Hogyan lesz ateistából vallásos, vagy vallásosból ateista?

Belőlem úgy lett vallásosból ateista, hogy buzgó keresztény módjára elolvastam a Bibliát. Elejétől a végéig. Kétszer.

A mai szemmmel extrém kegyetlen, nőgyűlölő és rasszista ószövetségi Isten csak zavart, az még nem vette volna el a hitemet, megmagyarázták, hogy ma már miért nem ilyen (ami persze ellentmond annak, hogy "Isten tegnap, ma és mindörökké ugyanolyan", de mindegy, spongyát rá). Viszont a nyilvánvaló ténybeli ellentmondások, meg hogy sok helyen egyszerűen nem jön ki az időrend, már komolyan megingattak. Egyszerűen úgy voltam vele, hogy ha a Biblia tényleg Isten szava, ahogy mondják, akkor nem lehet tele ennyi béna bakival. A mindenható Isten ezt nem engedhetné meg magának.

Közben egyre jobban kezdett érdekelni az emberiség kialakulása, elovastam a Sapiens című könyvet, utána Az ember három természetét, és végre összeállt az egész. Mindenre kérdésemre választ kaptam belőlük, ami a Biblia olvasása során felmerült.

Úgy gondolom, hogy a hívő keresztények túlnyomó többségénél sokkal jobban ismerem a Bibliát, fejből idézek belőle bármikor, és amúgy jó könyvnek is tartom a maga nemében. A mai napig elő szokott fordulni, hogy egy-egy helyzetre egy bibliai ige jut az eszembe. De már nem tartom Isten tévedhetetlen szavának, hanem egy érdekes kortörténeti dokumentumnak, aminek vannak olyan részei, amik a mai mapig megállnak (pl. a Hegyi beszéd jelentős része), de a többsége ma már bőven túlhaladott, olvasgatásra érdemes, de erkölcsi útmutatóként már régen nem használható.

Tanulmány nem tudom, hogy volt-e erről.

Az egyik lehetőség oda vissza az valamilyen megrázó esemény. A világban látott szörnyűségek miatt elgondolkodhat az ember, hogy biztosan van-e az a szerető istenség amiről például a keresztények beszélnek. Ezek után pedig szépen fokozatosan a kételkedés át mehet abba, hogy már úgy véli nincsen az az Isten.

De egy megrázó esemény, mint például egy halálközeli élmény a vallások felé terelheti az embert. De ennek lehet nagyrészt a haláltól való félelem és a halál alól egyfajta kibúvónak a reménye az alapja.

Ezenfelül még temérdek lehetőség van. Ez csak két nagyon általános eset volt.

Egyébként ember függő is és hogy kinek milyen a világ képe, mennyire biztos abban, stb. Azért azt sem árt megjegyezni, hogy ez egy nagyon nagy világkép változást jelent ami nem egy könnyű folyamat általában.

1-es vagyok.

Nekem sem ment gyorsan, egy évekig tartó folyamat volt, de óriási megkönnyebbülést jelentett, amikor ki tudtam mondani, hogy nem hiszek Istenben.

Valószínűleg azért is mehetett ez viszonylag fájdalommentesen, mert bár gyerekkorom óta hittem Istenben, nem nőttem fel vallásos családban, gyülekezetbe csak felnőttként kezdtem járni. Utána valóban volt 10-13 hívő évem, de az, hogy kiábrándultam, nem jelentette egyben az egész identitásom és a gyökereim megtagadásást.

Van egy nagyon jó barátom, akit a gyüliben ismertem meg. Ő oda született és a mai napig oda jár. Tudja, hogy én már nem hiszek, néha beszélgetünk is róla, de nem akarom őt meggyőzni, mert tudom, hogy ha ő egyszer kiszakadna, az óriási törés lenne számára, ami nem biztos, hogy megérné.

A nagyon jó válaszok után annyit, mindenkit nevelnek valahogy, felnő valamilyen környezetben, annak értékrendjét tudatosan vagy tudat alatt magáévá teszi.

Aztán fiatal felnőttként többnyire új környezetbe kerül, új településre, új munkahelyre, akár új ismerősei is lesznek. Az új közeg egy felől helyezheti más megvilágításba a korábbiakat, másfelől azokkal ellentétes értékrendet képvisel. Aztán azt vagy átveszik, vagy ellentmondásokat vélnek felfedezni, tájékozódnak és megváltoznak.

Egyébként a mai pszichológia nézetrendszer a vallásokat szükségszerűen kialakulónak tekinti, ami következik az agy működéséből, az evolúció szabályaiból (itt halálfélelem elsősorban, de mindentől való félelem, amit nem ismerünk, vagy nem tudunk kezelni). A mai változataik már erősen a jelen körülményekhez igazítottak. Ehhez elég utalni Szilveszter, János Pál és a mai Ferenc pápákra, akik a katolikus rendszert alapvetően alakították át, mindenekelőtt szemléletében.

Ebből pedig következik, hogy a mai vallásosság egyi fő oka a neveltetés, másik a nehéz helyzetbe kerülés, harmadik a jelentős ismerethiány. Az ateizmus felé szintén a neveltetés, továbbá az ismeretek megszerzése utáni vágy hajt embereket.

Még egy gondolat. Az ateizmus elveti isten, azaz a mindenható lény létezését. Van egy másik irány, amit gyakran hisznek ateizmusnak, padig nagyon nem az. Ez pedig a tudományba vetett hit, a tudomány módszertanának elfogadása, ebből pedig az következik, hogy nem fogadjuk el isten létezését, de nem is tagadjuk, hiszen egyik sem bizonyítható. Mindössze a világunk működése eddig felépíthető volt isten léte nélkül.

Én vallásosból lettem először agnosztikus-ateista, majd agnosztikus-teista. Nem tudnék megnevezni csak egy dolgot, ami miatt megváltozott a véleményem.

Nem az ószövetségi nehéz passzusok miatt kezdtem el megkérdőjelezni a hitem, hanem azért mert láttam milyen világban élünk, ahol háború van, és éhezés, és szenvedés, és betegségek, és természeti katasztrófák. Feltettem a kérdést, Isten teremtette ezt a világot? Miféle Isten az? Ez, illetve a tény, hogy a tudomány Isten nélkül is magyarázatot ad sok dologra, volt az, ami miatt kétkedő lettem. Nem voltam olyan értelemben ateista mint a mostani ateisták, de hívőnek sem tudtam nevezni magam.

De később rájöttem, hogy világképem maga alatt dől össze Isten nélkül. Ugyan is hiszek az objektív erkölcsben, nem hiszem, hogy az erkölcs szubjektív lenne, viszont objektív erkölcs nem létezhet Isten nélkül. Később arra is rájöttem, hogy Isten nem olyasmi, amit úgy kell belegyömöszölnöm a világképembe. Ma már a szervezett vallásosságot sem tekintem rossz dolognak, épp ellenkezőleg, ma már nagyon is hasznos dolognak tartom, még ha nem is mindig volt az a történelem során.

Ezért nevezem magam agnosztikus-teistának. Hiszek a kereszténység igazságában. A valóságában nehéz hinni. Sőt, jobb pillanataimban el hiszem még a valóságát is. De általában egy kétkedő Tamás vagyok.

"hiszek az objektív erkölcsben"

De az nem létezik.

Ha végignézel a Földön, nagyon sok fajta erkölcsöt találhatsz, és ezek MIND a körülményektől függenek, és időben is változnak.