Van valami vicces vagy kínos sztorid a vallással kapcsolatban?
Nekem az, amikor egyik szentmisén a fiamnak pisilnie kellett volna, de mondtam neki, hogy itt nem lehet WC-re menni.
A mise végén, amikor kijöttünk a templomból, mindenki füle hallatára azt mondta a fiam: - Ide se jövök többet, mert itt se bili, se WC!
A nagyobbik unokahúgom olyan négyéves lehetett, amikor az anyámmal együtt elhatároztuk, hogy most már őt is magunkkal visszük a templomba a vasárnapi szentmisére.
Melegen felöltöztettük, hogy meg ne fázzon, mert eléggé hideg volt odakint, december, vagy talán január lehetett. Még egy szép hosszú sálat is kapott, amit az anyám ügyesen a nyakára tekert és gondosan eligazított rajta.
Miután mindnyájan elkészültünk, elindultunk úticélunk felé, a közeli templomba.
Beültünk a megszokott helyünkre – baloldalt a hátsó oldalkápolnába, a Szent Család előtti padsorba. Az unokahúgom és a nagymamája leültek az első sorba, én meg valahol mögöttük foglaltam helyet.
A kislány sajnos nagyon rakoncátlan gyerek volt, egy percig sem tudott nyugton maradni. Így aztán ahogy leültünk, máris igyekezett a pad másik végébe húzódni, minél messzebb az anyámtól, de ő ügyesen elkapta és szépen visszahúzta maga mellé. Na, de őt sem kellett félteni. Várt egy percet, vagy kettőt, majd észrevétlenül egy fél arasznyit oldalra húzódott. Az anyám semmit sem vett észre. Újabb egy perc múlva újabb fél arasznyi továbbcsúszás. Az anyám most sem vett észre semmit, akkor már a mise kötötte le a figyelmét. Csak annyit látott, hogy az unokája nyugodtan, fegyelmezetten ül mellette, így aztán nem is zavartatta magát vele. De csakhamar eltelt az újabb perc és a távolság közte és a nagymamája között tovább növekedett. Úgy öt-hat perc elteltével már úgy vélte elég távol van és akkor hirtelen felugrott és kisurrant a padsorból. Az anyám kapott volna utána, de már késő volt. Jól ki volt ez neki számítva. Most akkor mi legyen? Utána nem futhatott, hogy elkapja, azt mégsem engedhette meg magának, hogy körbe-körbe kergesse a padsorok között, meg aztán utol sem érte volna. Esetleg megpróbálhatta volna visszahívni a helyére, de ismerve őt, mint a szófogadatlanság iskolapéldáját ezzel inkább már meg sem próbálkozott. Így aztán akarva, nem akarva, nem maradt más számára hátra, mint beletörődni a megváltoztathatatlanba.
Az unokahúgom kíváncsi gyerek lévén, kikukkantott oldalra az oltár felé, hogy mit is csinál a pap. Majd szépen letekerte a nyakáról a sálat és kiterítette a Szent Család szoboregyüttese előtt a lépcsőre. Mikor ez megvolt, megint kikukucskált az oltár felé, majd megismételte a pap mozdulatait mintha csak a lépcső a leterített sállal lenne a pap előtt az oltár a fehér abrosszal. Persze nem csak egyszerűen megismételte, de kellőképpen még ki is „hangsúlyozta“ az egyes mozdulatokat, mintha csak egy ügyes parodista fellépéséről lenne szó. Egy darabig csak elnéztem, hiszen mi mást tehettem volna, de ahogy telt az idő ő egyre jobban belejött. Egészen szép produkciót nyújtott, akár még a TV-ben is elment volna, olyan ügyesen csinálta. Igen ám, de ekkor már nemigen tudtam csak úgy közömbösen szemlélni, templom, nem templom, a mutatványait látva valahogy rám jött a nevetés. Annyi baj legyen, gondoltam, majd csak rövidesen véget ér a mise. Ő ellenben mind nagyobb átéléssel végezte a dolgát. Egyszer csak eljött a pillanat, amikor már úgy éreztem, nem megy tovább, a nevetést már semmiképp sem tudom viszatartani, kínomban csak csuklottam, nyeltem, majd megfulladtam. Ám ekkor váratlanul hátrafordul, észrevesz, és kárörvendően vigyorogva odakiáltja nekem:
Ugye nem mersz röhögni?!“
Akkor értettem meg igazán, mit is jelent az a kifejezés, hogy pokoli kínok!
Majd a szentmise végeztével elhagytuk a templomot. A megváltás fogalma is akkor tudatosult bennem, miután végre kiléptünk a templom kapuján. Ezidáig a legmagasztosabb prédikációval sem sikerült ezeket a dolgokat olyan kifejezően az értésemre adni, mint ahogy ez a négyéves unokahúgomnak akkor sikerült.
Temetésen ovis unokahugom. Mama, hiszel a fektámadásban?? Persze kislányom!
Áhhh, az onnan nem mászik ki.
Állítólag kisgyerekként a prédikáció alatt egyszer jó hangosan bejelentettem, hogy pisilni kell. Anyuéknak égett a fejük, de az atya kiszólt a prédikációból, hogy tessék csak nyugodtan bemenni a sekrestyébe, van itt WC. :D
Meg volt még egy vicces sztori, nem velem történt, csak azon a misén voltam. Az átváltoztatás alatt a legnagyobb csendben egy épp beszélni tudó kisbaba keserves hangon felsírt, hogy "CICI". :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!