Van itt olyan orvos, aki a karizmatikus kereszténység hitét vallja?
Senki nem lesz karizmatikus, ha az Isten ítélete oda nem viszi.
2Thess 2:9 Akinek eljövetele a Sátán ereje által van, a hazugságnak minden hatalmával, jeleivel és csodáival, 2Thess 2:10 És a gonoszságnak minden csalárdságával azok között, akik elvesznek; mivelhogy nem fogadták be az igazságnak szeretetét az ő üdvösségükre. 2Thess 2:11 És azért bocsátja reájuk Isten a tévelygés erejét, hogy higgyenek a hazugságnak;
2Thess 2:12 Hogy kárhoztattassanak mindazok, akik nem hittek az igazságnak, hanem gyönyörködtek az igazságtalanságban.
De ezt helyesen kell érteni!
Róm 1:23 És az örökkévaló Istennek dicsőségét felcserélték a mulandó embereknek és madaraknak és négylábú állatoknak és csúszó-mászó állatoknak képmásával. Róm 1:24 Annak okáért adta is őket az Isten szívük kívánságaiban tisztátalanságra, hogy egymás testét megszeplősítsék;
Tehát az Isten ítélete egy válasz az ember gonosz énjére!
4Móz 11:4 De a gyülevész nép, amely köztük vala, kívánságba esék, és Izrael fiai is újra siránkozni kezdének, és mondának: Kicsoda ad nekünk húst ennünk?
4Móz 11:13 Hol vegyek én húst, hogy adjam azt mind ez egész népnek? mert reám sírnak, mondván: Adj nekünk húst, hadd együnk!
4Móz 11:18 A népnek pedig mondd meg: Készítsétek el magatokat holnapra, és húst esztek; mert sírtatok az Úr hallására, mondván: Kicsoda ad nekünk húst ennünk? mert jobban vala nekünk dolgunk Egyiptomban. Azért az Úr ad nektek húst és enni fogtok. 4Móz 11:19 Nem [csak] egy napon esztek, sem két napon, sem öt napon, sem tíz napon, sem húsz napon; 4Móz 11:20 Hanem egy egész hónapig, míglen kijön az orrotokon, és utálatossá lesz előttetek; mivelhogy megvetettétek az Urat, aki közöttetek van; és sírtatok őelőtte mondván: Miért jöttünk ide ki Egyiptomból?
4Móz 11:31 És szél jöve ki az Úrtól, és hoza fürjeket a tengertől, és bocsátá a táborra egynapi járásnyira egy felől, és egynapi járásnyira más felől a tábor körül, és mintegy két sing magasságnyira a földnek színén.
4Móz 11:32 Akkor felkele a nép [és] azon az egész napon, és egész éjjel, és az egész következő napon gyűjtének maguknak fürjeket, aki keveset gyűjtött is, gyűjtött tíz hómert, és kiteregeték azokat maguknak a tábor körül. 4Móz 11:33 A hús még foguk között vala, és meg sem emésztették vala, amikor az Úrnak haragja felgerjede a népre és megveré az Úr a népet igen nagy csapással.
A karizmatikus azért lesz karizmatikus, mert a csodákra gerjed, ha nem gyógyul meg fizikailag, azt összeköti a hitetlenséggel, ha nem lesz gazdag, azt összeköti az átokkal. Parancsolnak Istennek, hogy gyógyítsa meg őket, mert nekik ez jár a hitük miatt; aki nem hisz a gyógyulásban, Istenben sem hisz. Ez egy gonosz hozzáállás, de ezt tanítják!!! A fizikai gyógyulás alanyi jogon jár nekik. Meg kapják jutalmul a tévelygésben való elmerülést. Ki se tudnak onnan jönni, mert a gonosz ereje fogva tartja őket!
Ugyanez a természetellenes hajlamúaknál, önként belemerülnek, és a tévelygés ereje megfogja őket, mint a fény a rovart csapdába zárja.
A fürjevés is ugyanez, az ostoba siránkozás a húsevésért, és megkapták. Mindhárom esetben az ostoba test gerjedelme uralja az ember, mint a fáraót a megkeményedés és erre jön a válasz.
Egy ember azért lesz katolikus, mert vonzza a bálványimádás és a máriázás, meg az összes pompa, és nem átall egy embert szentatyázni - de a Biblia tiszta tanítása nem kell neki, ezért megy oda, ahol az Ördög neki fészket készít.
Örök törvény: Isten azért nézi el a hamis vallások tömkelegét, hogy a hamis emberek megtalálják a helyüket.
Csak Jézus juhai maradnak meg Jézusnál, valaki a szexnél, pénznél, italnál, hatalomnál, hamis csodák fényénél, a tízparancsolat szombatjának bálványozásánál, minden hamis dolognál, mert benne van annak a hamis dolognak a vágya, ami odavonzza.
Jel 18:2 ... és lett ördögöknek lakhelyévé, minden tisztátalan léleknek tömlöcévé, és minden tisztátalan és gyűlölséges madárnak tömlöcévé.
Tehát mind bemegy a tömlöcbe, mert ott van a helye, ahová a szellemisége oda beviszi és ott meg is tartja.
Azért nem szabad megmaradni egyetlen hamis tantételnél sem, mert az megkötöz és elválaszt. De a gonosz gondolatok is.
#1
"A karizmatikus azért lesz karizmatikus, mert a csodákra gerjed, ha nem gyógyul meg fizikailag, azt összeköti a hitetlenséggel, ha nem lesz gazdag, azt összeköti az átokkal. Parancsolnak Istennek, hogy gyógyítsa meg őket, mert nekik ez jár a hitük miatt; aki nem hisz a gyógyulásban, Istenben sem hisz. Ez egy gonosz hozzáállás, de ezt tanítják!!! A fizikai gyógyulás alanyi jogon jár nekik."
Szépen összeszedtél szélsőséges tanításokat, de megsúgom, hogy vannak ennél meredekebbek is. Viszont karizmatikus és karizmatikus között is óriási különbségek vannak. Én például karizmatikus létemre az általad felsoroltak közül egyikben sem hiszek. Amiket írtál, az rám, meg sok más karizmatikus hívőre nézve szemenszedett hazugság és rágalmazás. Erre is mondhatjuk, hogy gonosz hozzáállás.
Hallgasd meg például Rostás Zoli Jóbról szóló tanítását! Kb. cáfol benne mindent, amit "karizmatikus tanítások" címén felsoroltál.
Karizmatikus az, aki vallja azoknak a karizmatikus isteni ajándéknak a legális birtoklását, amelyekkel az I. Században felszerelte Isten a gyülekezeteket. /Ha valaki ezzel a definícióval nem ért egyet, akkor adja elő a felfogását, amit ez ügyben vall, hogy tisztázni lehessen a bibliai kötődésének az alapjait./ Amikor valaki azt mondja, hogy egyes tetten érhető karizmatikus jellemzőket nem vall, akkor felvetődik a kérdés: amit a Biblia a karizmatikusság jellemzőiről ír, azt annyiféleképpen lehet érteni, ahányan magukra veszik a karizmatikusságot, hogy ahhoz igazodjanak? A karizmatikusság olyan lenne, mint az pl. hogy utazás, ami alatt lehet érteni gyaloglást, lóvasutat, villamost, buszt, hévet, vonatot, repülőt, stb. Ennyire konkrétumtalan lenne az Isten irányadó mértéke? Hogy valaki azt mondhassa, ez szélsőséges álláspont – mondjuk a gyaloglás meg a repülő, de ami aközött van, az jó és követendő? Mondjál rá bibliai példát – ha tudsz!
Mit mond Pál? 1Kor 7:17 … És minden gyülekezetben ekképpen rendelkezem. Ahány karizmatikus gyülekezet van, az mind egy bibliai húron pendül? Úgy kéne, ha a szent szellem vezetné őket, de ahányan vannak, annyiféleképpen pendülnek. Hol van itt a Krisztus követése? Mitől jó karizmatikus valaki és mitől rossz? Ha mind hiszi az I. századi karizmatikus ajándékok mai isteni eredetét, akkor mindet egyszerre kell hogy higgye! Azok között volt pl. a halott támasztási képesség, amit az Ördög nem tud leutánozni – ezért az nincs is sehol. Akkor miféle karizmatikusság az, amit ma hirdetnek egyesek? Foghíjas, összevissza tákolt? Mitől vagy karizmatikus? Azt vallod, kaptál nyelveken szólási képességet, ami az újjászületésed bizonyítéka? Ezt igazolandóan kapták az I. Században ezt a képességet? Akkor miért nem kapta meg mindenki a gyülekezetben? Nem inkább valami más volt a célja? Tisztában vagy az alapokkal, hogy a te karizmatikusságod mennyire biblikus, vagy mennyire sátáni erőtől megspékelt? Mit mond Pál: 2Thess 2:9 Akinek eljövetele a Sátán ereje által van, a hazugságnak minden hatalmával, jeleivel és csodáival, - ez csak a karizmatikusok egy részére vonatkozik a másik részére nem, és hogy melyik részére nem, azt majd én mondom meg, aki magamat jó karizmatikusnak tartom?! Nem hinném, hogy van bárkinek szelektálási kompetenciája ez ügyben. Ha karizmatikus vagy, karizmatikus ajándékokat tartasz Istentől valónak, miközben hatalom, jel és csoda kifejezetten ördögi hátterű és hazugsággal telített. A Biblia írja. Te hol bújsz ki ebből a körből. Vagy karizmatikus vagy ezekkel a jellemzőkkel, vagy nem vagy karizmatikus, és nem vonatkozik rád! Hogy tudsz te jó karizmatikus lenni, amikor Jézus mindenkit elítél, aki a karizmatikusságának az előnyeit erényként könyveli el. Milyen választ kap rá? Máté 7:22 Sokan mondják majd nekem ama napon: Uram! Uram! nem a te nevedben prófétáltunk-e, és nem a te nevedben űztünk-e ördögöket, és nem cselekedtünk-e sok hatalmas dolgot a te nevedben? Máté 7:23 És akkor vallást teszek majd nekik: Sohasem ismertelek titeket; távozzatok tőlem, ti gonosztevők. Aki nem karizmatikus, arra nem illik a leírás, hogy ilyet cselekednének, ha meg ilyesmire hivatkozik a karizmatikussága bizonyítására, akkor magát igazolja, hogy gonoszságot cselekszik, ami mögött a szó jelentése alapján törvénytelen cselekedet van, vagyis a Krisztus törvényével nem megegyező.
Viszont mi az ami megegyezik, mi az, ami az igaz utat jellemzi? Az igaz imádat olyan, mint amikor valakit felhívsz telefonon, és pontosan az ő számait ütöd be, akkor kicsörög neki. Isten a Bibliában megadta azt a telefonszámot /tantételeket/, amiket be kell ütni a jelképes telefonba és akkor kicsörög. Összetett a dolog, de azt tudomásul kell venni, hogy az nem áll meg, hogy egy biblai kijelentésnek annyi értelme lenne, ahányan olvassák és értik úgy, ahogy ők akarják. Mik 6:8 Megjelentette neked, oh ember, mi légyen a jó, és mit kíván az Úr te tőled! … Nem jelenthet ugyanaz egyik embernek fehéret a másiknak meg feketét. A kereszténység nem csak abban vétkes, hogy összevissza értelmezi a Bibliát, hanem ezt a zagyva értelmezést még dicséri is, hogy mennyire biblikus. Mikor nem az!!! És amikor valakik egy tévtant elkezdenek dédelgetni /pl a katolicizmus kimagyarázza a gonoszságait/, akkor Isten megvonja a szellemét, és beleragadnak a tévelygés mocsarába. Ez a karizmatikus egyházakra – az összesre áll. Nem véletlenül állítja mind, hogy a karizmatikus ajándékok nem lettek visszavonva. Így tud rajtuk keresztül működni az Ördög. Pl. Állítják, hogy isteni erővel rendelkező pásztoruk meggyógyította őket, vagy a gyülekezet egy másik tagját. A gond az, hogy az I. században soha egyetlen keresztényt meg nem gyógyítottak csoda által, hanem csak kívülállókat. Nem érdekes, hogy ez nem így van a mai karizmatikusoknál? És még csak fel sem tűnik nekik. Mert a tévelygés ereje rajtuk van.
#3
Csak az utolsó részére reagálnék az írásodnak.
"A gond az, hogy az I. században soha egyetlen keresztényt meg nem gyógyítottak csoda által, hanem csak kívülállókat. Nem érdekes, hogy ez nem így van a mai karizmatikusoknál? És még csak fel sem tűnik nekik. Mert a tévelygés ereje rajtuk van."
Olyan vagy, mint a szadduceusok. Te vagy az, aki tévelyegsz, mert nem ismered sem az Írásokat, sem Istennek hatalmát.
Jakab, 5:14 - Beteg-é valaki köztetek? Hívja magához a gyülekezet véneit, és imádkozzanak felette, megkenvén őt olajjal az Úrnak nevében.
Jakab, 5:15 - És a hitből való imádság megtartja a beteget, és az Úr felsegíti őt. És ha bűnt követett is el, megbocsáttatik néki.
Jakab, 5:14 - Beteg-é valaki köztetek? Hívja magához a gyülekezet véneit, és imádkozzanak felette, megkenvén őt olajjal az Úrnak nevében. Jakab, 5:15 - És a hitből való imádság megtartja a beteget, és az Úr felsegíti őt. És ha bűnt követett is el, megbocsáttatik néki.
Az a gond, hogy ez a gyógyulás szellemi betegségre vonatkozik, amely kapcsolódik pl. bűnelkövetéshez, amely a szellemi állapotot negatívan befolyásolja:
Jak 5:15 És a hitből való imádság megtartja a beteget, és az Úr felsegíti őt. És ha bűnt követett is el, megbocsáttatik neki. Jak 5:16 Valljátok meg bűneiteket egymásnak és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok /görögül: IATHÉTE/ mert igen hasznos az igaznak buzgóságos könyörgése.
1Pét 2:24 Aki a mi bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy a bűnöknek meghalván, az igazságnak éljünk: akinek sebeivel gyógyultatok /görögül: IATHÉTE/ meg.
Ezt a gyógyulást minden keresztényre /aki az Írás szerint követi Krisztust/ vonatkoztatja, márpedig AZ I. SZÁZADBAN TÖBBEK IS BETEGEK VOLTAK A GYÜLEKEZETBEN, azoknak Krisztus sebeivel nem hogy meg kellett volna gyógyulniuk, hanem nem is lett volna szabad megbetegedniük, ha a Krisztus sebeivel történő gyógyulás fizikai természetű lenne.
Zsid 12:13 És lábaitokkal egyenesen járjatok, hogy a sánta el ne hajoljon, sőt inkább meggyógyuljon /görögül: IATHÉ/.
Gondolja valaki, hogy itt szó szerinti sántaságról van szó, amit kiegyenesíthet az egyenes járással? Az egyenes járás az igazsággal összhangban való járásra vonatkozik, és aki abban hiányos, az forduljon vissza a jó útra és szellemileg épüljön fel.
Apcs 28:27 Mert megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallanak, és szemeiket behunyják; hogy szemeikkel ne lássanak, füleikkel ne halljanak, szívükkel ne értsenek és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam /görögül IASZOMAI/ őket.
Ez szellemi gyógyításra vonatkozik! A szív, a fül és a szem betegsége gondolja valaki fizikai természetű? A megtérés és a fizikai gyógyulás nem ugyanazon természetű, mivel a nem megtért állapot az értelem hiányát mutatja, amit a Jézus tanításának a követése kompenzálni tud.
Vonatkozik ez a szó fizikai gyógyításra is, de pontosan nem keresztények esetében. Pl.:
Apcs 28:8 Lőn pedig, hogy a Publius atyja hideglelésben és vérhasban betegen feküvék. Kihez Pál beméne, és minekutána könyörgött, kezeit reá vetve meggyógyítá /görögül: IASZATO/ őt.
Fizikai betegségekkel bajlódtak a keresztények, de soha nem alkalmaztak csodagyógyítást /!!!/ ezekre a fizikai természetű betegségekre:
Pál apostol testi betegséggel bajlódott, és a Galata 4:13-ban így ír:
„Hiszen tudjátok, hogy először beteg /görögül ASZTHÉNIA/ testtel hirdettem nektek az evangéliumot, és ti kiálltátok a próbatételt, amelyet testi állapotom jelentett számotokra. Nem vetettetek meg, nem utasítottatok el, hanem úgy fogadtatok, mint Isten angyalát, mint Krisztus Jézust.”
Itt görög szövegben az asteneia szó szerepel, ami erőtlenséget/betegséget jelent. (vö. Apcsel 28:9)
Epafróditus szinte a halálhoz közeli beteg volt, nem valami bűne miatt, de Pál mégsem gyógyította meg csoda által. (Filippi 2:25-30)
Fil 2:26 Mivelhogy vágyva vágyott mindnyájatok után, és gyötrődött amiatt, hogy meghallottátok, hogy ő beteg /görögül: ÉSZTHENÉSZEN/ volt.
Timótheusnak egy kevés bort ajánlott a gyomorbántalmaira, és nála (és Trófimusnál sem alkalmazott csodagyógyítást. (1Tim 5:23; 2Tim 4:20)
1Tim 5:23 (H Arany) Ne igyál mégis tsak vizet: hanem élj kevés borral, a’ te gyomrodért, és gyakorta való betegségidért /görögül: ASZTHENEIASZ/.
2Tim 4:20 Erástus Korinthusban maradt; Trófimust pedig Milétumban hagytam betegen /görögül: ASZTHENUNTA/.
Ha Jakabnál a betegség fizikai természetű, amiből a vének meggyógyítják olajjal, akkor Pál miért hagyta betegen Trófimust, talán nem volt nála olaj, vagy Pál nem volt elég vén a gyógyításhoz?
[Egy XXI. századi mai karizmatikus beteg /rákos, bélbajos, tolókocsis/ Trófimushoz ugranak a hitgyógyító karizmatikusok, hogy meggyógyítsák, mert nekik az alanyi jogon jár – a fizikai gyógyulás, ugye?
F.F. Bosworth: Krisztus a gyógyító – című könyvből vett idézetek:
„A beteg ember számára annak biztos tudása, hogy Isten meg akarja őt gyógyítani, az a „mag”, amelyet el kell vetni az elméjében és szívében… Ha valaki azokkal a hitet romboló szavakkal imádkozik, hogy „ha ez a Te akaratod”, valójában nem elveti, hanem kitépi a „magot”… Ha életet és gyógyulást akarsz nyerni Istentől, szánj rá időt, hogy megtaláld a Szentírásban azokat az Igéket, amelyek ezeket az eredményeket ígérik…Az Egyháznak többé nem szabad azzal a hitet romboló kifejezéssel imádkoznia a betegekért, hogy, ′ha ez a Te akaratod′”. (Kiadó: Hit Gyülekezete, l993. 17-18; 20; 63. oldal.)]
Gájusnak testi felgyógyulást kíván János, de itt sincs csodagyógyítás. (3János 2.)
3Ján 1:2 (HUN) Szeretett [barátom], kívánom, hogy mindenben jól legyen dolgod, és légy egészséges, amint jó dolga van a lelkednek.
Vagyis azt kívánta neki, hogy a testi egészsége zárkózzon fel a szellemi egészségéhez – de miért nem küldött hozzá csodagyógyítót? Vagy miért nem hívta magához a gyülekezet véneit, hogy meggyógyítsák fizikai betegségéből – ha az fizikai betegségre vonatkozik? Egy jó kívánsággal el lett intézve?
A mai karizmatikusoknál nem intézik el egy jókívánsággal, hanem kézrátételes gyógyítást alkalmaznak /mint az energetikus természetgyógyászok, akik be vannak avatva – az Ördög erejével föl vannak kenve/!
Íme egy karizmatikus eset:
„Egy aranyosgyéresi testvér, név szerint Farkas János, hideglelésben beteg lett és imádkozott, hogy az Úr gyógyítsa meg. Az Úr azt mondta neki: „Vigyél 500 lejt a tordai gyülekezeti ház építésére, és meggyógyítalak.” Egyik nap ott látom ezt a testvért a pénzzel és azt mondja: „Ezret adok Uram, csak múljon el a bajom. Hozok 500-at ide, a többit odaadom, ahol tudom én, hogy szükség van rá.” És azonnal elmúlt a hideglelése.” (Kerekes Sándor pünkösdista pásztor önéletrajzi könyve, Hatvan év – Istennel átélt tapasztalat, Agapia kiadó, 118.old.)
Vajon Jézust olyannak ismerjük, aki pénzért gyógyít??? (vö. Zsoltárok 145:16; Máté 10:8)
Jézus mit mond: Máté 25:43 Jövevény voltam, és nem fogadtatok be engem; mezítelen voltam, és nem ruháztatok meg engem; beteg /görögül: ASZTHENÉSZ/ és fogoly voltam, és nem látogattatok meg engem.
Miért nem azt mondja, beteg voltam és nem gyógyítottatok meg! Mit vár el a keresztényektől? Hogy látogassák meg a keresztény testvéreiket, mert az annyi, mintha Jézust látogatnák meg! És nem azt várja el, hogy menjenek el hozzá és gyógyítsák meg, mert ugye a kereszténynek alanyi jogon jár a fizikai gyógyulás, elvégre Krisztus sebeivel meggyógyultunk, és a véneket ha magunkhoz hívjuk, meggyógyulunk a fizikai betegségeinkből. Vagy nem?
Lehet így is felfogni a dolgokat, csak ez még nem cáfolja azt, hogy az ördög ereje van a karizmatikus csodagyógyítások mögött! 2Thess 2:9 Akinek eljövetele a Sátán ereje által van, a hazugságnak minden hatalmával, jeleivel és csodáival, Máté 24:24 Mert hamis Krisztusok és hamis próféták támadnak, és nagy jeleket és csodákat tesznek, annyira, hogy elhitessék, ha lehet, a választottakat is.
A fizikai csodagyógyulásokra hivatkoznak a karizmatikusok, hogy ez őket igazolja, mert újjászülettek, attól vannak karizmatikus képességeik. Vagy inkább az Ördögtől – nem?!!
Mit olvasunk: 1Kor 11:29 Mert aki méltatlanul eszik és iszik, ítéletet eszik és iszik magának, mivelhogy nem becsüli meg az Úrnak testét. 1Kor 11:30 Ezért van ti köztetek sok e r ő t l e n és beteg, és alusznak sokan.
Abszolút szellemi betegségről van szó: 1Thess 5:14 Kérünk továbbá titeket, atyámfiai, intsétek a rendetleneket, bátorítsátok a félelmes szívűeket, gyámolítsátok az e r ő t e l e n e k e t, türelmesek legyetek mindenki iránt.
- Mit írtál nekem? Olyan vagy, mint a szadduceusok. Te vagy az, aki tévelyegsz, mert nem ismered sem az Írásokat, sem Istennek hatalmát. Jakab, 5:14 - Beteg-é valaki köztetek? -
Ezt éppen lehet állítani, de amivel ezt alátámasztottad, az nagyon vérszegény bizonyítás. Kiszedtél a szövegösszefüggésből egy idézetet és rám alkalmaztad, hogy én tévelygek. Kicsit több erőfeszítésre nem telik, hogy valamit bizonyítani is képes legyél, ne csak szubjektíve alaptalanul vádaskodjál?!
Ha szellemi betegségről írna Jakab, miért kellene az olajjal a beteg ember testét megkenni?
Netán itt is szellemi betegségről lenne szó?
Márk, 6:13 - És sok ördögöt űznek vala ki, és olajjal sok beteget megkennek és meggyógyítnak vala.
Egyébként a bűnnek lehet köze fizikai betegséghez. Különben nem mondta volna Jézus több esetben is, hogy eredj el, és többet ne vétkezz, hogy rosszabbul ne legyen dolgod. De az Ószövetség is tele van olyan példákkal, hogy bűn volt a betegség hátterében.
A másfél pipás egy Jehova tanú ne foglalkozz vele.
Kb annyit ér vele vitatkozni mintha az ágyadhoz beszélnél.
- Ha szellemi betegségről írna Jakab, miért kellene az olajjal a beteg ember testét megkenni? -
Jak 5:14 Beteg-e valaki köztetek? Hívja magához a gyülekezet véneit, és imádkozzanak felette, megkenvén őt olajjal az Úrnak nevében.
Jak 5:15 És a hitből való imádság megtartja a beteget, és az Úr felsegíti őt. És ha bűnt követett is el, megbocsáttatik neki.
Nem mondja, hogy a testét kenik meg.
Testi betegségre használtak olajat, de azt világosan írja a Biblia: Luk 10:34 És hozzájárulván, bekötözé annak sebeit, olajat és bort töltvén azokba;-
De a lényeg nem is ez, hanem hogy fizikailag beteg volt több keresztény is, idéztem az eseteket, és nem alkalmazták a jakabféle eljárást a fizikai gyógyulásuk érdekében. Ezek az esetek a karizmatikusokat nem érdeklik, hanem csak az, ami nekik megfelel az eljárásuk alátámasztására. De azt meg is kellene indokolni, hogy ezeket a keresztényeket miért nem gyógyították meg a Jakabnál olvasott technikával?
Az, hogy bűn volt a betegség hátterében - nem mindíg igaz - mert akik itt keresztényként voltak betegek, nem bűnöztek, nem is szellemi betegek voltak, hanem fizikai betegségben szenvedtek. És nem is lettek meggyógyítva fizikai betegségükből. A Jakabot meg fizikai gyógyítás alátámasztására használja a karizmatikus, hogy magát igazolja. Ha ez igaz, akkor minden kereszténynek ezen az alapon meg kellett volna gyógyulnia, de egyet nem tudsz megnevezni. Tehát a Jakab-féle gyógyulást nem lehet a karizmatikusok fizikai gyógyításának alátámasztására használmni!
Az ágyhoz beszélő vitapartner szövege szépen hangzik, de ez nem vitáról szól, hanem kész tényekről: HÍVŐ KERESZTÉNYEKET NEM GYÓGYÍTOTTAK FIZIKAI BETEGSÉGÜKBŐL CSODAGYÓGYÍTÁS ÁLTAL - idéztem az eseteket.
Ha nem értetted meg, akkor a tévelygés ereje rád van küldve! 2Thess 2:10 És a gonoszságnak minden csalárdságával azok között, akik elvesznek; mivelhogy nem fogadták be az igazságnak szeretetét az ő üdvösségükre.
2Thess 2:11 És azért bocsátja reájuk Isten a tévelygés erejét, hogy higgyenek a hazugságnak; 2Thess 2:12 Hogy kárhoztattassanak mindazok, akik nem hittek az igazságnak, hanem gyönyörködtek az igazságtalanságban.
Vitaalap nincs, mert egyértelmű a Biblia tanítása!
#9
"Nem mondja, hogy a testét kenik meg."
Te most viccelsz? Mégis mijét kenik meg akkor olajjal?
A Luk 10-beli példázat kicsit másról szól, azt ne keverjük ide! Ott egy összevert, sebesült ember orvosi ellátását látjuk, nem pedig gyógyítást. A Márk 6:13-nál viszont olajjal megkenős gyógyításról olvasunk. Közvetlenül azután, hogy Jézus hatalmat adott a tanítványainak, hogy hirdessék az evangéliumot, démonokat űzzenek, betegeket gyógyítsanak, stb.
De térjünk vissza Jakab tanításához, és lehetőleg szorítkozzunk erre. Idézném újra, egy kicsit hosszabban:
"Beteg-é valaki köztetek? Hívja magához a gyülekezet véneit, és imádkozzanak felette, megkenvén őt olajjal az Úrnak nevében. És a hitből való imádság megtartja a beteget, és az Úr felsegíti őt. És ha bűnt követett is el, megbocsáttatik néki. Valljátok meg bűneiteket egymásnak és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok: mert igen hasznos az igaznak buzgóságos könyörgése."
Néhány egyszerű kérdés. Miért kell odahívni a véneket a beteghez? Ha szellemi betegségről lenne szó, a beteg is el tudna menni a vénekhez, nem? Vagy netalán ágyban fekszik a beteg, és nem tud magától menni? "az Úr felsegíti őt" - honnan? Talán a betegágyból, nem? Tudom, nincs leírva, hogy a betegágyból, de az egész szakasz erről szól. Egy beteg hívőről, akinek feltételezhetően komolyabb betegsége van. Beszél a hitből való imáról. Bátorít arra, hogy imádkozzunk egymásért, hogy meggyógyuljunk. Majd, ezt nem idéztem, de Illés példáját hozta fel az igaz ember imájának erejéről. A hit általi gyógyulás gyakorlati oldaláról tanított Jakab.
Nem gyógyul meg mindenki? Igen, vannak rá példák. De ez egy összetett dolog, és sokszor nem tudjuk az okát. Lehet bűn a háttérben. Jakab pont erre helyezi a hangsúlyt, de csak mint lehetőségként: "és HA bűnt követett is el...". Nem feltétlenül ez a betegség oka. Ott van Jób példája, nála egyszerűen Isten csak megengedte, hogy a sátán elvegye szinte mindenét az egészségével együtt. De lehet a szülők, nagyszülők bűne is. Egy egyszerű, nem túl szellemi, kézzelfogható példa, hogy az édesanya dohányzik a terhessége alatt. Vagy a nagyszülők unokatestvérek voltak, stb. Lehet hitetlenség a gyógyulás elmaradásának hátterében. Sajnos egyes "gyógyítók" a betegre fogják ilyenkor, hogy hitetlen volt, azért nem gyógyult meg. Ha meggyógyul, akkor az a gyógyító érdeme és dicsősége, ha nem gyógyul meg, akkor a beteg hitetlensége és hibája. Ez egy gonosz hozzáállás. Jézus a tanítványok szemére hányta az ő hitetlenségüket, amikor az epilepsziást nem tudták meggyógyítani. Nem pedig a beteget hibáztatta. Az is egy gonosz hozzáállás, hogy pénzért gyógyítanak. Ezt Isten fogja rajtuk számonkérni.
A sátánnak tulajdonítani a gyógyulásokat elég merész hozzáállás. Különös tekintettel arra, hogy Jézust is megvádolták azzal, hogy Belzebúb, a démonok fejedelme által űzi ki a démonokat, és úgy gyógyít. Mi volt erre Jézus válasza? A Szent Szellem káromlásról kezdett el tanítani, és arról, hogy erre nincs bűnbocsánat. Veszélyes terep ez.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!