"Háborúkat szüntet meg a föld végső határáig” Zsoltárok 46:9, 10. "Házakat építenek majd, és bennük laknak, szőlőket ültetnek, és eszik azok gyümölcsét." Ézsaiás 65:21 Elhiszed ezt Istennek?
Ha igen miért hiszed?
Ha nem miért nem hiszed?
#11
Köszönöm őszinte válaszod. Jó lett volna ha arról is írsz, miért nem hiszel Istennek, Istenben.
Isten sosem vette a fáradtságot és sosem kereset meg, így nem tudok neki nem hinni vagy hinni.
Isten esetén az a kérdés melyik. Szerető, mindenható Istenben pedig a világ milyensége miatt és mert tudom milyen a szeretet.
#13
Értem. Köszönöm.
#12
Szívesen.
Nos, ez egy hosszú téma lenne. Röviden:
nincs bizonyíték semmilyen isten létezésére, a természettudományból pedig intenzíven tudjuk magyarázni a világot, így szükségtelennek tartom az istenhitet.
Ha feltételezem is, hogy valamilyen isten létezik, ő nem azonos a vallások isteneivel, mert azokról látszik, hogy emberi elképzelések. Ez a véleményem a bibliai istenről is, hogy emberi elképzelés, a Biblia maga sem tartalmaz semmit, amitől isteni könyvnek kellene minősíteni. Arról nem is beszélve, hogy egyáltalán nem szimpatikus nekem JHVH.
Így inkább az ateizmus mellett döntöttem.
😊
#15,16
Íme egy őszinte ember!
Látok igazságot abban amit írtál. De ugye nem haragszol ha én is őszinte leszek Hozzád? Az az Isten, akiben én hiszek, azért hiszem, mert megismertem: a tulajdonságait, mérhetetlen jóságát, szeretetét, hosszútűrését velem is, és segítőkészségét. Ismerem azt, mi módon támogat, segít, belső békét ad, és értelmet, célt az életemnek. Az elmúlt évtizedekben még soha nem csalódtam benne. Amit az életemben ígért, azt mind megkaptam. Mire gondolok? Mivel megfogadom a rám, feleségre vonatkozó tanácsait, sokkal békésebb a családi életem, jobban az emberi kapcsolataim (mint az előtt), olyan ember lettem, akivel lehet barátságokat kötni, jó kapcsolatokat kialakítani...korábban nem ilyen voltam.
Az igazság amit láttam az írásodban, arról Istennek is hasonló a véleménye: mert tényleg sok isten létezik, de őket nem kellene egy kalap alávenni a Teremtő Istennel. Az első századi emberek is, sok mai emberhez hasonlóan olyanokat imádtak, „akiket »isteneknek« neveznek, akár az égben, akár a földön”. Pál is kijelentette: „van sok »isten« és sok »úr«.” De aztán ezt mondta: „számunkra valójában e g y Isten van, az Atya”, és „e g y Úr van, Jézus Krisztus” 1Korintusz 8:5, 6.
Minden esetre őszintén tisztellek az egyenességedért.
#17, Kzitus
Természetesen haragszom, hogy őszinte vagy hozzám, sőt tiszteletben is tartom a hitedet.
Voltam keresztény, és ezt a témát azonban én már lerendeztem magamban: nem hiszem, hogy a Biblia isteni könyv, és meggyőződésem szerint JHVH sem létezik.
Minden jót kívánok neked.
Üdvözlettel,
A #11-es kommentelő.
Még valami:
Pontosabban így hangzik a válaszom, mert az előbb félreírtam az első mondatot:
"Természetesen nem haragszom, hogy őszinte vagy hozzám..."
(Érdekes, hogy egy szó mennyire meg tudja változtatni az egész mondat értelmét. #11 voltam)
#19 Egyet értek, még egy rosszul helyezett vessző is meg tudja változtatni egy mondat értelmét.
"Voltam keresztény,..." - akkor miért voltál keresztény? Mit jelentett ez neked? Vagyis volt jelentősége ennek számodra? Volt jelentősége az életedben? Nem tudom hogyan tegyen fel pontosan a kérdést.
Persze ha nem akarsz, nem kell válaszolnod.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!