Létezik isten?
Egy buta "keresszlény" azért mégis bátorkodik hozzászólni.
A tudomány ma elég biztosan állítja, hogy az univerzum az Ősrobbanással kezdődött. A pulzáló univerzumot is már inkább több kétséggel fogadják, mióta megállapítottuk hogy az univerzum egyre gyorsabb ütemben tágul. Ennek az az eredménye, hogy olyan távol kerül egymástól minden, hogy szépen kihül az univerzum, a gravitációs erő pedig már nem hat ilyen távolságokból. Ez kvázi azt jelenti hogy az általunk ismert univerzumnak vége, s aminek vége van, kezdete is kell hogy legyen, mégpedig az ősrobbanás.
Azt is könnyen be lehet látni, hogy a semmiből nem lesz valami. A semmiből nem lesz kézzel fogható anyag. Akkor pedig miből keletkezett az anyaghalmaz, ami felrobbant?
Ez az a pont amikor a materialisták agya kikapcsol és az eddigi okoskodás helyett inkább sértegetésbe váltanak, mivel erre nem létezik más válasz, mint Isten.
Végülis tehát maga a tudomány bizonyította be Isten létét, vagy pontosabban Isten nemlétének lehetetlenségét, amit minden ateista számonkér, hogy amit a tudomány nem bizonyít abban ők nem hisznek.
Remélem bigott katolikus létemre tudtam egy kis gondolkodóval szolgálni 😘
Olyan értelemben vett isten, akiben az emberek hisznek, hogy majd gondot visel róluk, nem létezik. Ha esetleg mégis létezik, akkor semmiképpen sem lehet jónak mondani, hiszen amíg az egyik embernek odaadja a kezébe a legújabb IPhone-t, addig más embernek kenyérre sincs pénze, és ez istent szemmel láthatóan nem zavarja. A teológiai magyarázatok meg van úgy, hogy becsődölnek.
Olyan isten, felsőbb intelligencia létezése azonban nincs kizárva, aki megteremtette az Univerzumot, majd magára hagyta (deizmus). Illetve nem zárhatjuk ki más, fejlett lények létezését sem, akik istennek tűnnek a szemünkben.
Teremtő istenre azonban semmi sem utal, csak belemagyarázás a természetbe, rendszerint ismerethiányból, vágyálomból.
Úgy gondolom, hogy az Univerzum spontán módon a semmiből keletkezett, a keletkezéséhez pedig nincs szükség semmilyen teremtőre, elég ha a fizika törvényei megvannak. Ugyanez elmondható a földi életre is: nem kell hozzá teremtő. Az földi élethez szükséges kémiai elemeket a csillagok legyártották, amiket aztán szupernóva robbanásokkal szórtak szét az Univerzumban, amik aztán spontán módon összeállhattak, majd egy replikátorral beindult az evolúció.
#15
Én az isten szót mindenképpen kis i-vel írom, akkor is, ha a keresztény istenről van szó. Mert számomra JHVH ugyanolyan kitalált, fiktív isten, mint Zeusz. Egyetlen esetben írom - ritkán - nagy I-vel, az isten szót: ha féltelelezem, hogy létezik valamilyen Isten, (aki nem azonos a JHVH-val.
Szia!
Az igazi keresztények megtapasztalták, meghallották Jézus hívó szavát, Őt követik. Tehát nem csak hiszik, hanem tudják Jézus él, valóban feltámadt. Ő az egy igaz élő Isten fia.
A Puskás stadionban dícséreteket énekeltek Neki
Létezik Isten. Légy áldott.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!