Mivel vegyem rá magam, hogy elmenjek misére? Ha így mennék az nem számítana Istenkáromlásnak?
Szóval lassan bérmálkozó leszek (anyum erőlteti) és ahoz kellene misére járni. Na most én hiszek Istenben, de abban is, hogy feltétel nélkül szeret és meghallgat, és aki rossz az elnyeri a büntetését. Abban is hiszek, hogy misékre járni, hatalmas templomokat emelni és gyónni is felesleges. Úgy értem ha tényleg szeret akkor minek mise? A bűneimet meg nem elég megbánnom? Akkor nem nyerek feloldozást? Nos, én abban hiszek, hogy de. És hogy ez az egész kiccses dolog teljesen felesleges, ezért nem szeretek templomba járni.
És ezért is érzem Istenkáromlasnak. Ők is hisznek egy Istenben és én is. De ez a két Isten nem ugyanaz. Az ő Istenük elvárja a miséket és a gyónást, de az enyém nem. Náluk egy élet van, de én hiszem, hogy halálunk után visszatérünk a földre egy új testben, és vannak akik végleg meghalnak mert meg akarnak, és születnek új lelkek is. És ebből adódóan (számomra) a kisgyerekek halála is értelmet nyert. Úgy értem az előző életükben nem kaptak büntetést, hát kapnak most. Tudom, elég csúnyán hangzik, de ez a legértelmesebb magyarázatom.
És légyszi értelmes válaszokat, ne olyanokat, hogy "szegény pici baba aki meghalt biztos nagyon bűnös volt" meg ilyenek. Nagyon sajnálom őket meg minden, de ne ide :D
Kedves kérdező.
Az erőszak és kötelezővé tétel nem visz előrébb, nem leszel jo vagy jobb keresztény, ha kényszerből teszel meg dolgokat. A vallási formulák és dogmák betartása nem tesz igazi hívővé csak vallásossá de annak meg semmi értelme! Ne legyél álszent képmutató! Majd menni fogsz Isten és Jézus elé, amikor itt lesz az ideje és amikor te akarsz magadtól, nem külsű kényszerből.
Isten létezik, Jézus létezik, semmi sem a véletlen műve. Ha megértél rá korban és szellemben, akkor elfogsz jutni arra a pontra, amikor elgondolkozol az élet értelmén!!! Ez az idő mindenkiél más. De ne vallásban keresd az Istent, hanem szeretetben, igazságban és szabadságban!!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!