A hit hatalma ?
Üdvözlet kedves emberek!
Egy kéréssel jöttem, ami már régóta foglalkoztat és néhány történetem is van ezzel kapcsolatban.
Régebben tanulmányoztam az iszlám vallást, a korán nyelvet (arab ), sokat olvastam a vallással kapcsolatban.
Na szabadidő és hirtelen egy hatalmas érdeklődési lökte jött rám :)
A Korán és a Biblia közötti különbség hatalmas! Mint Jézust nézve, mint a nézeteket.
Mohamed története érdekesnek találtam.
Hogy egy írástudatlan emberből másnap egy "tanult" ember lesz, küldött lesz, próféta.
Még nem voltam mecsetben, de úgy igazán elmennék, hogy lássam hogyan is zajlik.
Más muszlimok teljesen eltorzítják a vallásukat, ezzel elüldözve az érdeklődőket, ez szomorú!
Pedig igazán szép és na vannak sötét részei is.
A keresztények sokat papolnak, hogy legyél jobb, ne ölj ne csalj stb de miért van az, hogy akárhányszor bemegyek a templomba egy rossz érzés fog el?
Annyi rossz szem van ott, hogy mire véget ér a prédikáció én majd ájultan és idegesen hagyom el a templomot?!
Sokat imádkoztak a múltban, Istenhez, de a hitem nem vitt előre, és utat sem mutatott.
Azután a Korán olvasása. Más értelmet nyert az egész. Nem követtem A tol Z ig a vallást, de néha reménytelen esetekben a valláshoz fordultam.
Teherbe akartam esni, évekig nem ment, majd néhány ima és az maradtam. Lehet, hogy nem Allah műve, de érdekes, hogy épp akkor történt.
Majd egy másik, sokat tanultam a vizsgákra,(vezetés) idegességemben elbuktam sokszor. Majd türelmet és cél sikerért imádkoztam. Sikerült végül, megnyugodtam es nem hibáztam.
Nem is beszélve, hogy egészségért imádkoztam a családomnak.
Valahogy másabb a hitem és habár nem is álltam át, érzem, hogy más.
Régebben még a buddhizmus is érdekelt, sokat tanulmányoztam azt is. A buddhizmus a való élet, es béke.
Mind1, össze vissza írdogáltam.
Mi a véleményetek erről a vallásról.
Hisz láttam, hogy néhány muszlim sem hű, néhányan meg igen szélsőségesek.
Pedig vannak szép és bölcs részei is.
Tetszik az egész kultúra, az emberek humora, a turisztikai része, ételek, desszertek.
Jó a török és arab étel különbséget is érzem :)
Csak az írjon akit érdekel, nem kérek 100%-os megértést.
Mindenki a maga vallását követi, én soha nem éreztem magam jól a keresztény vallásban.
A kereszténységben Jézus a hitünk és Ő tényleg hatalmas.
Benne van a békességünk, minden örömünk. Kívánom, hogy érjen utol ez a drága mennyei Szeretet, aki adatott Nekünk a Mennyből.
Jó lenne, ha élesen látnánk a különbséget a „hit” mint fogalom legszorosabb értelme, és a hitvallás (egy szervezett vallási közösség tanítása) között.
Mikor Jézus a betegeket gyógyitotta akkor azok hitére hivatkozott, arra hogy bíztak benne, hogy elhitték, hogy Ő megtudja gyógyógyítani őket – nem a zsidó vallás tanításában hittek, sem a Bibliában.
A hit hatalma egy magasabb rendű természeti törvényen alapul, amely alkalomadtán bármely más természeti vagy emberalkotta törvényt felülír, és egy ilyen alkalom lehet az ember utasítása. De mivel ez a törvény (Isten) alig ismert, ez a törvény általában csak véletlenszerüen érvényesül.
Szó szerint igaz az, hogy a hit segítségével akár egy hegyet odébb tehetünk, de ki képes elhinni, hogy ő mondjuk a Gellérthegyet akár egy centiméterrel is odébb tudja tenni?
Egy szervezett vallás tanítása lehet helyes vagy téves, de semmi köze a hit hatalmához. Zsidó vallás, a Kereszténység, az Izlám, a Budhizmus, stb. lehet egy útjelző de nem helyettesíti az egyén saját hozzájárulását, hitét.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!