Az iszlám szerinti kamattilalom jó vagy rossz?
"E szerint neked fogalmad sincs, hogy a muszlim világban milyen hitelrendszer működik.
Nem ártana utánanézni."
Sok muszlim ország szekuláris és nem az iszlám törvényei vannak érvényben, de amit írtam ettől függetlenül is igaz. A legfejlettebb gazdasággal rendelkező országokban a jegybanki alapkamat nulla. Ha kamattilalom van akkor az emberek a gazdaságba fektetik a pénzüket.
"2. A csávó nem azért mondta mert az iszlámot akarta kritizálni, hanem mert a bankárok álltal irányitott társadalomban ezt nyomják."
A keresztény társadalomra igaz az hogy a bankárok által irányitott. Egy keresztény számára éppen ezért a kamat teljesen rendben van.
"Ő ezt nem tudja elképzelni, mert szerinte bárki, aki olyat állít, ami nem felel meg az iszlámnak, az egy utolsó alja, hazug keresztény. :) Még akkor is, ha ateista amúgy."
Keresztény vagy, vagy nem?
"Te meg szerezz egy kis közgazdaságtani tudást, mielőtt ilyen címeres baromságokat írsz. Én tanultam egyetemen közgázt is én nem a "józan" paraszti eszedre hallgatok."
Én is tanultam közgazdaságtant és meg is indokoltam miért káros a kamat. Te ezzel szemben semmit nem tudtál felmutatni és ezek szerint józan paraszti eszed sincs.
"Ha kamattilalom van akkor az emberek a gazdaságba fektetik a pénzüket."
Ha neked nincs pénzed, akkor mi a lófüttyöt fektetsz a gazdaságba?
Mondjuk nincs pénzed, de van egy nagyon jó ötleted, amit meg szeretnél valósítani és tőke kell hozzá... Vagy ha kitartóan mondod a napi 5x imát, akkor hirtelen lesz hozzá tőkéd? Itt a piszkos hazug keresztény nyugaton ilyenkor elmehetsz a bankba, ahova a piszkos hazug keresztény kufárok tették a pénzüket legeltetni és veszel fel hitelt. Igen, veszel fel ilyen keresztény ördögi hitelt és abból elindítod a piszkos nyugati vállalkozásod a mocskos tőkés bankárok uralta keresztény keresztény országban.
"A keresztény társadalomra igaz az hogy a bankárok által irányitott. Egy keresztény számára éppen ezért a kamat teljesen rendben van."
De ez egy liberális, szekuralista és többségben ateista társadalom...
"A keresztény társadalomra igaz az hogy a bankárok által irányitott. Egy keresztény számára éppen ezért a kamat teljesen rendben van."
Dolgozok érte. Vagy sporolok. Vagy mindkettő.
"Ha neked nincs pénzed, akkor mi a lófüttyöt fektetsz a gazdaságba?"
Nyilván azokról beszéltem akiknek van pénzük és kezdenének azzal valamit.
"Mondjuk nincs pénzed, de van egy nagyon jó ötleted, amit meg szeretnél valósítani és tőke kell hozzá... Vagy ha kitartóan mondod a napi 5x imát, akkor hirtelen lesz hozzá tőkéd? Itt a piszkos hazug keresztény nyugaton ilyenkor elmehetsz a bankba, ahova a piszkos hazug keresztény kufárok tették a pénzüket legeltetni és veszel fel hitelt. Igen, veszel fel ilyen keresztény ördögi hitelt és abból elindítod a piszkos nyugati vállalkozásod a mocskos tőkés bankárok uralta keresztény keresztény országban."
Bizonyára egy keresztény fejében csak ez az egy megoldás létezik ami a Biblia szerint is bűn. Valójában erre rengeteg megoldás van, nem csak az hogy elmész a bankba hitelért ahol hatalmas kamattal húznak le. Vannak befektetési alapok amik ilyen cégekbe fektetnek. Felkereshetsz befektetőket az ötleteddel. Van is egy ilyen sorozat valamelyik csatornán. Vagy például kérhetsz kölcsönt egy ismerőstől is kamat nélkül.
"De ez egy liberális, szekuralista és többségben ateista társadalom..."
Hát nem. Még mindig a legtöbb Európai országban többségben vannak azok akik kereszténynek vallják magukat.
"Dolgozok érte. Vagy sporolok. Vagy mindkettő."
Te igen, de a keresztények nem. A legutóbbi 2008-as válság is azért volt olyan súlyos mert nagyon sokan hatalmas hiteleket vettek fel.
"Vannak befektetési alapok amik ilyen cégekbe fektetnek."
Bocsánat, nem tudtam, hogy elég a kamatot másként hívni és máris rendben lesz az iszlámban :) Így már érthető, minden a megnevezésen múlik!
"Vagy például kérhetsz kölcsönt egy ismerőstől is kamat nélkül."
Rendben, leszel az ismerősöm? Most úgy is lenne felújítás miatt pár millióra szükség, majd szépen lassan visszafizetem neked. Remélem gyakorlod is amit írtál, nem pedig csak képmutató vagy.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!