Mit szólna most Jézus, ha lejönne a Földre és látná, hogy mi zajlik a világban?
Ha létezik mint Isten akkor látja így nem szólna túl sokat hozzá.
Ha Isten és valami módon visszahoznák az életbe akkor pedig nem értené a modern eszközöket.
Jézus természetesen tisztában van napjaink eseményeivel, hiszen amikor a földön járt Ő maga nyilatkoztatta ki ezeket a próféciákat. Ezért kézben tartja és figyelemmel is kíséri a földön történteket. A Biblia tudósok ezt az időszakot amiben most élünk "paruzia" néven emlegetik (jelentése: Krisztusi jelenlét). Krisztus olyan eseményeket jövendölt meg a Lukács 21.fejezetében ami a jelen időszakunkban teljesedik.
"Akkor ezt mondta nekik: „Nemzet támad nemzet ellen, és királyság királyság ellen. Lesznek nagy földrengések, és egyik hely után a másikon élelmiszerhiányok meg járványos betegségek, továbbá lesznek félelmetes látványok, és nagy jelek az égből. 21:10,11
Mire figyelmeztetnek ezek a jövendölések minket? Arra, hogy beléptünk az utolsó napok utolsó szakaszába. Jó ha megfogadjuk Jézusnak a tanácsát, legyünk éberek (szellemi értelemben), szüntelenül imádkozzunk és tartsunk ki a hitünkbe. Ehhez szükség van a Biblia tanulmányozására melyből megtudjuk Isten jövőre vonatkozó szándékát.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!