Vallásos emberek akiknek volt már Isten tapasztalata! Megkérdezhetem, hogy milyen vallásúak vagytok illetve mit tekint személyes Isten tapasztalatnak?
#11
Nem az Egyház szerint, hanem Isten szava szerint.
Kérdező: A II. Vatikáni Zsinat szerint a más hitű emberek sem jutnak pokolra.
"Azok végül, akik még nem fogadták el az evangéliumot, különféle módokon vannak Isten népéhez rendelve. Elsőként az a nép, mely a szövetségeket és az ígéreteket kapta, s melyből Krisztus test szerint származik (vö. Róm 9,4-5), az atyák miatt nagyon drága választott nép: Isten ajándékai és meghívása ugyanis megbánás nélkül valók (vö. Róm 11,28--29). De az üdvösség terve azokat is átöleli, akik elismerik a Teremtőt, köztük elsősorban a mohamedánokat, akik azt vallják, hogy Ábrahám hitén vannak és velünk együtt imádják az egy Istent, aki irgalmas és az utolsó napon megítéli az embereket. Isten azoktól sincs távol, akik árnyékokban és képekben keresik az ismeretlen Istent, mivel Ő ad mindennek életet, lélegzetet és mindent (vö. ApCsel 17,25--28), s mint Üdvözítő azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön (vö. 1Tim 2,4)."
Kedves tgt!
Sajnos nekem ez még mindig sok(k). Eszerint nem a más hitűek hanem az ábrahámita vallást vallók juthatnak a mennybe. Csóró ateistáknak, agnosztikusoknak, hinduk és buddhistáknak (stb.) esélyük sincs.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!