Mindenért a Sátán a hibás?
Amikor misén vagyok egyfolytában azt hallgatom a paptól, hogy ha valakivel valami jó történt az Istennek köszönhető. Épségben hazaért a feleséged az is Istennek köszönhető, pedig nem látom mi köze lenne hozzá. Minden nap hazaérkezik. Meg ilyen hasonló dolgokban bármi van, akkor rögtön Isten miatt van.
Ha azonban egyszerű dolgokban az ember hibázik, akkor rögtön az ördögnek a műve az egész. Megkisértette a Sátán. A Sátán miatt van minden rossz. Ránéztél egy őre és megtetszett neked miközben feleséged van? A Sátán miatt van.
Egyszerű emberi érzelmekről van szó. Minden embernek saját akarata van. Kaptak egy nevelést is mellé. Most ha valaki úgy nevelkedett fel, hogy ha meglátt egy elhagyatott pénztálcát és elrakja magának, akkor az szerintem nem a Sátán miatt van. Csupán az ember maga döntött így. De ha vissza jutattná akkor se Isten miatt tenné ezt.
Egyszerűen olyan rossz mindig azt hallani, hogy a Sátán miatt van. Ott volt az ördööög.
A mi papunk amúgy is rá van kattanva erre. Minden vasárnap a sátán követett el valamit. Tök normális hétköznapi dolgokért meg Istent magasztalja.
Én járok templomba minden héten, de nem vagyok vallásos. Csak mások miatt megyek. Viszont ez mindig olyan érzést kellt bennem, hogy mi a francért fogjátok ezt is szegény ördögre már megiiiint?
Mint mikor a suliba kiszemelnek egy nyomi gyereket akit bántanak és mindent ráfognak. Valakinek sok pénze van és mindenkinek megvesz mindent, ezért bármit csinálhat őőőő nem lesz rossz. Az nem ő volt. Ő csak jót tett. Stb.
Vélemények?
Ne járj templomba.
A kifelé mutogatás az a kezdetektől ment, hogy mi kinek a hibája. A sátánt nem magunkon kívül kell keresni, hanem magunkban.
Végső soron Isten engedélye nélkül semmi nem történhet, és senki sem tudja megmondani, hogy egy rossz dolog, ami velünk történik, annak mi lesz a következménye, mert lehet jó dolog követi.
A keresztény vallás szerint igen.
Bár igazából Éva és Ádám is vétkes hisz hagyták magukat becsapni.
A melegség se hiszem, hogy a sátán miatt lenne. Csupán az ember alapból kiváncsi az új dolgokra. Ha valakinek jó érzés és úgy gondolja neki ez jön be akkor ezt csinálja és meleg lesz. Miután sok ilyen ember van, így már sokaknál ez alap dolog. Így nőnek fel, hoy tudják van ilyen is és nem baj.
Semmi köze a Sátánnak hozzá, csupán az ember természete olyan amibe ez is belefér. Már akinél.
"Nem minden bűn a Sátán miatt van"
Jobb ha inkább azt vésnéd be hogy "ne engedj teret a Sátánnak" ahol bebujhat és munkálkodhat.
Kicsit mintha mentegetnéd a Sátánt. Mintha felmentettéd, azért mert unod a papodat. Ehelyett inkább azt jegyezd hogy a neve "Ellentmondó". Isten meg ott van ahol nincs ellentmondás. Nincs ellentmondás mindabban ami természetes, mert azokat Isten teremtette és nincs azokban sem ellentmondás akik Isten parancsolatait nap mint nap észrevétlenül teljesítík, mert egyet értenek Istennel.
És mindez nem tartozik a szenzációs világi sikerekhez.
#3
Azt ígérte hogy megnyílik szemük, olyanok lesznek mint Isten és örökké fognak élni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!