Meggyónni a bűneit egy nem vallásos - ugyanakkor Istenhívő - embernek? Ki az, aki eddig ezt megtette? (többi a kérdésben)

(Vigyázat, hosszú lesz!)

Én életemben nem követtem semmilyen vallást, viszont engem a katolikus hit szerint annó megkereszteltek.

Én nem hiszek a vallásokban, hanem sokkal inkább Istenben és a karmában, valamint az újjászületésben.

A karma nálam alapvető fontossággal bír olyannyira, hogy megpróbálom én is úgy élni az életem, hogy lehetőleg ne ártsak az embertársaimnak, és minél kevesebb "negatív tulajdonságot" halmozzak fel magamban. Annak ellenére hogy nem vagyok vallásos, megvan a saját "erkölcsi kódexem", amit magamnak állítottam fel, és amit igyekszem is betartani (kicsit hosszú):

- Soha ne árts más élőlényeknek ok nélkül (legyen az ember, állat, növény), ugyanakkor ne rombolj, pusztíts el semmit, ha nincs rá különösebb okod

- Mindig tiszteld a mások élethez való jogát (legyen az bármilyen élőlény)

- Soha ne vedd el szándékosan mások életét (legyen az állat vagy ember), ha az élet, a sors és a szükség nem hozza úgy, hogy erre okvetlenül szükség legyen (pl. hogy megvédjük a saját életünket ill. hogy életben tudjunk maradni)

- Soha ne akarj másoknak olyat, amit magadnak sem akarnál

- Azon túl, hogy mindig tiszteled a világot, amiben élsz, feleslegesen nem pusztítasz el semmit, nem ártasz a természetnek, ill. más embereknek, azon túl legyen meg benned az alapvető tisztelet embertársaid – azon belül minden más élőlény - irányába

- Mindig védd meg azokat és állj ki mellettük, akiket az oltalmadba fogadtál, ill. akik közel állnak hozzád (családi, baráti vagy közösségi szinten)

- Lehetőleg mindig törekedj az őszinteségre, tisztességre és becsületességre

- Ne áruld el a barátaidat, a szövetségeseidet, a családod és mindazokat, akiknek valaha őszinte hűséget fogadtál, semmilyen körülmények között. Ha kiderül utólag, hogy esetleg becsaptak, akkor hagyd őket magukra. A karma úgyis „teszi a dolgát”. Ne legyen benned harag vagy bosszúvágy, mert ezzel saját magad mérgezed és emészted el.

- Ne a gyűlölet, hanem a megértés, az empátia és a türelem legyenek a fő jellemvonásaid, ugyanakkor legyél képes "szeretni"; ne csak magadat, hanem az embertársaidat, a növény és állatvilágot - nagyjából a földi világot, amiben jelenleg élsz és ami téged körül vesz

- Minden erőddel azon munkálkodj, hogy kiszorítsd magadból a negatív és gyűlöletes érzelmeket, amelyek az elmédet elhomályosítják és csakis a jó és pozitív érzelmek felé fókuszálj

- Minden nap azon munkálkodj, hogy több és jobb ember legyél, tanulj a hibáidból, és ha problémád van, dolgozz addig rajta, amíg nem találsz rá megoldást

Persze annak ellenére hogy én ehhez próbálok törleszkedni, azért nyilván sokszor hozza úgy az élet hogy egyszerűen elvesztem az irányítást és teljesen magam alá kerülök.

Ilyenkor lenne szüksége az embernek egy jó szóra, ill. arra, hogy kiöntse a lelkét és elmondja mindazokat, amiket az adott illető teherként cipel, de ezt nem tudja elmondani sem a saját családjának, sem „szakembernek”, hanem inkább egy olyan embernek, aki szintén hisz Istenben és akivel mégis kötetlenebb körülmények között lehet beszélni mindazon teherről, ami az ember lelkét nyomja, és adott esetben ez jóval megkönnyíti az adott ember lelkét, minthogy elmenjen egy „pszichomókushoz”.

Gondolom érthető hogy mit akarok mondani. Ezért volna szükségem egy papi gyóntatásra. Ugyanis cipelek néhány olyan terhet már gyerekkorom óta, amiket úgy érzem, hogy csak egy papnak tudnék elmondani.

Kérdés, hogy mi ennek a menetje ill. van-e valakinek már tapasztalata ezzel kapcsolatban? Továbbá feltétlenül szükséges fölvenni a keresztény vallást egy papi gyóntatáshoz? Nem elég az hogy én „hiszek Istenben”, ill. hogy nem követem a 10 parancsolatot, de megvan egy saját emberi, erkölcsi értékrendem, amit próbálok követni?