A liberalizmus és a kereszténység mennyire összeegyeztethetők?
Ez az ateista hozzá állás. DE Isten számára nem csak a 2000 évvel ez előtti világ létezik a tanítások szerint. Számára a világ változása nem számít mert ő az abszolút jó. Sem ő sem az érték rendje nem változik.
2000 évvel ez előtti törvényeket vallotta, 2millió évvel ez előtt is és ez után is.
Persze, nem kell rá erőltetni a mai világra. De ha már kényünk kedvünk szerint mazsolázunk a vallási tanításokban akkor mi értelme lesz követni? Ha ennyire tarthatatlanok a vallás Istene által állított szabályok hogy azt nem követi senki akkor minek van még meg a vallás? Akkor el kell törölni az egészet. Bár lényegében akkor meg is tették. A régi vallást eltörölték és csináltak egy nekik tetszőbbet ugyan azon a néven. A könyv maradt, mert még így is jól belehet mögé terelni az embereket akik el sem olvassák.
Ezzel az a baj hogy ezek szerint Isten nem az abszolút jó, az ő erkölcse nem az abszolút, Istennek ezek szerint változnia kéne.
Ja és akkor ezekszerint a mennyországba kerülés szabályai is változnak.
De ilyen módon elég lett volna annyit írni hogy kövesd az akkori törvényeket és kész.
Szóval isten szerint nem telt el 2000 év?
Akkor honnan tudja hogy nekünk ezt nem kellene betartani.
De még mindig nem érkezett egyetlen egy válasz a kérdésemre szóval felteszem.
Miért volt jó akkor a melegeket megölni és most miért nem?
Hiszen nem lett megtiltva a Bibliában, szóval érdekel, hogy isten mikor és hogyan nyilatkozatta ki akaratát.
Az izmusok egyáltalán nem egyeztethetőek össze a keskeny úttal mivel azok mindig tartalmaznak olyan dolgokat amik Isten Igéje szerint a bűnök kategóriájában tartoznak.
Pl:az Isten szerinti állapot a szabadság a liberalizmus pedig szabadosság álláspontját képviseli ilyen helyzet amikor az mondják Isten elfogadja a homoszexuális életmódot vagy a házassági válást.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!