Jézus 12 férfivel élt egyutt. szerintetek aki ennyire ragaszkodik a férfiakhoz annak van valami szexuális elváltozása. Most hagyjuk hogy isten fia, tudjuk h nem,még nője sem volt, szerintem meleg volt. szerintetek? Csak egy meleg tud így áradozni
Szerintem te csak a saját fantáziádat, vagy elvárásaidat próbálod belekeverni.
Azért, mert egy férfi együtt "él" több férfival, még nem jelenti azt, hogy van közöttük valami.
Főiskola alatt én is együtt éltem 3 sráccal, mégsem volt közöttünk semmi, pedig barátnőnk sem volt. Furcsa, mi?
3 évet töltött Jézus a tanítványaival, ez azért nem olyan hosszú idő, hogy normális emberek szexualitását befolyásolja. Mellesleg nem csak velük volt együtt, hanem rajtuk kívül másokkal, nőkkel is. Pl. rendszeresen volt vendége Mártának, Máriának és Lázárnak.
Ragaszkodott a férfiakhoz? Ismerve ennek a korszaknak és történelmi elynek a felfogását, Jézus nagyon nyitott volt a nők felé (már nem szexuális értelemben). Jákob kútjánál Jézus és a szamáriai asszony közötti elég intellektuális párbeszéd pl. rendkívül szokatlan volt.
Mária Magdolna volt a felesége. A tanítványai meg a szektája voltak.
Ennyi erővel a római szenátorok is mind melegek voltak, mert csak férfiak lehettek a szenátus tagjai?
Egyrészt Isten elítélte a melegeket, többek között ezért is pusztította el Szodomát.
Ezeket is mondta:
(3Mózes 18,22) „Férfival ne hálj úgy, ahogyan asszonnyal hálnak. Utálatosság az.”
(3Mózes 20,13)„Ha valaki férfival hál úgy, ahogyan asszonnyal szoktak hálni, mivel utálatosságot követtek el mindketten, halállal lakoljanak, vérük rajtuk.”
Pál apostolnak a Rómabeliekhez írt levele 1, 25-28
„Akik az Isten igazságát hazugsággal cserélték fel, azok a teremtményt imádták és szolgálták a Teremtő helyett, aki áldott mindörökké. Ámen.
Ezért Isten gyalázatos szenvedélyeknek szolgáltatta ki őket. Mint ahogy asszonyaik felcserélték a természetes érintkezést a természetellenessel, ugyanúgy a férfiak is elhagyták a női nemmel való természetes érintkezést, és egymás iránt gerjedtek fel kívánságukban; férfiak férfiakkal fajtalankodtak, de el is veszik tévelygésük méltó jutalmát önmagukban.
És mivel nem méltatták Istent arra, hogy megtartsák ismeretükben, Isten kiszolgáltatta őket az erkölcsi ítéletre képtelen gondolkodásnak, hogy azt tegyék, ami nem illik.”
„Örülnek gonoszt cselekedvén, vígadnak a gonosz álnokságokon.”
Na most, ha Isten így viszonyult a melegekhez, miért nevelte volna fiát melegnek? Hagyta volna-e, hogy azt csinálja a fia, ami miatt Isten városokat pusztított el?
HA Isten melegeket akart volna, nem férfit és nőt teremtett volna egymásnak, hanem azonos neműeket.
Az a kijelentés pedig, hogy Jézusnak köztudottan nem volt szerelme/felesége, semmivel nem bizonyítható. A Bibliában sincs benne, hogy Jézusnak nem volt párja. Arra viszont több utalás is van, hogy mennyire közeli kapcsolatban állt Mária Magdolnával, aki az utolsó vacsora festményen is mellette ült, csak éppen azt próbálják elhitetni, hogy az a női alak Péter. Hosszú, hullámos haja van, női arca, női alakja, teljesen másképp néz ki, mint a férfiak körülötte. A legtöbb férfinak szakálla van, akinek nincs, azon is látni, hogy férfi. Kivéve a Péternek hazudott nőt.
A halálánál és utána is Mária Magdolna maradt vele.
Miért ne lehetett volna Jézusnak felesége?
Ő nem olyan volt, mint a mostani keresztény papok, akik gyerekekkel erőszakodkodnak, mert nem lehet feleségük!
Isten sose mondta, hogy Jézusnak nem lehet felesége.
Te pedig kérdező, annyira sötét vagy, hogy az éjszaka hozzád képest vakító fény.
Talán még iskolába se jártál, mert még az írás se megy.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!