Tényleg igazak a keresztény vallásra a következők ?
Az állatoknak nincs lelkük.
A melegek aberráltak és nem juthatnak a Mennybe.
Aki nem keresztény - függetlenül attól hogy mennyire jó és hasznos ember - az is a Pokolra jut.
Védekezni és önkielégíteni bűn.
A lombik gyermek már egyenesen szentségtörés.
Elválni bűn, akkor is, ha bántalmazó kapcsolatban él az egyik fél.





Nem.
Most nincs kedvem egyenként végig menni rajta. Talán majd máskor még írok.





„A föld minden vadainak pedig, és az ég minden madarainak, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatoknak, a melyekben élő lélek van, a zöld fűveket adom eledelűl. És úgy lőn.”
1 Mózes 1:30
Tehát az állatoknak van lelkük!





“Talán csak a zsidóké az Isten, s nem a pogányoké is? Bizony a pogányoké is. Hiszen ugyanaz az Isten teszi megigazulttá a hívő körülmetéltet és hite által a körülmetéletlent.” Róm 3:29-30
“Amikor a pogány a törvény híján a természet szavára teszi meg a törvényben foglaltakat, törvény hiányában önnön törvénye lesz. Ezzel igazolja, hogy a törvény követelménye szívébe van írva, amiről lelkiismerete tanúskodik és önítélete is, mely hol vádolja, hol fölmenti” Róm 2:14-15
Tehát, aki nem ismeri a törvényt (nem keresztény), de lelki ismerete szerint helyes életet él, nem vész el.





“Ha valaki asszonyt vesz magához, és feleségévé teszi azt, és ha azután nem találja azt kedvére valónak, mivelhogy valami illetlenséget talál benne, és ír néki váló levelet, és kezébe adja azt annak, és elküldi őt házától; És kimegy az ő házából, és elmegy és más férfiúé lesz” 5Móz 24:1-2
A válás sem tilos.
Ezek az állítások erősen sarkítottak, és ebben a formában egyáltalán nem támasztja ezeket alá a Biblia!





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!