Igaz lehet, hogy a Héber Bibliát, majd később a keresztény Bibliát is rengetegszer manipulálták, így hiteltelenné vált? Milyen volt előtte?
Írták az interneten, hogy a Héber Bibliát is rengetegszer átírták, főként a babiloni fogság után, előtte teljesen más volt. A későbbi hamisítás, ollózás stb. eredménye a mai judaizmus által használt Biblia. A kereszténység Bibliáját szintén rengetegszer utólag módosították, kivágtak belőle részeket, a helyükre pedig más hamisítottak, arról nem beszélve, hogy már eleve szerepet játszott a kialakulásában a hamis zsidó Biblia. A Korán később a hamisított zsidó Tanakhra, illetve keresztény Bibliára épült, bármennyire is tagadja ez a mai iszlám.
Tényleg az eredeti szövegeknek a maihoz semmi közük? Tényleg az egész hiteltelen, hamis, rengeteg módosítással?
Milyen volt az eredeti vallás, a módosítások, hamisítások előtt?
20# te azt feltételezed, hogy mondjuk Péter és a többi tanítvány rögtön 20-20 példányba írta le a történetet, majd ebből szedték össze és rakták egybe a könyvet?
Mert az is lehet hogy összerakták "hivatalosan", összeszerkesztve, és ezt másolták onnantól, és vitték magukkal a hívek.
Ha a kereszténység után következő iszlám vallást nézzük, aszerint is módosították a Bibliát. Volt/van egy eredeti, majd ahhoz hozzátoldottak részeket, vagy kivettek belőle, átírták.
Én muszlim vagyok, de szerintem a Biblia ettől függetlenül hitelesnek mondható, az alapkoncepció ugyanaz, az üzenet és az életvitel bemutatása is közel azonos. Igen, vannak különbségek a Korán és a Biblia közöt, de ezek akár fakadhatnak abból is, hogy a Biblia valóban módosítva lett.
Szerintem igaz.
Ennek elég sok oka lehet, lehet ennek egy része talán nem is volt szándékos.
Pl. másolgatták az írásokat, itt ott, valami megsérült, vagy a másoló nem tudta befejezni, és később azt hitték, hogy annyi. Valaki azt gondolta, hogy majd ő pontosít rajta.
#24
Ezt hogy, ha minden egyes mondatot számoztak? Ha felnyitsz egy Bibliát, most is pont úgy vannak számozva a versek, mint mondjuk 1900 éve.
#25
Pont ez az, hogy nem ugyanúgy vannak számozva. A Codex Sinaiticus és a Codex Vaticanus szerint például Márk véget ér a 16:8 verssel.
1900 évvel ezelőtti kéziratok pedig nem is léteznek, a legrégebbiek is 3-4. századiak.
Mondjuk úgy, hogy a Jehova tanúi pl. eleve kihúzkodnak részeket a Bibliából, hogy az nem volt benne. - máris kevesebb vers "van", mint a Károliban.
De gondold át, és nézd meg, hogy a katolikus és a református stb. biblia szerint hogy van a tízparancsolat. Egyáltalán hogyhogy ennyi bibliaváltozat van?
A nagy változtatások meg sokkal korábban történtek, hozzáírtak, nem ismertek el valamit... és hogy melyik a hiteles, azt kb. lehetetlensék megmondani.
Készülhettek korabeli hamisítványok is, vagy mondhatják hitelesre, hogy hamisítvány, és nem ismeri el az egyház az előkerülő vallásos tekercseket, mert az netán nem illeszkedik bele teljesen az általuk alkotott világképbe.
#26
Attól, hogy nem teljes kéziratok, még léteznek. Például János evangéliumából van töredék a 2. század elejéről, akárhogy számolom, az 1900 év, de lehet én vagyok hülye matekból és te okos.
Ezen felül az apostoli atyák is számtalan alkalommal idéznek belőle.
De a sok nagyokos mutathatna már egy olyan kéziratot akkor, ami ténylegesen, teljesen eltérő. Mert elméletekkel és konteókkal már tele a padlás, nem fér fel több.
#28
"Például János evangéliumából van töredék a 2. század elejéről"
Az a töredék kb akkora, mint egy névjegykártya, sok dolog nem derül ki belőle. Én teljes kéziratokról beszéltem, amiket össze tudunk hasonlítani a maiakkal.
"Ezen felül az apostoli atyák is számtalan alkalommal idéznek belőle."
Ez nem cáfolja, hogy később hozzáírtak.
"De a sok nagyokos mutathatna már egy olyan kéziratot akkor, ami ténylegesen, teljesen eltérő."
Nincs olyan, ami teljesen eltérő, de apróbb hozzátoldások vannak, ami felveti a kérdést, hogy mennyiben tekinthető Isten szavának a Biblia, ha utólag meg lehet változtatni.
Sok konteo kis helyen is elfér.
Minden más vallás csak konteo, csak az enyém az igazi - állítja mindenki.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!