Csak az válaszoljon, aki tényleg segíteni akar és őszintén válaszol. Szóval amiről szó lesz az a Szent szellemmel való kapcsolatom. Illetve, hogy mit gondoltok arról ami történt velem?

Hosszú leszek . Szóval kb két hónapja történt velem, hogy betöltekeztem a Szent szellemmel. Megtértem. Azonban váratlanul ért engem ez a helyzet. Leginkább azért, mert nem különösen voltam vallásos. Vagyis úgy értem, hogy hittem Istenben mindig is, de az egyháztól mindig igyekeztem tartózkodni. Ezért is egyfelől meglepett a kapott kegyelem, illetve nem nagyon akartam elfogadni, hogy Istennek milyen tervei vannak velem.Sokszor gőgösen ellenáltam, de sokszor volt úgy is, hogy felakartam, hagyni az ellenálással. Már amikor éppen majdnem elhatároztam magam, hogy felhagyok a hülyeségeimmel és teljes valómmal alá vetem magam Isten akaratának, akkor már nem éreztem Szent szellem jelenlétét. Ez nagyon elszomorított és arra szántam el magam, hogy elkezdem szolgálni Isten és reménykedtem hogy majd megszán engem. Aztán pár nappal később olvasgattam neten és szembejött velem, hogy van olyan hogy megbocsáthatatlan bűn. Olvasgattam róla és borzasztóan összeszorult a szívem, hogy én elképzelhető hogy ezt követtem el. Pár hétig kegyetlenül szenvedtem és az öngyilkosság gondolata is sokszor magával ragadott. Aztán úgy döntöttem kikérem Isten véleményét, hogy ő megbocsát e még nekem. Egyszerűen csak imába foglalva megkérdeztem tőle, hogy van e még számomra remény. Akkor nem éreztem semmit. Csak azt hogy borzasztóan szenvedek. Hogy borzasztó gondolatok kavarognak a fejemben többek között az, hogy nincs bocsánat, a pokolba fogok jutni. De mégis volt bennem egy kis remény, hogy Isten megbocsát bármit is követtem el. Eszembe jutott a rózsafűzér ima. Sokan mondták már nekem hogy az milyen jó és szorult helyzetben kitud emelni a nehéz helyzetekből. Azóta elkezdtem imádkozni azt és egyre kevésbé tudja átvenni rajtam az uralmat a Sátán és egyre kevesebb bűnös gondolat kavarog a fejemben. Még most is van amikor elönti az agyamat a gondolat, hogy nincs számomra bocsánat, de már egyre kevésbé és az ima mindig segít. Például mindig mikor elkeseredek leülök elmondok egy teljes rózsafűzért és olyankor mindig jobb. Sokkal jobb, de tényleg. Olyan jó érzés tölt el, hogy az életkedvem is egyből visszajön.

Úgy érzem a Szentlélek megérinti a lelkem. Ahogy mondtam mióta elkezdtem imádkozni és ügyelni arra, hogy a nap minden percében az Urat szolgáljam úgy érzem kezdek kijönni a csávából. Sok hibát vétek még így is, de sokkal jobban érzem magam. De van mikor így is sikerül visszakerülnöm abba a megkeseredett állapotba. Úgy érzem megátalkodott vagyok. Erről is olvastam, hogy egyedül a megátalkodott embernek nem bocsáttatik meg bűne, mert az már nem is akarja, hogy bocsánatot nyerjen. De én akarom. Ezért küzdök érte. Ahogy mondtam, mikor imádkozom mindig jobb. Olyankor érzem Isten közelségét. Elképzelhető hogy az Úr próbatétel elé állít engem, hogy megtudja valóban méltó vagyok e hozzá? Bár ez egyértelmű, hogy nem hisz mi bűnösök soha sem lehetünk elég méltók hozzá. De értitek mire célzok. Szóval? Szerin tetek lehetséges, hogy Isten azt akarja, hogy vezekeljek a bűneimért? Hogy hasonlóan könyörögjek a Szent szellem kiengesztelésért ahogyan az küzdött értem is? Valamiért legbelül ezt érzem. Ahogyan mondtam, hiszem hogy van számomra bocsánat, nem mindig érzem, de hiszek benne. Különben már rég eldobtam volna az életem. Azt viszont nem hiszem hogy a Sátán még törődne velem, ha már nem lenne visszaút számomra. Ha már elkárhoztam akkor rám már nem kell hogy gondja legyen. Szerintem ennek így lenne értelme. Bocs ha kicsit úgy tűnik, hogy egy összevisszaság az egész szöveg. De írtam ami jött a fejemből. Egyébként ahogy mondtam, mindig mikor imádkozom és próbálok Istennek megfelelni, akkor érzem hogy lelkileg növekszem, hogy a szenny ami a szívemhez tapadt folyamatosan távozik tőlem. Minden egyes nappal, úgy érzem egyre közelebb vagyok Istenhez. Van hogy úgy érzem elbukok, de mindig mikor visszatérek az imádkozáshoz, Biblia olvasáshoz stb, visszaszáll belém a remény. És, ha még van bennem remény, akkor Isten biztos velem van. Ez nem lehet véletlen, azt gondolom. Nem tudom Isten valójában mit gondol az én helyzetemről és rólam magamról, de nem tartom ésszerűnek, hogy közeledne hozzám, ha már menthetetlen lennék.

Lehet hogy hosszúra sikeredett, irtam ami eszembe jutott. Aki elolvassa és úgy gondolja, hogy számomra tud építő vélemennyel szolgálni akkor az tegye meg, hogy leírja amit gondol. Mégegyszer mondom a rosszindulatú emberek kerüljenek, illetve a jehova tanúi. Illetve jó úton haladok e afelé, hogy az Úr visszafogadjon? Egy imát elfogadnék. Illetve jó lenne, hogy ha tudnák privátba beszélni. Persze csak aki akar.