Ha még felmerül bennem a kérdés, hogy vajon elkövettem-e a megbocsáthatatlan bűnt, s vajon káromoltam-e a Szentlelket, akkor az egy biztos jele annak, hogy még nem tettem meg?

Volt egy nehéz időszakom, amikor jó sok videót megnéztem ezzel kapcsolatban youtubeon és mindenfelé olvasgattam, és szinte mindenhol, s mindenkitől azt hallottam vagy éppen olvastam, hogy ha az illető, jelen esetben ugye én, aggódik azon, hogy ezt a bűnt elkövette, vagy éppen fél vagy bűntudata van, akkor az azt jelenti, hogy még nem követte el, hiszen aki elkövette az már nem aggódik emiatt.

Vagyis ha én félek attól, hogy ezt elkövettem, akkor még nem követtem el, mert ha elkövettem volna, akkor nem félnék.

Viszont akkor egyet nem értek.

A Zsidókhoz írt levél 10. fejezetében a szerző azt írja, (mert ugye, ha minden igaz, akkor ez a rész is a megbocsáthatatlan bűnről ír) hogy:

"Mert ha szándékosan vétkezünk, miután megismertük az igazságot, akkor nincs többé bűneinkért való áldozat, hanem az ítéletnek valami félelmes várása, amikor tűz lángja fogja megemészteni az ellenszegülőket."

26-27. fejezet

Na most, én azt nem értem, hogy ha az, aki a bűnözésben úgymond eljut arra a szintre, hogy elköveti a megbocsáthatatlan bűnt, az elvileg már nem problémázik ezen, s nem is érdekli, hogy vajon elkövette-e. De ez az igerész mégis azt írja, hogy az ilyen ember számára az ítélet félelmes várása következik.

Akkor most mégis mi félnivalója van az ilyennek?

Mármint, majd az ítéletkor nyilván lesz mitől félnie, de hát addig mégis mitől kellene?

Én ezt a kettőt valahogy nem tudom összeegyeztetni, vagy pedig én értek félre valamit.

Azt mondják, hogy aki elkövette a megbocsáthatatlan bűnt, a Szentlélek káromlását, azt az embert már nem is érdekli a bűne, s akkor ebből adódóan gondolom nem is érez bűntudatot, megbánást vagy bármi ilyesmit.

Ez a fejezet viszont mégis azt írja, hogy félelmes várás következik az ilyen ember számára.

Valaki magyarázza ezt meg...