Hol lehet a határ az egészséges istenhitben levő ember (nem feltétlen nagy vallásossággal) és a túlságosan másokat elrettentő istenszerető ember között (csak tapasztalatokat, ne előítéleteket)?

Rendszerint aki mások arcába tolja a vallását az már inkább a elrettentő. Amikor valakivel csak a vallásról lehet beszélni vagy folyamatosan a Biblia idézetek jönnek csak tőle mintha más nem lenne a fejében az is elrettentő.

Vannak olyan hívő barátaim azonban akikről csak mondták, hogy hívő. Párszor egy-egy beszélgetés során szóba került de az is minimális volt és nem is ő terelte oda a témát, nem próbált téríteni és semmi hasonló.

Persze nincs megtiltva, hogy beszéljenek vallásról, ne érts félre. Lehet róla beszélni de amikor már ekörül forog az ember élete azt már inkább elrettentő.

Érdekes kérdés.

Személyes tapasztalatomat meg tudom osztani veled:

Régebben, mondjuk olyan 13-15 évvel ezelőtt, én inkább beszélgettem volna bárkivel 20 évesen sátánista dolgokról, mint Jézusról vagy Istenről.

Akkor, ha valaki ilyennel jött volna felém, amilyen gyorsan csak lehetséges lett volna megszabadulok tőle.

Ez volt velem óember koromban.

Aztán olyan 10 év alatt átfordult lassan az egész világ körülöttem. Olyan 2 és fél éve tértem meg úgy a szívemben, hogy azóta új teremtésként tekintek magamra. Ma már én vagyok az a figura a társaságból, aki ha adódik a pillanat előhoz egy-egy bölcsességet a Bibliából vagy kimondja komolyan gondolva, hogy : Hála Istennek!

Viszont érdekes, hogy akik 15 éve barátaimnak tűntek, eltávolodtak tőlem, akiket pedig észre sem vettem volna, azok megjelentek körülöttem.

Van a keresztény vallásosságnak egy nagyon nagy előnye. Ha az ember hajlandó megvallani Krisztust urának boldog és boldogtalan előtt, akkor ez amolyan rostaként működik. Az istentelenebb, ateistább felfogásúak elkerülnek viszont a keresztények megtalálnak.

Félreértés ne essék, nem vagyok egy templomba járó típus, viszont naponta tanulmányozom a Bibliát. Magamban szoktam imádkozni.

Kezdetben voltak, akik ki akarták használni a bennem lévő új teremtést, de ezeket az Úr eltávolította a közelemből, de volt, hogy kifejezetten úgy kellett válaszolnom a saját öcskösömnek, hogy „Távozz tőlem, sátán! Botránkoztatsz, mert nem arra van gondod, amit az Isten akar, hanem arra, amit az emberek akarnak.”" (Máté 16:23)

Na többet nem akart kihasználni.

A határ, amit keresel, az nem kitapogatható. Van aki szívesen fogadja Isten emberét van aki pedig tartja tőle a tisztes távolságot. Bizony, aki távolságot tart az Istent szeretőktől, az nem a saját döntése, hanem az ördög működésbe lépése. Ha az ember akit az ördög kábulatban tart rájön arra, hogy egyik embertársa közel van Istenhez, akkor bekapcsol az ördög. Az ördögnek pedig az az egyetlen célja, hogy a tudatosan vagy tudat alatt uralmában tartó embert jó messzire vigye Istentől.

Ilyenkor jönnek azzal, hogy mit képzelek, hogy ilyet írok ateista embertársaimról. Persze, de ez az én hitem. Én pedig abban hiszek, hogy aki Isten emberét, aki mellesleg civil (nem pap) szándékosan elkerüli valaki csak mert Isten azzal az emberrel jár, akkor ott biztosan az ördög munkálkodik valakiben.

Én úgy látom, hogy minél inkább előhozakodok Istennel és Jézussal, annál békésebb emberek kerülnek az életembe és akik a pénzre és külsőségekre hajtanak azok pedig kikopnak az életemből. Nekem ez így jó. feltételezem, hogy keresztény társaim is megtapasztalták ezt a fajta rostálódást az életükben. Jézus szitálja át az ismerőseinket és mi testvérek itt maradunk egymásnak.

meg azért a végére elő kell hozakodnom Pál apostol bölcsességével az igehirdetésről:

"Kérve kérlek az Istenre és Krisztus Jézusra, aki ítélkezni fog élők és holtak fölött, az Ő eljövetelére és országára: hirdesd az evangéliumot, állj vele elő, akár alkalmas, akár alkalmatlan. Érvelj, ints, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel. Mert jön idő, amikor az egészséges tanítást nem hallgatják szívesen, hanem saját ízlésük szerint szereznek maguknak tanítókat, hogy fülüket csiklandoztassák. Az igazságot nem hallgatják meg, de a meséket elfogadják." (Timóteushoz írt 2. levél 4:1-4)

Ez jutott eszébe a 34 éves targoncásnak.

Itt írja az 1. válaszoló, hogy akinek ekörűl forog az élete, az már szerinte elrettentő. Kérdem én, ez e az elrettentőbb vagy az, hogy 0-24-ben be vagyok álva és álszent módon mindenkit leveszek pénzel, legyen az ismerős vagy ismeretlen?

Messze nem állítom, hogy szent ember vagyok, mert bűnös vagyok, mint az állat, de hálás vagyok azért , hogy valaki keresztre vitte a bűneimet és benne nyerhettem egy egész életet. A másik opció számomra az öngyilkolászás lett volna.

És igen, még most is vannak napok, amikben az ördög is megnyer egy-egy csatát. De van reményem, hogy a háborút Krisztus nyeri.

#3

Hát akkor legyél olyan.

Mitől lesz valaki egészségesen Isten hívő?

Azért is kérdezem mert ha valaki megtapasztal valamilyen természet felettit akkor az egy komoly Isten hívő esetén nem probléma. De ilyen esetekben az sem feltétlen, hogy ha valaki elmegy szerzetesnek vagy elzárkózik a világtól és az egész életét Istennek szenteli.

Isten hívőség szempontjából ezek nem negatívak.

De ha valaki téved akkor egyből más színben láthatóak ezek. A megtapasztalt természet feletti egyből inkább valamilyen mentális problémára kezdhet utalni. A többivel pedig csak értelmetlenül elpazarolja az életét.

Ebben az esetben a normális az a semmi vagy egy egészen minimális szint ami nem befolyásolja az ember életét.

A baj itt, hogy már pedig a legbiztosabb hívő esetén is (vallástól függetlenül) mindig meg van az esély arra, hogy téved. De arra is, hogy nem.

Tehát akkor most melyik szempontból kéne vizsgálni az egészségeset?

"Viszont érdekes, hogy akik 15 éve barátaimnak tűntek, eltávolodtak tőlem, akiket pedig észre sem vettem volna, azok megjelentek körülöttem.

Van a keresztény vallásosságnak egy nagyon nagy előnye. Ha az ember hajlandó megvallani Krisztust urának boldog és boldogtalan előtt, akkor ez amolyan rostaként működik. Az istentelenebb, ateistább felfogásúak elkerülnek viszont a keresztények megtalálnak."

Ez lehet így van. Nem próbáltam de teljesen eltudom képzelni.

Azonban az, hogy kirostálod a barátaid egy részét az nem feltétlen jó dolog.

Különösen mert nem is azt írtad, hogy a nem komoly barátaidtól megszabadultál és csak olyanok vesznek körül akik őszintén egy életre a barátaid lesznek. Hanem a nézetek szerint választottál új barátokat és cserélted le a régieket. Legalábbis amit írtál az alapján. Az ilyen viselkedés pedig nem is azt mutatja, hogy te túl jó barát lehettél.

Tisztelt kérdező! Sok igazság van abban amit a 4-es válaszoló irt, látom te is értékelted. Akkor is így van ez, ha hitnézetekben nem értek vele egyet. Ugyan nem árulta el -legalábbis itt 🥴, hogy hova tartozik, milyen szellemi irányzat képviselője (tehát ezek szerint annyira mégsem nyomulós 👍), de a szavai jelzik a fülemnek, hogy nem egyezik a hitünk.

Nekem ez is számít! Van aki részben vagy teljesen elfogadta a "keresztény olvasztótégelyt" vagyis az ökumenikus elveket, én nem teszem, mert a Biblia is határozottan ellene foglal állást.

Tehát a kérdésedre válaszolva: szerintem egy kiegyensúlyozott hívő (még egy aktív missziós tevékenységet folytató keresztény is -hiszen a Szentírás szerint minden kereszténynek feladata lenne valamilyen módon és szinten) nem fog senkinek az idegeire menni. Persze vannak határozottabbak, buzgóbbak, akik saját jellemükkel kilógnak a sorból, de általában véve egy megtért (tehát nem csupán csecsemő korában megkeresztelt) hívőnek nagyon is előnyére válik az a szellem, amelyet mutat.

De itt is számít, hogy melyik egyház tagja, mert az egyéniségen felül, az határozza meg leginkább hogy mit teszel, hogyan cselekszel, amit tanulsz és elfogadsz az életed vezérelveinek. Ez hívő, nem hívő esetén is így van, hiszen ez az ok/okozat örök törvénye!

Vagyis az egyéni habitus mellett abszolút meghatározó, hogy melyik szellemi irányzatot követed, mert ettől függnek a tetteid. És bizony ha egy magát kereszténynek valló ember elmegy a háborúba és gyakran saját hittestvéreit gyilkolja nemzeti, etnikai vagy politikai MEGOSZTOTTSÁGBÓL, mert az ő egyháza azt tanítja, hogy ez a "szent kötelessége", de a másik egyház hívő tagja viszont a bibliára alapozva nem megy el, akkor azért elég erőteljes a különbség, ugye? Tehát nem mindegy miben hiszel, nem mindegy milyen vallást gyakorlolsz.

Na látod, ha ez a sok szöveg élőben hangzik el, lehet hogy sokakat kiakaszt, viszont másokat meg nem.

Egyébként egy a hitéről -a bibliai elvárások szerint beszélő ember úgyis tudja empatikusan, hogy mivel alkalmas, kivel nem beszélni erről. Azt nem tartom korrektnek, ha valaki ismerős utólag reklamál másoknak, hogy "őt nem érdekelte, de csak nyomta-nyomta..." Közben pedig ott érdeklődést mutatott és nem utasított el.

Pedig ha valakit nem érdekel egy téma, ezt őszintén tudtára kell hoznia a másiknak, ez lenne az őszinte, becsületes.

De ezt ki lehet kerülni egy jól irányzott kérdéssel, hogy érdekli-e dolog.

Vagy pedig jól kell ismerni az emberek jelzéseit.

#8

Szerintem ez jön magától. Nem mi rostálunk, hanem az a szellem, amely mögötte van!