nem néz félre.
Különben nem küldhetne prófétákat, hiszen nem tudna jósolni.
De tud. Ő nem csak mindenható, de mindentudó is.
A Biblia ezt mondja. Hogy az Őrtorony mit mond, az itt nem számít.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!