Böjtöléssel kapcsolatos tapasztalatok?
Ti hogyan szoktátok? Mit vontok meg magatoktól? Csak ételt? Esetleg telefon vagy bármilyen elektronikai eszköz használatának szüneteltetése, amit egyébként gyakran használsz a mindennapokban?
Étel elhagyásával kapcsolatosan-mennyi ideig szoktatok böjtölni? Előfordul, hogy egy-két akár 3 napig is?
És persze, mit csinálsz ez idő alatt? Mivel töltöd a böjtöt?
Mennyire sikerül ezidő alatt közelebb kerülnöd Istenhez vagy bármi is a célod a böjttel, sikerül elérned azt?
10-es
Persze, persze.
Nyilván csak ésszel, ahogyan te is mondod.
Egyébként le a kalappal a 40 napos böjtöd miatt.
Én is azt vallom, hogy inkább kis célokat tűzzünk ki és azt csináljuk meg rendesen, minthogy olyanokat, amikről amúgy már előre is sejthetjük, hogy úgysem fog sikerülni, aztán tényleg bele is törik a bicskánk.
Én most legutóbb Nagyböjtben többek között a zenehallgatást próbáltam megvonni magamtól, de azt 1 hét után feladtam, pedig ha belegondolunk ez nem túl nagy kihívás, legalábbis én így gondolom...
Amúgy szerintem néha simán belefér az, hogy az ember egész nap ne vegyen magához ételt,(de azért a folyadékot víz formájában ilyenkor is pótolom.)
Nem heti rendszerességgel, de néha szoktam ilyet csinálni, főként ha hitéleti szempontból mélyponton vagyok, és nekem sokat szokott segíteni.
Egyrészt segít abban, hogy képes legyek jobban ellent mondani a kísértéseknek és emellett önfegyelemre is tanít.
És persze ilyenkor sokkal könnyebben kapcsolatot tudok teremteni úgymond Istennel.
Szóval nekem bejött ez is.
Ahogy mondtad: csak ésszel.
De mint azt elmondtam; időként belefér az is, hogy az ember egy teljes nap ne egyen semmit.
Ha nincs betegsége az illetőnek, akkor semmi baja nem lesz.
Még akkor sem, ha még sosem csinált ilyet.
Legalábbis nekem ezek a tapasztalataim.
"Ha nincs betegsége az illetőnek, akkor semmi baja nem lesz."
Általában ez igaz, és valóban az egy napos böjt olyan sokat nem árt.
De remélem, hogy nem vagy hízásra hajlamos: ugyanis akkor meg fogja nehezíteni a fogyást.
Ha nem akarsz lefogyni, akkor csinálhatod, de annyira azért nem érdemes.
"Egyébként le a kalappal a 40 napos böjtöd miatt."
Köszönöm. Bár nem a dicsekvés volt a célom, hanem az, hogy hátha motivál valakit, amit írok. A dicsőség Istené, hogy segített véghez vinni.
"Én most legutóbb Nagyböjtben többek között a zenehallgatást próbáltam megvonni magamtól, de azt 1 hét után feladtam, pedig ha belegondolunk ez nem túl nagy kihívás, legalábbis én így gondolom..."
Nem az a lényeg, hogy nehéz-e vagy sem, hanem hogy neked ez fontos és komoly kihívás számodra a megvonása. Nekem is kihívás volt a sorozat megvonás, pedig bagatel dolognak tűnik. és engem is megkísértett, hogy "Áááh, ez nem is étel. Ezen enyhithetnék egy kicsit.", de mind ételnél, mind ennél, mindig arra gondoltam, hogy "Ácsi, de tulajdonképpen ezt miért is csinálom? Miért is kezdtem ebbe bele? Jézus miatt. Ennyit nem ér meg?" és ez mindig segített átlendíteni ezeken a pontokon.
"De mint azt elmondtam; időként belefér az is, hogy az ember egy teljes nap ne egyen semmit."
Igen. Mint írtam Nagypénteken én is teljes ételmegvonásban voltam. Az összesen kb. 32 óra is volt, hiszen aludtam is. Bár én a vizet nem vontam meg és ezt még egy napra sem javasolnám. Nem egészséges. Viszont szerintem egy-egy napnál többet ilyet nem szabad csinálni, ha előtte nincs leellenőrizve, hogy az illető teljesen egészséges. Ráadásul a hosszabb böjtre készülni is kell. Én őszintén szólva 3 napnál többet teljes étel megvonásban senkinek nem engednék, mert veszélyesnek tartom. Elméletileg meglehet csinálni ennél jóval hosszabb ideig is, de minek kockáztatni... Nem a korház vagy az éhhalál a cél. Én személy szerint az egy napnál többet sem pártolom. Ha valaki naponta csak egyszer eszik, az is elég kemény.
A kérdező a vallás témakörbe írt, így gondolom két dologra kíváncsi, az egyik az ember és Isten kapcsolata, a másik, hogy maga a személy milyen spirituális tapasztaláson megy keresztül.
A 6-os válaszoló jól írta: a böjt, a test sanyargatása nem visz közelebb Istenhez. Az ima, a bölcseletek olvasása, a merengés az ami szellemi kiteljesedést hozhat, a testtől megvont SZÜKSÉGES táplálék nem okozza ugyanezt.
Ha 40 napig nem eszel húst, jobb lesz az emésztésed, de ez egészségügyi kérdés, nem vallás témakör. A húsokat a gyomor akár 6 órán át is bonthatja, ami leterheli a szervezetet. Ha az ember tudatosan eszik, akkor az étrendjében nagyon kevés az édesség és hús. A vizet nem szabad megvonni a szervezettől, hisz a felnőtt test 70+ százaléka víz, a gyerekeknek 80+.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!