Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Lehet-e jelet kérni Istentől?

Lehet-e jelet kérni Istentől?

Figyelt kérdés

A mai nap életgyónáson vettem részt. Emellett még beszélgettem az atyával egy-két dologról. Többek között említettem neki, hogy eléggé összevagyok zavarodva jelenleg, Isten akaratát illetően. Sokszor nem értem, vagy nem akarom elfogadni, amit kér tőlem, hogy megtegyek.

És hát ugye ezt szépen elmodtam neki.

Erre Ő azt ajánlotta, hogy érdemes keresnem magamnak egy lelkivezetőt.

Illetve azt is mondta(és ehez kapcsolódna a kérdésem is), hogy ha bizonytalan vagyok, akkor kérhetek Istentől jelet.

Ez vajon mennyire állja meg a helyét, ha a Biblia tanításait figyelembe vesszük?

Sajnos konkrét igerészt nem tudok idézni perpillanat, de azt tudom, hogy van ehez kapcsolódó rész a Szentírásban és, ha az emlékezetem nem csal, akkor az nem éppen jófényben tünteti fel ezt a bizonyos "jelkérést".

Kérlek titeket, hogy ne az atyába szálljatok bele. Egyébként egy nagyon kedves, tisztaszívű emberről van szó. Abszolút nem a gyűlöletkeltés volt a célom ezzel a kérdéssel, csak egyszerűen kíváncsi vagyok erre a dologra, mert most ezzel eléggé összezavart az atya. Azt meg nem akartam neki mondani, hogy atya, nincs igazad, mert a Biblia ezt meg azt írja. Egyfelől úgy éreztem nincs jogom kioktatni Őt, másrészt meg lehet nekem vannak téves ismereteim ezzel a témával kapcsolatban.

Szóval érdemes-e, vagy szabad-e egyáltalán jelt kérni az Úrtól?



2022. jan. 8. 19:27
1 2
 1/17 anonim ***** válasza:
4%
Igaza van az Atyának. Isten mindenkinek jelet kéne adjon személyesen hogy mi a célja velünk. Sőt a jövőről is felvilágosítást a és ha rossz akkor fel kéne készítsen minket hogy legyen erőnk.
2022. jan. 8. 19:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 anonim ***** válasza:

Nem tudok válaszolni a kérdésre, de érdekel. Én nem vagyok egyházi személy, de én úgy gondolom, hogy lehet kérni jelet.

Emiatt a kérdés miatt én szenvedek rendesen már egy ideje szóval én csak felváltva szomorkodok és reménykedek. Nem vagyok nálad okosabb, ráadásul mindenki mást mond. Szerintem lehet kérni jelet. Egyesek szerint mindenkinek külön feladatot szán Isten, a papokat is elhívja a hivatásukra szóval ha Istennek vannak egyéni szándékai velünk, mindenkivel más, akkor neki gondolom az tetszik ha úgy csináljuk, ahogy ő akarja. Azt meg valahogy csak tudnunk kell, hogy mit akar.

2022. jan. 8. 20:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/17 anonim válasza:

ne kérj olyasmit, ami ott van a szemed előtt, és minden áldott nap lehetőséged van észrevenni.

isten nem egy közlekedési lámpa, hogy majd jól belevilágít a szemedbe, és csak neked, és közben még a füledbe is trombitálnak, hogy végre megértsd a dolgokat.


a jeleket onnantól fogod észrevenni, hogy nem az aktuális életproblémádhoz kötődő történéseket, vagy villanásokat "vársz el", hanem csak észreveszel olyan apróságokat, amik napról-napra meggyőznek, hogy ez az egész élet nevű viccnyomor nem véletlenül olyan, amilyen, és az ember egos, megoldhatatlan problémáin túl van egy végtelenül tiszta igazság, amibe jó belefeledkezni.


egyébként meg, istentől körülbelül bármit kérhetsz, mert vagy jókat mulat rajta, vagy meg se hallja. nem azon múlik a boldogság, hogy te mit akarsz megérteni, hanem, hogy hajlandó vagy-e a belső hang után cselekedni, és legyőzni a bűntudatod, félelmed, aggályaid.


ne istenben higgyetek, hanem saját magatokban, mert isten ott van bennetek. onnantól, hogy magatokban hisztek, segíteni fog. amíg csak egy első szám, harmadik személyben történő fohászként jelenik meg a dolog, addig isten csak türelmesen várakozik.

2022. jan. 9. 01:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/17 anonim ***** válasza:

3as jól mondja.


Keresztény tanítás szerint megtisztult lélekkel a Tízparancsolat betartásával leszünk képesek Isten befogadására.


Amit a parancsolatokbol Krisztus kiemelt hogy szeresd, sőt imád az Istent teljes elmédből. Ez az a kapocs amivel tudod mit kell tenned nap mint nap.


A Biblia Jónás jeléről beszél.


(Én ima után kérdésemet feltéve véletlenszerűen nyitom ki a Bibliát. Az esetek 80 százalékában a téma egyezik a kérdésemmel.. A 20 százalékban magamat okolom

)

2022. jan. 9. 08:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/17 anonim ***** válasza:

Nagyon nagyon nagyon ritka amikor egy ember kér jelet, és olyan formában, egyből megkapja, ahogy kéri.


De ettől még lehet. Nekem nem egyszer adtak, és más ismerőseimnek is.

Persze sokkkkkal többször nem adtak, de ez mindegy. 😃

2022. jan. 9. 09:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/17 KZitus ***** válasza:

Szia

Úgy jelet kérni mint a bibliai időkben adott Isten, már nem lehet. pl. már nem látogatják angyalok az embereket, mint Ábrahámot. nem küld angyalt, hogy kimenekítse a pusztulásból valakit, mint Lótot....stb.

Amikor Krisztusa földön élt, tőle is jelt kértek a vallásvezetők. Elgondolkodtató, mit válaszolt Krisztus nekik: "Akkor némelyek az írástudók és farizeusok közül válaszoltak neki, és így szóltak: „Tanító, jelt szeretnénk tőled látni.” Ő ezt felelte nekik: „A gonosz és házasságtörő nemzedék folyton jelt akar, de nem adatik annak más jel, csak Jónás próféta jele. Mert mint ahogy Jónás három nap és három éjjel volt az óriási hal gyomrában, úgy az Emberfia is három nap és három éjjel lesz a föld szívében. Ninivei férfiak feltámadnak az ítéletkor ezzel a nemzedékkel, és elítélik azt; mert ők megbánást tanúsítottak arra, amit Jónás prédikált, de íme, nagyobb van itt Jónásnál." Máté 12:38-41

2022. jan. 9. 20:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/17 anonim ***** válasza:

"Igaza van az Atyának. Isten mindenkinek jelet kéne adjon személyesen hogy mi a célja velünk. Sőt a jövőről is felvilágosítást a és ha rossz akkor fel kéne készítsen minket hogy legyen erőnk"


Adott jelet. Minden benne van a Bibliában. Nekem bőven elég. És a rosszra is felkészített és erőt is adott. Ti, állítólagos keresztényként miért nem olvassátok Isten információját, a Bibliát?

2022. jan. 11. 09:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/17 anonim ***** válasza:

"Lehet-e jelet kérni Istentől?"

Lehet, de nem küld, mivel minden információ a rendelkezésünkre áll. Lsd. 7-es válasz


" Sokszor nem értem, vagy nem akarom elfogadni, amit kér tőlem, hogy megtegyek."

Ez azért van, mert még ún. tejen élő hívő vagy. Olvasd többet az igét, olvasd Pál apostol leveleit, értsd meg őket, és akkor az érzékeid is meglesznek, hogy tudd, mint kell cselekedned. Ekkor leszel kemény eledelen élő hívő

2022. jan. 11. 09:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/17 anonim ***** válasza:
Én kértem jelet 2019-ben, kidurrantotta a bicikli kerekem. Azt üzente, mondjak fel azonnal a munkahelyemen. Meg is tettem, 3 hónapra rá jött a COVID. Azóta hálát adok Istennek, hogy megmentette az életem.
2022. jan. 11. 19:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/17 anonim ***** válasza:

Jelet lehet kérni, csak azt nem fogod érteni.

Bizonyosságot is lehet kérni - csak azt nem ad.

2022. jan. 11. 23:07
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!